Blogosz

MESE NINCS.

Csak egyetlen példa...

2013. december 02. 00:51 - BlogoszEditor

Bírom én ezt a Raffay Ernőt. Is. Pedig egyáltalán nem értek egyet vele, a legtöbb kérdésben. És mégis szívesen hallgatom, valahányszor Váradra érkezik, ilyen utazó showbiz-figurává lett történészként előadásokat tartani. Épp tegnap is volt egy ilyen rendezvény itt, Nagyváradon. Erdélyben itt mutatta be először a legújabb kötetét. Ami Adyról szól, meg arról, hogy Raffay szerint hogy tartotta "béklyóban a költőt a szabadkőműves-zsidó kör". (Idézet tőle. Nyilván.)

raffay-e.jpgSzóval ugyebár eléggé gáz társaságokba bír keveredni, többnyire széljobberek állnak mögötte, mellette, például sokszor a Jobbik vendégeként, meghívottjaként fordul meg itt-ott, egy-egy kokett kis zsidózós-szabadkőművesezős menetre. És hát nem véletlenül, hiszen ő maga is közismerten ehhez a világnézethez áll közelebb. (Már ha ez egyáltalán mondható nyugodt lélekkel világnézetnek.)

Na, tehát totál nem értek egyet azzal, amit hallok tőle - mégis szívesen hallgatom. Mert hiteles. Mert a gyűlölet - szerintem - érezhetően nagyon dolgozik benne, és még az előadásai során rá is játszik erre, a mindenféle kis színpadias rutinmegjegyzéseivel, showelemszerű szúrkálódásaival. És állandóan kivont karddal jár, meg még eközben is állandóan nyilaz valamerre. Öli a nemzetrontókat, mint a franc. Nem tud csak úgy beszélni valamiről, történészi szemmel, hanem propagandát is nyomat közben. De mondom: ez ő (legalábbis szerintem), és mivel vállalja magát, hiteles. Tehát érdemes figyelni rá is.

És ő csak egy példa. Épp az előadása közben jutott eszembe ugyanis az, hogy igenis szükségünk van a fajtájára, a vérkonzervatívokra is, nagyonis. (Mint az égvilágon mindenkire amúgy. Mindenkinek mindenkire.) Mert ők azok, akik a földön állnak, sőt, toporzékolnak, és közben visszahúznak minket is. Megakadályozva ezzel, hogy mi, liberálisok (és abszolút nem politikai, hanem világnézeti szempontból értem itt a liberálist, mert az viszont szerintem mondható világnézetnek, nyugodt lélekkel) végképp elszálljunk a földről, aztán a Földről is, bele a nagy univerzumba. De persze nekik is szükségük van ránk. Mert mi meg a szálldosásaink révén egy kicsit feljebb húzzuk őket is, megakadályozva ezzel, hogy a nagy földönjárásuk, nagy gravitációfüggőségük következtében lerántsa őket a (szent anya)föld, egyből a mélységes középpontjáig. És ez így kerek.

Akkor is, ha ők utálják ezt. Hogy velünk együtt kerek. Én speciel nem utálom, hogy velük együtt, hogy ők is kellenek hozzá. Mint - mondom - a kerekséghez mindenki. Az is, aki pont, hogy a körökből kiszorítósdit szeretne játszani állandóan.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr145670725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.