Blogosz

MESE NINCS.

Vörös az ég alja

2010. augusztus 05. 00:54 - BlogoszEditor

Régóta úgy gondolom, hogy a kommunizmust nem sikerült igazán legyőzni. Egyszerűen csak a feledés homályába merül lassan. Amivel végülis nyertesként távozik - ráadásul úgy, hogy el sem számoltattuk. És közben még mindig röhög rajtunk, még mindig megaláz, megdöbbent, szembeköp mindannyiunkat.

Itt van a ma este is, amikor az előző rezsim egyik szörnyetege ismét előjött és verbálisan bemutatta nekünk a középső ujját.
Biszku Béláról van szó, aki 20 év után most adott először interjút a sajtónak. Biszku, aki az utolsó élő magasrangú felelőse az 1956-os forradalmat követő megtorlásoknak. 1957-től belügyminiszter volt, s azon is dolgozott, hogy a forradalmárok büntetéseit súlyosbítsák, illetőleg azt is kifogásolta, hogy nem végeznek ki eleget közülük. A belügyek vezetőjeként az egyik közvetlen irányítója volt a retorzióknak. Aztán 1961-től két éven át miniszterelnök-helyettesként, majd 1978-ig az MSZMP KB titkáraként szolgálta, sőt, működtette tovább a kommunista rendszert.
Ma este a Duna tévében törte meg a csendet.
Elképesztő, amiket ez alatt a néhány perc alatt leművelt.

2010-ben, 21 évvel a rendszerváltás után ismét olyanokat hallani a tévéből, hogy "1956-ban ellenforradalom volt", a megmozdulások leverését követő állami terror során "nem koncepciós eljárások zajlottak", Nagy Imre "megérdemelte a sorsát", Kádár János "a huszadik század legnagyobb politikai egyénisége", Biszku maga pedig "a nép érdekeit szolgálta". És persze amikor megkérdezték tőle, nem kér-e bocsánatot, akkor még vissza is kérdezett, hogy "kitől".

bbela.jpg Biszku. Ha téma a bocsánatkérés, akkor legfeljebb addig mehet,
hogy még mi kérünk elnézést

Hát mit mondjak, kinyílt a bicska a zsebemben. De nem vettem elő, mivel a kezeim foglaltak voltak: épp a nyilatkozó torkát szorongatták.
Oké, vehetjük persze úgy is, hogy legalább következetes és kitart amellett, amit képviselt. (Bár egy véres rezsim mellett kitartani nem épp a legsikkesebb gerincesség.) A gond nem is ezzel van. Sokkal inkább eleve azzal, hogy meg mindig megteheti, hogy lazán lejön a rózsadombi otthonából és megmondja a frankót, mégpedig a tévében, a népnek. Azaz a gond nem más, mit maga a tény, hogy 1989 óta sem vonták felelősségre őt sem. Sőt, a mai interjújában még ő vonta felelősségre az 1956-os felkelőket, ismét, jópár évtized múltán is. Hogy azt mondja, a kivégzéseknek és bebörtönzéseknek megvolt a jó oka, válasz volt a cselekedetekre, az igazságszolgáltatás pedig befolyástól mentesen végezte a dolgát.
Ehe. Pont úgy, mint az anyaországon kívül is. Hiszen ne feledjük, hogy 1956-nak - meg az egész sötét korszaknak - például itt nálunk is voltak áldozatai. Úgyhogy mi is szeretettel köszönthetjük Biszku elvtársat, abból a nem ritka alkalomból, hogy már megint nem szégyelli magát.

Ez az ember most 89 éves, és nyilván már úgy fog meghalni, mint örök ifjúkommunista.
És győztesen távozik, vagy legalábbis veretlenül. Neki van igaza: ha manapság nem a stábnak kell bemennie a börtönbe, hogy az ilyenekkel interjút készítsen, hanem még vele kellett jó hosszan előre egyeztetni, hogy hajlandó legyen ismét - ezúttal már csak szóban - meggyalázni egy országot, akkor ismét megállapíthatjuk, hogy győzött a kommunizmus.
Csak időközben visszavonult, hogy zavartalanul, csöndes jólétben élje le az utolsó éveit.
Időnként azért kijön, hogy jelezze: köszöni szépen, jól van. És nagyon hiányzunk neki.
Sokat gondol ránk, mindannyiunkra - akiknek az elintézésére már nem volt ideje.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr242638090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.