Blogosz

MESE NINCS.

Meglepetés

2012. április 21. 17:22 - BlogoszEditor

 

Azt hiszem, mindegyik oldalon mindenkit meglephetett, mennyire nem jött össze. A magyar állampolgárság felvétele messze nem olyan sikk, ahogy azt gondolni lehetett. Már napok óta terveztem egy bejegyzést írni a témáról. És íme: tegnap Nagyváradon járt Wetzel Tamás, a magyar kormány egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztosa, aki épp erről beszélt. (Nem arról, hogy napok óta terveztem egy bejegyzést írni a témáról, hanem magáról a témáról.)
 
Szóval a miniszteri biztos – persze sikernek álcázva – bejelentette: két nappal előbb érkezett be a 250 ezredik magyar állampolgársági kérelem. Hm. Persze ez valójában egyáltalán nem jelent sikert. Sőt. No, nézzük csak.
 
Egy éve és négy hónapja lehet magyar állampolgárságért folyamodni. Az első hónapok után indult be a nagyobb roham. És mégis csak a 250 ezredik igénylőnél tartanak…
 
Reklám igazán óriási volt. Nem csak az ügyintézés indítását közvetlenül megielőző időkben, hanem még jóval előtte is. A penetrációra nem lehet panasz. A magyar állampolgárság ügyéről még a remeték is értesülhettek. Az igazi sulykolás már 2004 decemberi népszavazáskor megindult. Sőt, az akkori ellenzék, vagyis az MSZP és az SZDSZ  is részt vett a hírverésben, igaz, negatív kampánnyal. Ám ezzel a határon túli magyarok túlnyomó többségében csak erősítette a nemzeti Chuck Norrist, edzette bennü(n)k a küldetéstudatot, hogy azt mondja: ej, csak egyszer jöjjön el az idő, majd üstöllést  jól felveszem én a magyar állampolgárságot, azért is, tyuhaj! Aztán ugye Fidesz-totális hatalomátvétel jött a propaganda, reklám és minden. És mégis csak a 250 ezredik igénylőnél tartanak…
 
Ami a konkrét ügyintézést illeti, az eléggé hamar ment, megy. Ami pedig a világbeli reakciókat illeti, a magyar állampolgárság felvételének útjába Szlovákián kívül sehol sem gördítettek akadályokat. És mégis csak a 250 ezredik igénylőnél tartanak…
 
Arról nem is beszélve, hogy a dolog jelképes, meg érzelmi, meg ilyesmi töltetén kívül magyar útlevelet is kaphatnak az új állampolgárok, meg (felemás) szavazati jogot is – úgyhogy cukorka is jár a szájba annak, aki jó állampolgár, ügyes. És mégis csak a 250 ezredik igénylőnél tartanak… (Egyébként az a gyanúm, hogy a magyarországi szavazati jogunk is azért lett ilyen felemás, mert már rég, a választási törvény módosításakor is látni lehetett, hogy a Fidesz számára nem jön össze a milliónyi választó projekt.)
 
A mai Magyarország határain kívül a világban körülbelül 3-4 millió magyar él. És mégis csak a 250 ezredik igénylőnél tartanak…
 
A mai Magyarország határain kívül, a környező államokban élő magyarok többsége a politikai prederenciáját  tekintve fideszes. Akiknek meg nincs ilyenjük, azok is többségükben fogékonyak a nemzeti kürtszóra. Úgyhogy ez is adott. És mégis csak a 250 ezredik igénylőnél tartanak…
 
Amikor 2011 január 1-én elindult az állampolgársági kérelmek fogadása, a budapesti kormányerők milliós érdeklődésre készültek fel. És ebben is reménykedtek, politikai érdekeiket követve is. És mégis csak a 250 ezredik igénylőnél tartanak…
 
Ráadásul több, hitelt érdemlő forrásból is tudom, hogy jónéhány román is megkapta a magyar állampolgárságot. Ők különféle kedvezményekben reménykednek, de nem is tudnak magyarul sem. Mégis gond nélkül honosították őket. És mégis csak a 250 ezredik igénylőnél tartanak…
 
Úgyhogy tegnap közölték: a magyar kormány most tovább egyszerűsíti az ügyintézést. Amely amúgy eddig is egyszerű volt. És mégis csak a 250 ezredik igénylőnél tartanak…
 
Persze felmerül az a kérdés is, mi az oka ennek a viszonylagos érdekletelenségnek. Napok óta újra és újra elemzem néha a kérdést. Körüljártam, a mélyére hatoltam, nagyító alatt és jó távolról is megvizsgáltam. A válasz a következő: nemtom.
 
