Blogosz

MESE NINCS.

A folyó rejtelmei

2012. április 17. 09:00 - BlogoszEditor

 

Mi van a Sebes-Körösben? Izgalmas kis kérdés. Habár nem is annyira: hiszen képzelhetik... Habár mégis izgi: hiszen nem is képzelnék.

Szóval itt ez a sétány a Körösparton, Nagyváradon. Főként turistalátványosságnak szánták, de a helybelieknek sem rossz. Kábé öt kilométeres az út, amely a folyó mellett halad. Nézzük, mit láthat a turista - na meg a helybeli - ha végigmegy rajta, s bele-beletekint a Körösbe.

Csak néhány érdekesebbet fotóztam le. Oké, az is érdekes, hogy még a központi hírdól, a város szívéből is gumiabroncsok fedezhetőek fel a vízben. Meg az sem semmi, hogy számos szakaszon egyenesen zsákokba csomagolt szemetet, építési hulladékot és más gányát süllyesztettek a folyóba. Továbbá az is figyelemre méltó, hogy a part rendezéséhez szükséges betonrácsozat számos eleme szintén a vízben van - a fölösleges darabokat oda dobálták be a munkások. Sok ruhadarab - főleg kabát - is hever a mederben. És megannyi vödör, üveg, konzervdoboz, miegymás. A nádas-fás ártéri részek pedig mázsaszámra fogják fel a pillepalackokat. Számtalan helyen meg egyenesen folyik bele a szennyvíz a Körösbe. Ám ebből a legszebb, hogy a központban, a Crinul Alb étterem mellett tokollik bele a Körösbe a Dózsa utca felől jövő patak - egy bolítves csatornából jön a folyóba a víz, rengeteg szennyel együtt, eleve feketén és büdösen és gőzölögve.

Na, szóval ilyeneket nem fotóztam (mert akkor még nem tudtam, hogy képsorzatot akarok ebből), de bárki megnézheti magának. Itt van viszont néhány további turistacsalogató és lokálpatrióta-simogató leletem.

Ám kezdjük két szárazföldivel. Hogyan aszfaltozzunk sétányt?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igen biza. Az a valami ott a közepén, ami szépen körbe van öntve friss aszfalttal, nem más, mint egy jó erős, öntöttvasból készült izé. Gyalogosok, kerékpárosok öröme. Aki megfelelő szögben megy neki, akár egyből bele is gurulhat a Körösbe. Szóval sétány. De séta közben se tessék ám bámészkodni, nem azért van. Mindenki nézzen csak szépen a lába elé!

Aztán itt van ez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hogy mi ez, nem tudom, de biztosan valami funkcionális. Az útvonal másik végén található ugyanis egymás mellett sok ilyen hogyhívják. Amit érdemes megfigyelni, az az, hogy mennyire könyezetbarát zöldre festették őket. Ugye? Szinte beleolvad a környezetbe, mintegy átjárja a betont a kolorofill. (Meg aztán nem rossz a tavalyelőtt ültetett pázsit sem.)

No, de akkor nézzünk pár vizes leletet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ünnep emléke, ugye. Húsvét alig múlt, ezért húsvéti kis kosárka (is) lengedez finoman a gennygóc közepén. Ízlésesen, üdén.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A biztonság is nagyon fontos. Este sem kell hát félni, mivel egész kandeláberek, közvilágítási lámpák fekszenek a folyóban, Nagyvárad központjának közelében. Aggódni meg nem kell, nálunk a víz nem vezeti az áramot. :P

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Korszerű. Méghogy palackposta, eh. Magán a sétányon végig ingyenes netkapcsolat, WiFi vár - úgyhogy akkor a mélyben meg billentyűzet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez is kell a kulturált urbánus élethez. Cső a vízben. Jaja: szerintem vízvezeték

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idill a folyóparton. A szemét találkozása a kukával. Pontosabban a kuka fedelével. A sétány utolsó szakaszán - a Baross (Dacia) hídtól a Szilvásig - egyetlenegy kukát sem találni. A helyük megvan. De - mint az később feltűnik - a szeméttárolókat mind letörte és a vízbe dobálta egy (vagy több) maximalista tájrendező.

Külön stílusos, hogy vizespalack úszik a vizen. Így aztán környezetbarát. Úgyhogy minden rendben.

Végül itt az abszolut mega-hiperkedvencem. Igen! A Sebes-Körös folyót jelölő tábla a Sebes-Körös folyóban! A kreativitás örömünnepe, a humor fiesztája, a marhaság bőgő hangja, a blődség kacsintása.

Imádlak, Nagyvárad! Teljesen hülye vagy!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr994453331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.