Blogosz

MESE NINCS.

Filmajánló

2010. március 24. 21:32 - BlogoszEditor

Yes, yess, hell yeah, yesssss!
Olyan jó a káröröm - kár is lenne tagadni. Főleg, ha ok is van rá.

Kellemesebb lett a ma este például, mióta tudom, hogy az MDF közelebb került az Országgyűlésből való kieséshez, implicite a szakadék széléhez, amely körül eddig táncikált.
Hiszen az is valami, ha a galádok közül egy belebukik. Egyszerűen csak jobban érzi tőle magát az ember. Már aki követte az MDF disznóságait az elmúlt években.

fgjjk.jpg Azt meghiszem...

Szóval a kárörömteli jó hír, hogy a többiek kitúrták Dávidékat. Ma délután ugyanis elutasították a Dávid Ibolyáék pártjának budapesti listáját. És mivel főleg Budapesten van szavazóbázisa az MDF-nek (ennek szociológiai megalapozása az, hogy a pestiek egy része kimutathatóan és következetesen idióta), kívül maradhat e párt a parlamenten, ha épp a fővárosban nem tud listát állítani. Olé!

A legfincsibb, hogy szinte mindenkinek elege lett már Ibolyáékból. A lista elutasítását ugyanis a Fővárosi Választási Bizottságban a fideszes delegált javasolta, de ezt a jobbikos és a szocialista képviselő is támogatta - így hozták össze kéz a kézben a nemleges döntést.
Mily' fesői! Most nézzük meg lassítva is a hátbaszúrást hivatásszerűen gyakorló Dávid Ibolya hátbaszúratását. Olyan drámai, annyira szemet gyönyörködtető. Pörgessük vissza megint és megint.

Az elmúlt években a magát jobboldalinak mondó MDF folyamatosan a baloldalt támogatta. Konkrétabban: a Fidesz szavazóira kacsintgatott, s közben a kormányzó MSZP szekerét tolta. De lám, milyen fordulat adódott mostanra! Épp az MSZP segített végül kicsinálni az eddigi támaszát.
A Fidesz mellett már labdába sem rúghat az MDF, míg az MSZP számára is ellenség lett Dávid pártja. A túl nagyra dagadó Fidesz árnyékában egyre inkább összemenő MSZP-nek ugyanis most mindenki az ellenfele. Már úgy értem, a kis pártok, ugyanis jelenleg csak ezekkel tudják felvenni a versenyt a szocik. Így a céljuk az, hogy visszaszorítsák a Jobbikot s ha lehet, egyenesen kiszorítsák a parlamentből az MDF-et, elvéve a szavazóinak elvehető részét is. Mert szavazókat csak az utóbbitól tudnak elcsalogatni a szocik ugyebár, a Jobbiktól nem.

untitledmdf.jpg Ők így harcolnak? Ez a háborús, gránátdobálós fotó ma jelent meg
az MDF honlapján.

Úgyhogy a Fidesz bosszút állt ma az MDF-en az utóbbi évek szívatásaiért, a Jobbik segített egy másik kis pártot elpöckölni a konc közeléből, az MSZP pedig maga is döfött egyet az eddigi segítőből ellenfelévé lett pártocska hátába.
Az utóbbi estéken egy-egy horrorfilmet néztem meg lefekvés előtt. De ma a híradókat és a szócséplő műsorokat fogom végigszörfölni. Látni akarom ahogy szenved a tőrökkel a hátában. Muhaha! Vergődik is biza, küzd még: Dávid Ibolya óvást készít elő és bírósággal fenyegetőzik. De ez remélhetőleg a végjáték. Ez az MDF már nem érdemel helyet sem a parlamentben. Pedig annak idején rendszerváltó pártok legjobbjaként indult. Aztán ahogy zsugorodott, úgy lett egyre rosszindulatúbb is: kis gonosz törpe.
És most megkapja, amit érdemel. Bloody happy end.

Hogy amúgy ez miért jó nekünk, konkrétan? Nos, semmiért. Konkrétan valóban nem az igazi a dolog mindaddig, amíg a többi párt viszont bejuthat a parlamentbe.
De ez minden, amire a politikai élet most képes.
Ha - amúgy nagyon jogosan - örülünk, hogy néha egyik kinyírja a másikat, azért abba is gondoljunk bele, hogy így viszont még nagyobb tér és hatalom jut a bentmaradóknak. Ez is horrorisztikus fejleményeket eredményezhet ám. Az egyik gonosz törpe elbukott, de most jön a helyére egy másik, egy új. Arról nem is beszélve, hogy közben döngő léptekkel jön a Gólem is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr582638006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.