Szerintem nagyjából itt tartanak Budapesten is a csodálkozók, a kezdeményezők. Csak ők úgy fogalmaznak, mint a nevükben tegnap Weztel Tamás is: "nincs semi gond, sőt sikertörténet van". Hát na. Így is lehet mondani. De attól ugyanaz.
 
Általános iskolás koromban kulturált voltam. Nem beszéltem csúnyán. Egyszer jövünk haza a suliból az egyik osztálytársammal, s ahogy szállunk fel a villamosra, meglökött, hogy majdnem leestem. Első reakcióm ez volt: “Anyádat!” Aztán – magam is meglepődve – hozzátettem: “Vagyis végülis így is lehet mondani”. Jót röhögtünk. A mostani sikertörténeten nem nagyon röhöghet viszont a Fidesz. Szóval úgy is lehet mondani, hogy a 250 ezredik igénylőnél tartani siker - ám szerintem egyelőre anyázik, a sok mosolygás mögött a kormányzat. De hogy mi van itt igazából, azt tényleg senki nem vágja egyelőre. Úgy néz ki, hogy a sok magyar közül van, aki fél ettől az állampolgárságos dologtól, van, aki elutasítja, a többség meg lusta ügyeket intézni és/vagy nem érdekli ez az egész. Akkor sem, ha tálcán kínálják neki. Ezt is érdemes lenne megfontolni. Nem lenne meglepő.
 
Ám az egész dolog előtörténetét tekintve mégis egészen meglepő.
 
És kész. Azért ennyi, és nem több. Nincs katasztrófa. Legalábbis azoknak nincs, akik tiszták, függetlenek, s nem valami politikai érdekek által hajtva dörzsölgették a tenyerüket, s izgulnak most. Mindenki azt tesz, amit akar. Ez az igazi alkotmány, meg lényeg, meg ilyesmi.

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr624465153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Heron44444 (törölt) · http://kulonvelemenyek.blog.hu/ 2012.04.22. 11:19:37

Szerintem 3 racionális oka lehet, hogy csak ennyien éltek a lehetőséggel:

1 Félelem: Ez a posztban is szerepel, én csak annyit tennék hozzá, hogy ez csak Szlovákiában és Ukrajnában kéne, hogy igazi visszatartó erőt jelentsen.

2 Eu-csatlakozás: Azzal, hogy sok környékbeli ország belépett az Eu-ba, és több helyen megszűnt a határellenőrzés, sokan úgy érezhetik, hogy nincs értelme a magyar állampolgárságnak.

3 Mo. gazdasági, kulturális helyzete: Az utóbbi években Mo. kulturális és gazd. helyzete folyamatosan romlott, és a közlekedés is rossz (pl:MÁV).

Úgy látszik a többség számára ezek voltak a meghatározó tényezők

BlogoszEditor · http://mesenincs.blog.hu/ 2012.04.23. 08:00:46

@Heron44444:
Igen, az első kettővel egyetértek, a harmadikat azonban nem egészen értem, hogy jön ide. Szerintem lehet még több oka is amúgy.

Heron44444 (törölt) · http://kulonvelemenyek.blog.hu/ 2012.04.23. 13:56:18

@BlogoszAnima: Nem tudom pontosan a milyen jogok illetik meg a kettős állampolgársággal rendelkező embereket. A nyilatkozatok alapján ugyanolyanok, mint a Magyarországon született embereket. Egy jól működő anyaországban szívesen tanulnának, dolgoznának, ... a határontúli magyarok és ebben segítség lenne az állampolgárság.

Egyetemen több határontúli magyar évfolyamtársam is volt, ők mind kérték állampolgárságot, még az akkori nehezebb feltételek mellett is.