Blogosz

MESE NINCS.

Beszélőn

2010. szeptember 16. 12:45 - BlogoszEditor

A kezembe került a nagyváradi börtön kivonatos történelme. Ezt maga a börtönigazgatóság adta ki, egy belső személyzeti tréning munkaanyagának részeként - s jellemző a jelenkor "tudományosságára", hogy bár az egész történeti rész egyetlen oldalas csupán, ők monográfiának nevezik.

No, de így is találni benne megmosolyogtató kuriózumot.

Szerepel ugyanis benne, hogy a Magyar Királyi Locumtenentiális Tanács [(lat.): helytartótanács] 1846 június 12-én érdekes határozatot adott ki. Ez arról rendelkezett, hogy "a váradi börtönben ezentúl csak olyan fogvatartottakra lehet bot-, illetve korbácsütéseket mérni, akik kibírják ezt a büntetési formát, s ezt orvosi okmány is igazolja".

Nekem ez a kedvenc passzusom.
Ami még talán érdekes lehet ebből a rövidke és felületes, ámde "hivatalos" történeti áttekintésből, az az, hogy a váradi börtönt 1752-ben kezdték építeni, s a munka 6 évig tartott. Kezdetben - az 1700-as évek második felében - alig több mint 20 ember rabosokodott csak a váradi létesítményben, míg például a fent említett rendelet kiadásakor, azaz 1846-ban már 130 körül volt a lakók száma.
Az is meglepett, hogy már 1882-ben alakult Nagyváradon "reintegrációs" szervezet. Ekkor jött létre ugyanis a Bihar vármegyei és nagyváradi fogvatartottakat segélyező szervezet, amelynek célja "megkönnyíteni azon börtönviseltek polgári életbe való visszatérését, a jó úton való tartásukat, akiknek szabadulásukkor nincs vagyonuk".

Ez a néhány érdekesség aztán mégjobban felkeltette az érdeklődésemet a téma iránt. Fel is vettem a kapcsolatot a börtönparancsnoksággal - ahol aztán le is lohasztották.
Kiderült ugyanis, hogy semmi többet nem tudnak a saját történetükről. Vagy legalábbis lusták.

Kikértem tőlük az összes forrásmunkát, amely a váradi börtön történelméről szól - különös tekintettel a kezdetekre, azaz a magyar időkre. Nagyon készségesen be is ígértek mindent. Aztán pár napig gondolkodtak, majd válaszoltak is, de már nem annyira készségesen, hanem - mint írják - "a közérdekű információkhoz való hozzáférésről szóló 2001/544-es számú törvény előírásai szerint". Azaz hivatalosan, de a nagy semmit nyújtva.
Ruiu Gicu börtönparancsnok, valamint munkatársa, Adina Birda egyetlen dokumentumot küldött el mailen: azt a kis egyoldalas vackot, amelyből a fenti részeket idéztem. Erre jeleztem nekik, hogy ez lényegében semmi, hiszen pont azt a kis sovány szintézist passzolták át "további információként", amiből én magam is kiindultam. Erre már azt írták, hogy "nincs birtokukban más dokumentum a börtön történetével kapcsolatban". Kértem, hogy akkor jelöljék meg, milyen forrásokból dolgoztak, amikor azt az egyoldalas kivonatot összállították - hiszen nyilván alaposan dolgoztak, s vették valahonnan az adatokat, fel sem tételezem, hogy csak összecsapták volna a munkát. Azóta teljes a csend...

Végülis elhiszem, hogy nem érnek rá. Sokkal fajsúlyosabb dolgaik vannak.
Hiszen nemrégiben például előléptették (!) azt a munkatársnőjüket, Ioana Tişét, akit tavaly lett ismert, amikor a Real áruházban lopáson kapták. Tişe férje is a börtön alkalmazottja, s nagy bizniszeket bonyolít, húsárúkkal üzletelve a börtönigazgatóság részéről. A tolvaj nő ráadásul azért úszta meg, s azért kapott még előléptetést is, mert rokoságban áll a börtön volt igazgatójával, Gheorghe Ileával. Azzal az Ileával, akit nemrégiben az Országos Börtönparancsnokság vezetőjévé neveztek ki. Hiszen - mint látjuk - példás állapotokat teremtett a váradi büntetésvégrehajtásban is.
Vagy ott van az a másik fontos elfoglaltságuk: az, hogy az elítélteket hülyeségekkel fárasztják. Valahányszor valamilyen pénzalapokkal zsonglőrködő kis látszatszervezet valamilyen kampányt indít a városban, a börtönlakóknak is szervez "akciókat". Általában buta témákban kérdőíveket töltetnek ki velük, vagy unalmas előadásokat hallgatnak a semmiről. A legújabb ilyen például, hogy ma van az Ózon Világnapja, s ennek alkalmából a Bihar Megyei Környezetvédelmi Hivatal "a nagyváradi börtönben tart felvilágosító akciót és kérdőívezést". Hogy miért pont ott, arról persze nem közöltek semmit, s a szóvivőjüket sem lehetett elérni...
Pedig bizonyára nagyon érdekli az elítélteket ez a téma is. Az ózon. Ja, hogy tiszta-e a levegő...

Hát, a váradi börtön körül nem az.
Ott egyre inkább bűzlik valami.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr182638116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.