Blogosz

MESE NINCS.

Menekülés egy másik bolygóra

2013. április 23. 19:47 - BlogoszEditor

Van, hogy elvágyódás, menekülés, kilépés, csap és pap hagyása, hátat fordítás, teljes újrakezdés foglalkoztatja az embert. No, most aztán lett erre egy olyan lehetőség, nyílt egy olyan perspektíva, ami szerintem hidegen borzongató. Ettől egyből behúzza fülét-farkát a legtöbb elvágyódó ember, és slisszol vissza szépen az élete legkisebb szobájának a sarkába, ott összekuporodva és sűrűn bocsánatot kérve. Hiszen ha jobban belegondolunk ebbe az új lehetőségbe, akkor talán mégis inkább maradni akarunk, akkor már jobb minden egy kicsit, akkor menekülünk a meneküléstől, kilépünk a kilépésből, hagyunk csapot papot a csapért papért, hátat fordítunk a hátat fordításnak, teljesen akarjuk inkább a régit.

Mert az van, hogy tíz év múlva – állítólag – ember lépne a Marsra. De úgy, hogy többé nem jönne vissza. 2023-ban indulna ugyanis a bolygó úgymond kolonizálása. Tegnap jelentették be, hogy megkezdődött a jelentkezők regisztrációja. Közülük válogatják majd ki azt a négy személyt, akik az első emberek lehetnek a Marson.

Persze világosan kiérződik az egészből, hogy a nagy része showbiz és témafabrikálás, műsorgyártás a média számára, továbbá üzlet, a nagyotmondás által megnyitott bevételi forrás, grandiózus díszlet, amely mögött nem kozmikus célok, hanem nagyonis földi dolog van: pénz. De ezzel nem is kell törődnünk, hiszen épp ez a része úgyis azoknak szól, akiket nemcsak a gravitáció tart a Földön, hanem a gondolataik sem tudnak felemelkedni onnan, a szellemük sem ér el a felhőkig sem, nemhogy azokon túl.

Szóval ezzel ne sokat foglalkozzunk. Úgyhogy röviden elmondom a konkrétumokat, hogy aztán gondolkodhassunk tovább. Az egész programot egy holland üzletember, Bas Lansdorp és bizonyos Wielders Arno, az Európai Űrügynökség  képviselője koordinálja. A már önmagában is eleve eléggé médiaglamour jellegű bejelentés szerint a Mars One nevű szervezet mostantól fogadja a feliratkozásokat: a honlapjukon lehet regisztrálni, a feltételek, elvárások pedig nagyon lazák. Augusztus végéig lehet jelentkezni, s némi előválogatás után – amelynek során a közönség is szavazhat majd – jön a döntő, 2014-ben. Ez abban áll, hogy a világ számos országában közvetített szavazós tévéshow keretében választják ki azokat, akik mehetnek a Marsra. Összesen 24-40 közötti létszámú lenne az első kolónia. A legelső csoport 4 fős lesz (2 férfi, 2 nő). A következő, s aztán a többi csoport is 2-2 évente érkezne a bolygóra. Az út csak odafelé szól, vissza nem térnek.

A legújabb reklámvideójuk. (Szerintem kamu a projekt, mindenféle pénzeket szednek be vele "támogatásképp", de most nekünk nem ez a lényeg.)

Tehát értik: szavazós tévéműsorral dől el, kik lehetnek azok, akik az emberiség történetének eddigi talán legnagyobb lépését megteszik (már ha lesz ebből valami). Komoly, nem? Vagy nem? Vagy komoly? Hát, ahogy vesszük. Persze önmagában nem az. Inkább röhej. És jellemző. Viszont ha azt vesszük, miféle módszerekkel próbál már operálni a showbiz és a média, ha azt nézzük, hogy már kozmikus projekteket is bevetnek, na, az nagyon komoly. Eddig csak a Földön terjedtek az olyan franchise tévéműsorok, mint a Big Brother, vagy a The Voice, meg számos más ehhez hasonló felemelő produkció. Immár a világűrbe is kijutnak. Most már igazán felemelőek, ugye. Nézze Ön is az Univerzális sztár születiket! (Vagy nem tudom, milyen hasonló beteg nevet taláknak majd ki az adásnak.) Minden este a Szerelmes szürke pacák  című sorozat aktuális része után a képernyőkön!

Tekintsük most azt premisszának, hogy mondjuk az egész projekt komoly, s a pénzcsinálás nem áll meg ott, hogy lemegy a műsor, hanem tényleg emberek lépnek a Marsra végül. Ez is számos érdekes kérdést vet fel azonban.

