Blogosz

MESE NINCS.

Takarózás

2010. március 03. 21:11 - BlogoszEditor

Sokakban felmerül talán a kérdés időről időre, hogy mégis konkrétan mivel foglalkoznak az Európai Parlamentben a választottak. (A "válaszottjaink" kifejezést nem szeretem, mert azt a hamis képzetet indukálja, mintha komoly megbizatási és főleg képviseleti viszony lenne a delegáltak és a voksolók között).
És sokan nyilván sejtik is a választ, vagyis azt, hogy többségük lényegében semmivel. Amit viszont rendszeresen látszattevékenységgel próbál elkendőzni.

Minél Keletebbre tekintünk az EU-ban, annál inkább jellemző, hogy az EP-képviselők alig látszanak. Van persze kivétel, de általánosságban az a helyzet, hogy sem fajsúlyuk, sem szavuk, sem dolguk nincs. És igazán Keleten ilyen szempontból is Románia van. Ezen belül pedig fokozottabban áttetszőek, légneműek a romániai magyar EP-képviselők.

Vegyük például Sógor Csabát. Persze szinte mindegyik kollégáját vehetnénk, de most azért épp őt, mert ezúttal ő próbál úgy tenni, mintha dolgozna. Ezúttal ő küldött szét a sajtónak sok szót a semmiről.

Pedig emlékszem, az EP-választási kampányban például itt, Váradon is megfordult, s valahogy nem arról beszélt, hogy ilyesmikkel fogja elütni a napjait... Igaz, már akkor is eléggé nehezen tudott válaszolni arra, hogy konkrétan mit is tervez, ha megint Brüsszelben köt ki - inkább azt hangsúlyozta, hogy neki és kollégáinak milyen atomfontos oda kijutni. Meg persze, hogy főleg nekünk, rommagyaroknak milyen irtózatosan lényeges ez.
Ám akkor még némi gondolkodás után sikerült kivágnia magát. Hiszen kampány volt.

Jó, jó, az is tény, hogy maga az EP is csak korlátozott hatáskörű, s nem egészen olyan, mint az egyes országok parlamentjei. Ám a bukaresti parlament és az Európai Parlament között az a fő különbség, hogy az utóbbiban kevesebbet lehet közvetlen módon lopni - meg az, hogy az európaiban jobban elvesződnek az egyes képviselők a nagylétszámú plénumban, így többet is tudnak lógni.

De akkor is: Marian Cozma halálára emlékezni az Európai Parlamentben...? Már miért? Unatkoznak? Vagy megjött a lelkük? Esetleg elment?
Ráadásul még a teljesen fölösleges tevékenységüket is lenullázzák azzal, hogy egyből egy olyan szintű baromsággal kezdik a nagy semmiről szóló közleményüket, amiért már középiskolában is megrovást kapnának, s ami kifejezetten szegény Cozmára nézve kegyeletsértő. Erről van szó: "Az Európai Parlamentben (EP) a Magyar Néppárti Delegáció 2010. március 2-án emlékünnepséget rendezett a Veszprémben tavaly meggyilkolt román kézilabda-játékos, Marian Cozma halálának egy éves évfordulója alkalmából." Ennyire nincs semmi dolguk? Akkor jöjjenek haza.
Vagyis ne. Inkább maradjanak kint. A bukaresti parlament már úgyis tele van hozzájuk hasonlókkal. S a választóikért kifejtett tevékenységük itt is ugyanolyan jelentőségteljes, mint a kiszalajtott kollégáik EP-ben újra és újra bemutatott érdemi munkája.

A jobb sorsra érdemes Cozma meglovagolása is megerősíti, hogy a mi grundunkról származó EP-képviselők többségének nemcsak dolga nincs, hanem mondanivalója sem. Ezért inkább azzal köti le magát, hogy úgy tegyen, mintha lenne.
Pedig akinek egyáltalán eszébe jut megkérdezni, hogy mégis konkrétan mivel foglalkoznak az Európai Parlamentben a választottak, annak úgysem lehet kiszúrni az szemét ilyenekkel. Mert az eleve tudja - vagy legalább sejti, érzi - a vonatkozó alaptételt is.
Azt, hogy hír az, amit valaki valahol el akar titkolni. Minden más csak reklám.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr522637991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.