Blogosz

MESE NINCS.

A linkek megosztása

2011. január 30. 22:15 - BlogoszEditor

Emlékeztettem már itt, valamelyik ősrégi posztomban arra a pompás tényre, hogy annak idején, az RMDSZ legelső honlapján áperté ott állt a következő: LINKEK.
 

Hát azok. Akkor is gyanítottuk már, hogy ez bizony így van - azóta pedig számtalanszor bebizonyították, hogy pont azok. Csak akkoriban még vállalták is, hiszen kezdő politikacsinálók voltak, úgyhogy egy-egy elszólás belefért.
 

A jelenlegi honlapon már valahogy így szerepel ez:
 

copy-of-linktar4221.jpg

 

Nos, ez is helyes. Hiszen ha valamiféle gyűjtőszervezetnek fogjuk fel ezt a tömörülést, akkor az bizony sok-sok elemében valóban nem más, mint tároló, azaz LINKTÁR.
 

Azóta azonban változott a politikai és a nettel kapcsolatos trend is. Most az előbbiben a pártalapítgatás, az utóbbi estében pedig a Facebook a divat.
Eme új valósághoz illeszkedően meg is található a Fácsén a frissített politikai helyzetkép. Tömören, tényszerűen. Az Erdélyi Magyar Néppárt küldetése, egy szóban.
 

ujpartmego1.jpg

MEGOSZTÁS.
Jaja, azért ebben is van ám valami...
 

Sőt, ha jobban belegondolunk, ugye épp azért alapítanak új pártot, hogy befenyítsenek vele az elfajult réginek. És erős tárgyalási pozíciókat szerezve megpróbáljanak visszatérni bele, komoly befolyást, nagy helyet könyökölve ott ki maguknak. Ezt a múlt héten immár nyilvánosan is vállalták. Ők azt mondják, "az egységet ki kell kényszeríteni". Én azt mondom, ez vicces. De legalább őszinte.
És egy próbát tényleg megér. Még akkor is, ha a közöség számára vajmi kevés igazi eredménnynel, komoly változással kecsegtet.
 

Az Erdélyi Magyar Néppárt azért alakul meg, mert - jogosan - elégedetlen az RMDSZ-szel és elítéli. De lehetőleg vele szeretne lenni. Csodás.
Úgyhogy nem kell az egység miatt aggódni. Mindenki azon dolgozik, nagy komolyan, mint látjuk. Minél többen vannak, annál inkább.
 

Vagyis a most még a linkek megosztása folyik - de később a megosztók vissza fognak térni a linkekhez. Már ha összejön nekik.
Ha meg nem, akkor megosztott linkekkel maradunk.
 

Lám, van, hogy a net nem hazudik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr782638192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.