Elsősorban gondoljuk arra, kik lehetnek azok, akik beszállnak ebbe. Kik azok, akik önként vállalják, hogy örökre elhagyják a Földet, s a lakatlan, kietlen Marson élnek tovább, s ott is halnak majd meg? Kezdetben ugye legfeljebb négyen (ha mindenki élve odaér) lesznek ráadásul. És csak két év múlva megy a következő kis kontingens – s még akkor sem lesznek túl sokan. Kalandvágy, ugye? Elsőre ez ugrik be nekem is, persze, s már indul is a fantázia hosszú és csodás utakra. Ám még mielőtt nagyon elszaladna, ismétlem: csak odafalé lesz az utazás, vissza nem. Nem térünk vissza élményekkel gazdagon. Hanem sehogy. Ez pedig így már egészen más. Ez így már egészen sötét tónusú és döbbenetes és nagyon komoly. Fekete és ismeretlen, mint a világűr nagy része.

És akkor futtatom magamban: engedjük meg, hogy vannak a tudománynak olyan megszállottjai, akik akkor is részt vennének egy ilyesmiben, ha nem térhetnek vissza; vannak továbbá kalandvágyó és/vagy feltűnni akaró tinédzser lelkületűek és exhibicionisták, akik talán akkor is bevállalnák, ha utána meg már az odaúton belehalnának a rossz választás okozta pánikba. De a többség szerintem nem belőlük áll. Tegyük félre most, hogy egy beszavazós műsor során miért és milyen módon befolyásolják az eredményeket a háttérben állók, s hogy a nyerteseknek mindenféle bohóckodásokban kell szerepelniük.

Ehelyett arra összpontosítsunk: vajon mi dolgozhat azokban, akik önként vállalják, hogy visszavonhatatlanul elhagyják a Földet és egy másik bolygón végzik be majd? Végképp távoznak innen, a grandiózus, ugyanakkor félelmetes ismeretlenbe. Mekkora erők dolgozhatnak az ilyen jelentkezők többségében: micsoda szörnyű szenvedés, végső elkeseredés, elemetáris tragédia, borzalmas állapot, irtózatos kín kell ahhoz, hogy már ne is öngyilkos legyen az illető, hanem itthagyja az emberiséget, a Földet, mindent, s a világűr egy másik részén élje le hátralévő életét... Ez előtt én meghajlok és megdöbbenek és meghatódom. És ilyenkor ismét úgy látom: az ember belül sok esetben úgyanúgy végtelen és csak kis részeiben megismerhető, a többi ugyanúgy ismeretlen és némán mély, bonyolult és megfejthtetlen, óriási erők által átszőtt és felfoghatatlan, mint a külső végtelenség, azaz a kozmosz.

Ha pedig továbbgondoljuk: egyrészt ugye az is milyen, hogy tévéműsorból beszavazottak (vagy ha úgy tetszik, a Földről kiszavazottak) kezdhetik el a Mars meghódítását... Celebeket lőnek ki az űrbe is már. Médiasztárok mennek előkészíteni az új helyet az emberiségnek. És közben a Földön  majd az arcképeikkel reklámoznak földi javakat. (És íme: egyébként a projekt reklámpólói, -csuprai s más merchandise-tárgyai máris megvásárolhatóak. Hát mondom, erről beszélek.)

De ezen túlmenően – s ezzel visszatérve az előző témához ­– jó esély van arra, hogy szenvedéssel népesítsük be az új bolygó(nka)t is. Hiszen aki nem a tudományért lángolva, és nem is feltűnési viszketegségből, kalandvágyból mond le örökre a Földről, hanem csak úgy, önként jelentkezik, mert menne, az nagyon szenved (és/vagy tragikusan beteg is netán). Úgyhogy magunkkal visszük a belső végtelent, s az abban rejtező emberi szörnyűségeket is. Lám, akkor is, ha még a Földről is lemegyünk miattuk.

Ez egyrészt drámai. Másrészt viszont természetes. Hiszen mi mást vinnénk magunkkal? Mindenki azt adja tovább, ami ő, illetőleg minden létforma önmagával fertőzi meg az új területeket. Jelenleg mintegy hétmilliárdan vagyunk, ennyi ember él. Egyelőre csak a Földön. Nem állítom, hogy a hétmilliárdból mindenkinek van komolyabb agyműködése és szellemi világa, de még így is: ez több milliárd egyéni, végtelen mennyország és több milliárd egyéni, végtelen pokol. Csak itt, ezen az egy bolygón – egy égitesten, amely véges. Milyen érdekes még tovább gondolni: hogy ezt egy idő múlva talán exportáljuk is. Más bolygókon is ott repkednek majd a boldog emberi szívek a sztratoszférában (függetlenül attól, hogy ott nincs ilyen sztratoszféra, az mellékes is), illetve ott vonítanak majd a vergődő lelkek a Holdra (függetlenül attól, hogy ott nincs ilyen Hold, az mellékes is).

