Blogosz

MESE NINCS.

A válasz

2012. szeptember 05. 13:37 - BlogoszEditor

 

:))) LOL van, nagyon.

Mindig is érdekelt, vajon mit értenek egyes bejegyzéseimből a szerényebb tekervényekkel ellátott agyúak. Sejtettem, hogy ennyit. De most jött rá egy-két illusztráció is.

Az egyiket adom most közre, a másikat később. Előugrott valahonnan bizonyos Gáti Gabriella. A nagyváradi kóborkutya-ügyben akart valamit mondani, de nem sikerült neki, mert egyből acsarkodni kezdett ellenem. Vadidegen volt, később pedig vad idegen lett: beleolvasott a blogomba, nem értette, ettől dühös lett. Beleszólt egy posztom alatt kialakuló vitába is a Facebookon, de az ott elhangzókat sem értette - erre bevicsorgott nekem párszor a Fácsén is, meg személyes mailekben is próbált idegesíteni, gyűlölködni. :)) Nem jött össze neki, hiszen csak megmosolygom az ilyesmit mindig – ettől azonban ő lett egyre idegesebb és gyűlölködőbb. :)) Aztán megpróbálta még elolvasni pár bejegyzésemet. De ennyit értett belőle, ami itt lennebb látható mindjárt. :)))

Úgyhogy mostanában igen sokat foglalkoztatom: immár nem a kutyák a fontosak. :) Hanem az, hogy miként magyarázhat engem félre.

Íme, milyen levelet küldött ismét. Persze a szerkesztőségbe, hogy cseles legyen. Meg mert máshová már nem tud, ugyanis a vadulásai miatt a személyes helyeimről kitessékeltem. Gondolkodás nélkül úgy döntöttem, én magam is benne vagyok, hogy az alábbi szövege jelenjen meg az újságban. Természetesen. Ez is, a majd közlendő másik írás is, másik személy tollából. Minden. Miért ne? Mindenkinek a véleménye szent. Meg jellemzi is őt magát. Szóval - bár nem olvastam végig - én is szorgalmaztam, hogy ez a lennebbi majd jelenjen meg nyomtatásban is. Holnap fog. Hiába, no: egy állat vagyok, ugye. :P

Sőt – remélhetőleg a hölgy nagy örömére  még ide is felteszem az írását. Fantasztikus a szövegnek az a része, amit még elolvastam, és ezúton is köszönöm. Mondom: mindig is érdekelt, vajon mit értenek egyes bejegyzéseimből a szerényebb belső berendezésűek. Semmit. Ez tehát a válasz. Sőt: épp az ellenkezőjét annak, amit leírok. Ez pedig már egyenesen abszurdan humoros. :))

Az írásával amúgy kitűnően illusztrálja is azokat a jelenségeket, amelyekről a hivatkozott bejegyzéseimben írtam. Az összeset. Ő maga az élő illusztráció, saját akaratából, furakodásából. Köszönöm szépen. Komolyan.

(Ja: közben természetesen az illetékesek is elmondták, hogy nem cél a kóborkutyák legyilkolása - ugyanerre figyelmeztettem én is régebben. Úgyhogy azóta a kutyahiszti is elült: marad hát a sima személyes gyűlölködés egyesekben. :) Akárminek a kapcsán, csak éltethessék, táplálhassák tovább magukban. Van, akit nyáron is ez fűt, nem a Nap. De ez sem az én gondom... Itt van tehát a csemege, s napos, fényes szívet kívánok mindenkinek! A szerzőnek is. Őszintén.)

***

Tisztelt Foszerkeszto Ur!

Szomorusaggal es nem kis megdobbenessel olvasom a Bihari Naploban a szeghalmi ors altal jegyzett “Ezek a mai oregek” es a “Veszettseg”, “Surgos” cimu utobbi ketto onok altal promovalt blogban kozze virtualis iromanyok. tisztelettel kerdezem: On mint foszerkeszto, tudataban van-e annak, hogy milyen negativ tartalmu cikket kozol az ujsag vagy manapsag divatos blogokat promoval, ami a Bihari Naploban kozlesre is kerul, sot nepszerusitik is azt az ujsag 2-ik oldalan, ami elokelo helynek szamit. A Bihari Naplo eddig az objektiv hirkozlesevel es elfogultsagmentes cikkeivel emelkedett ki a magyar nyelvu sajtotermekek kozul. Sajat blogjaban mindenki azt ir, amit akar, de attol kezdve, hogy Nagyvarad vezeto napilapja az illeto blogot “reklamozza”, azaltal valik kozerdekuve. Nehany idezet a fent emlitett kozlemenyekbol:

