Blogosz

MESE NINCS.

Helyezkedés

2011. október 27. 12:11 - BlogoszEditor

 

Lényegében hiába vezették be egy ideje Nagyváradon is azt, hogy bizonyos összeg ellenében az önkormányzattól bérelhetnek saját parkolóhelyet a polgárok. A balkáni parasztkodás ezt is felülírja. Ha épp akarja. Mert az olyan.

Csak egyetlen útszakaszon készítettem néhány példaértékű képet. Az első fotókon a hivatalosnak számító, azaz bérelt parkolóhelyek közül látható néhány. Ezek estében az önkormányzat által megbízott cég felfesti az aszfaltra a bérlő gépkocsijának rendszámát. Egyből e parkolóhelyek mögött viszont ott sorakoznak, toporzékolnak, vigyorognak az önkényeskedők. Akik ravaszkodnak is. Maguk is felfirkantották ugyanis rendszámaikat az aszfaltra - az általuk önkényesen sajáttá nyilvánított parkolóhelyeiken.

Annyira vastagnyakúság ez, hogy szerintem már van benne valami szórakoztató is. Azok az összevissza kanyarodó, szerencsétlenkedő, de másokat a megszállt helyről elhessegetni hivatott betűk... :) Kiolvasható belőlük, hogy "azt csinálok, amit akarok, az önkormányzat meg le van ejtve".

Íme a helyszín, valamint néhány hivatalosan bérelt parkolóhely:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És most nézzük az epigonokat, akik maguknak kanyarítanak le egy darabot a közterületből. Hozzáteszem: a biztonság kedvéért - hogy senkit meg ne sértsek és meg ne gyanúsítsak ok nélkül - érdeklődtem az önkormányzatnál. Ahol a következőket mondták el: a bérelt parkolóhelyek esetében természetesen egységes betűtípussal festik fel a rendszámokat. Külön meghatározott, szabvány ugyan nincs erre - de amilyen sablont a kivitelező először elkészített, azt használják mindenhol. Az önkormányzat szerint minden, ami ettől eltérő, egyértelműen illegális. Azaz parasztvakítás. Csak ezúttal a parasztok vakítanak mindenki mást.

Így ni:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr333333598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B_Bori · http://hetedhetorszag.blogspot.com/ 2011.10.27. 19:21:00

Na ezért nincs kocsim (és nem is lesz soha)! Én az ilyesmit nem bírnám idegekkel :)))

kaqukk 2011.10.27. 20:09:07

Szomszédom anno,sokkal közvetlenebbül oldotta meg a dolgot,felfestette hasonló manírban a ,helyére, : - Ioan- .So.Simple. Az már másik történet, hogy Ioan-unk,-anno-milyen paprikás hangulatban festette újra neve szép betűit a betonra, mert a másik szomszéd - blokkelőtti össznépi disznóvágáskor- nem tartotta tiszteletben a foglalását.Hátna.