Blogosz

MESE NINCS.

Ki van zárva

2011. június 06. 19:38 - BlogoszEditor

 

Az ki van zárva, hogy ennek ne legyen valami következménye - mondogattuk, amikor fény derült a nagyváradi vonzatú plagizálási ügyre.

Lám, tényleg ki van zárva: azt követően, hogy eljutott hozzájuk az a nyílt levél, amelyet itt tettem közzé legelőször, pár napja (s amely épp ma a váradi magyar sajtóban is megjelent), a kisebbik magyar kormánypárt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kizárta izraelita tömörüléséből Halmos Sándort. Tegnap döntöttek arról, hogy a lopáson ért Halmost kizárják. Kifejezetten az anyaországon kívüli, nagyváradi magyar szerző, Kupán Árpád kárára elkövetett cselekmény miatt, s a cselekményről a nyílt levélből értesülve.

A KDNP egyébként néhány éve működteti a szóban forgó tagozatát, amelyik a Barankovics István Izraelita Műhely Egyesület néven fut. Innen tették ki a szerzőt, aki igazi szerző lett: mástól szerzett egész fejezetet a saját kötetéhez.

Íme a vonatkozó közleményük a kizárásról. (A közlemény nehezebben olvasható szövegrészét ki kell jelölni, s máris láthatóbbá válik.)

Szóval igen. "Több fénybe" került tehát Halmos Sándor. S ez - a kezdeti csalóka öröm, a kötete nagyváradi bemutatója és az ezzel járó 15 perc hírnév után végülis - nem tett jót neki... Fényben más. Más fény vetül rá.

S hogy jó-e a káröröm? Nem. Mert nincs. Kár ugyanis nem Halmos urat érte. Ez csak az egyik következménye a károkozásának.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr992962520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.10. 12:55:02

Ahogy azt Gábor Zsazsa oly okosan kifejtette: "Mindegy, hogy mit, csak beszéljenek rólam!"