És még tovább menve, elképzelem azt az első négy embert (utána meg majd nyocat, és tizenkettőt, vagy akár az ebben a projektben megjelölt maximumot jelentő negyven embert) a Marson. Hogy vajon hogy élnek ott. Elképzelem, de elképzelni sem tudom. Az első gondolatom persze az, hogy ott aztán lesz szeretet, összetartozás, bensőségesség. De végülis nem tudom: a külső körülmények persze világosan, sőt, agresszív egyértelműséggel az egymásra utaltságot adják, összefelé kényszerítik a telepeseket. Háh: csakhogy ezek a telepesek a Földről jöttek, ők úgynevezett emberek. Úgyhogy nem fog az olyan könnyen és egyértelműen menni. A Marson ezek a fogalmak nem voltak eddig megszokottak, de ezek a jövevények gondolkodnak, éreznek, reagálnak, értenek, félreértenek, meg magukban hurcolják a tapasztalati és elképzelt ballasztjaikat és a reménnyel teli léggömbjeiket is. Nagyon szépek, mivel sokrétűek. Nagyon rondák, mivel bonyolultak. Úgyhogy én nem tudom, mi lesz ott a Marson...

És még olyan más vonzatok jutnak eszembe, mint például hogy milyen lehet a honvágy, amikor nemcsak haza nem tudsz menni, hanem még csak nem is ugyanazon az égitesten vagy; hogyan értékelsz át magadban százezer dolgot, ami a földi léttel kapcsolatos, amikor már nem a Földön vagy, azaz már rég késő; miként változik az ember befelé és kifelé, ha egy egész bolygón összesen négy (és a végén is csak negyven) van belőle; adott esetben milyen lehet annak, akinek a szülei még a Földön születtek, de ő maga már a Marson jött a világra. És ez csak néhány a sokból, ami felmerül. Szóval ezekkel az emberekkel igen sokminden van egyszerre, úgyhogy nagyon durva dolog ez a gyerünk a Marsra néhányan. És azt hiszem, ha mellesleg ezzel a bolygógyarmatosítással is biztosra akarunk menni, akkor jobb lenne gépekre bízni az egész dolgot.

Az van tehát, hogy augusztus végén befejeződik a jelentkezők fogadása a Mars-projektbe. Aztán kezdődik a válogatás. Mondjuk szerintem inkább valami műsor, na meg hatalmas panama lesz csak belőle, semmint valódi űrutazás, még kevésbé kolonizáció, úgyhogy itt talán csak szereplőválogatás zajlik – de ez is lehet, hogy meglépnek egy olyan gigantikusat, hogy összehoznak egy adást, amelynek része lesz, hogy élőben követhető hőseink útja a bolygóra, meg ott az, amit végeznek.

No, de hogy a szanaszét ágazó, a külső és belső univerzum millió irányába szétfutó, a végtelenben is folytatódó gondolatok mellett azért fel is dobjam egy cseppet az egészet, mondok még egyet a sok közül. Mert például lehetne mondjuk néhány művészt küldeni előre a vörös bolygóra. Annyit ők is értenek egy másik égitest kolonizálásához, a bolygómeghódítási munka szakmai fortélyaihoz, a marsi hétköznapokhoz, a világűr másik pontján való éléshez és túléséshez, mint pár tévéshow-ban beszavazott játékos... Meg aztán amúgyis eszembe jutott néha régebben, hogy kellene valami űrbéli művészeti projekt. Meneküljenek hát előre! Ez aztán az igazi avantgárd, ez totálisan kortárs művészet. Ráadásul már a Samizdat című művészeti folyóiratban is feszegettük, hogy talán létjogosultsága lenne a külön idegen létformáknak szóló művészetnek. Art for aliens. Aztán ha az idegenek végül beszagolnak a Naprendszerbe, s netán rossz kedvük van, akkor törhetik a fejüket (ha van fejük, ha nincs), hogy most melyik érthetetlen létformát lőjék ki először: a Marson azt a pár furcsát, vagy a kék bolygón azt a temérdek Földhözragadtat...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr725243519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.