Ahogy idősödöm, egyre nehezebben viselem a velem együtt idősödők beszólásait a fiataloknak. :) Különösen súlyos korlátoltságra és mérgezett szívűségre utal szerintem az olyan fajta benyögések bármelyike, hogy "ezek a mai fiatalok..." Aki szerint a mai fiatalokkal komoly gondok vannak, az valószínűleg sosem volt fiatal - vagy már elfelejtette, hogy az ő generációjára is rásóhajtották ugyanezt a savanyúan öregszagú átok-mantrát az akkori idősek. És mindig így megy ez, generációról generációra: a maifiatalokozás tulajdonképpen egy butaság-staféta, amit az épp szolgálatos korosztály legidiótábbjai vesznek át mindig, a kötelező köreiket már épp lefutott senior hülyéktől” – ez csak egy idezet volt.

nem tudom szo nelkul hagyni azt a merhetetlen, negativ tartalmu, cinikus es elmarasztalo hangvetelt amellyel idoseinket illeti: feketeszivuek, rosszak, irigyek, stb. . Mindannyiunknak vannak/lehetnek idos szulei, hozzatartozoi, kedves ismerosei.

Tiszteletben tudom tartan azon nagyvaradiak velemenyet, akik nem allatbaratok, nem szeretnenek az utcan kobor kutyakat latni, de az elaltatasnal humanusabb megoldasokat partoljak, de azt sem tartom helyenvalonak hogy vitriolos tollforgato egyenesen veszettnek minositi az allatbaratokat es az alapveto emberi joerzest nelkulozo kijelenteseket tesz, ezen tulmenoen kipellengerezi, nevetseg targyava teszi a temahoz hozzaszolni mereszeloket a bihari naplo altal is reklamozo blogon es kulonbozo kozossegi oldalakon.

Egyes nagy gondolkodok szerint, egy nemzet nagysaga abban is megmutatkozik ahogyan az idosekkel es az allatokkal banik. Fel sem merem tenni a cseppet sem koltoi kerdest: az idos emberek, allatbaratok, vedtelen allatok utan ki vagy mi lesz az ifju ujsagiro kollega celtablaja? On mint foszerkeszto helyesli a temat, a hangnemet, a becsmerlest es a merhetetlen cinizmust, tovabbra is helyet ad az ujsagban az ilyen jellegu serto hangvetelu cikkeknek ? Foszerkeszto ur, kerem kuldje az ifju hosszuhaju titant tudositonak egy rockefesztivalra, hogy orjonghessen es razza a loboncat de ne illlesse serto szavakkal idoseinket, az artalmatlan allatbaratokat, kobor kutyakat az ujsag hasabjain. Lesz meg o is oreg egyszer, sot talan oreg kutya lesz egy kovetkezo eleteben akibe valaki szandekosan belerug majd es nagyot fog akkor vonitani fajdalmaban.

Ha a Bihari Naplo valos valos ertekeket kepvisel, nem kozol a jovoben hasonlo becsmerlo tartalmu cikkeket es megnyesegeti kisse a feltorekvo ifju szarnyait, hogy narcisztikus onimadatol vezerelve ne celozzon es talaljon mergezett nyilaival oregeket, vedteleneket es folytassa irott pogromjat a sajtoban.

P.S. elerhetosegem megadom megoriztem virtualis levelezesem (csatolom es kerem olvassa el, fogalmazasmodja nagyszeruen jellemzi kollegaja emberi “nagysagat”) egy reszet a fent emlitett kollegaval, meg gondolkodom azon, hogy bepereljem-e becsuletsertesert es hitelrontasert.

***

És - közben rájöttem, nem kell ehhez másik, külön bejegyzés - itt van tehát a fent említett másik élő illusztrációja is annak, hogy lehet úgy olvasni, majd háborogni hogy az ember közben egy szót sem értett meg abból az írásból, amiből kiindult. Ráadásul azt is láthatjuk itt, hogy ha már utálkozik az ember, akkor egy kis ködösítő-furcsa-hazug felvezetés sem árt. :)) Hiszen nem, én sem tudom, miről szól az a bevezető rész ott... No, mindegy is. Minden esetre ez az írás levél formájában jött, itt van, szkenelve, akinek van kedve, rágja át magát ezen is. Érdemes. A maga módján.

(Ennyi. Egyébként igazatok van: én beszéltem túl. Bocs.)

Épp valamelyik este beszélgettünk amúgy blogról, írásról - meg jobbító szándékról, példamutatásról, s arról, hogy ez utóbbiak kellenek-e, vagy egyszerűen csak szabadon szóljon az ember, s aki akarja, hallja, aki nem, nem, aki meg félre, az félre. Szóval most, hogy tudom, vannak, akik semmit nem értenek belőle(m), nyilván nem változik semmi. Továbbra is írok, s továbbra sem az vezet, ki veszi az adást, s ki nem. Üdv mindkét féle embernek, mindenkinek! :)

leve.jpg

 

levke.jpg

levhar.jpg

levnegy.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr564756643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.