Blogosz

MESE NINCS.

Aszondod?

2014. november 02. 18:05 - BlogoszEditor

Szúrópróbaszerűen megnéztem néhány ismertebb jelölt és politikus esetében most, hogy ki mit mondott ma, amikor a szokásos módon az újságírók jelenlétében leadta a voksát, és szövegelni kellett valami nyákosat. És valahogy mindegyik esetben ugyanaz a kérdés merül fel bennem, összevetve a szövegeléseket a nyilatkozókkal kapcsolatos valósággal. Nézzük csak.

Victor Ponta: "idén téltől kezdve igazán demokratikus állam, európai leszünk. Tíz év háborúskodás után végre építeni kezdhetünk majd." Igen? Ezek szerint még ő sem magára szavazott?

Kelemen Hunor: "arra szavaztam, hogy a magyar emberek szülőföldjükön boldoguljanak". Komoly? Ha ez tényleg így van, akkor  Kelemen Hunor sem voksolt Kelemen Hunorra?

Markó Béla: "egy európai, demokratikus Romániára szavaztam". Valóban? Akkor ez lenne az első eset, amikor Markó nem az RMDSZ-t támogatja voksával?

Borbély László: "olyan elnökjelöltre szavaztam, aki megérti Románia társadalmi sokszínűségét". Tényleg? Ilyenformán érvénytelenített voksot adott le?

Szilágyi Zsolt: "egy normális Romániára szavaztam." Így? Tehát akkor nem az Orbán-Tőkés-féle etnobizniszpárt EMNP államfőjelöltjére, azaz magára?

Tőkés László azt mondta: "Európára szavazott." Igazán? Szóval - a felhozatal "európaiságát" elnézve - akkor egyetlen romániai államfőjelöltre sem pecsételt?

Egyszerűen csak megnéztem ezeket, senkinek nem akartam kedvezni - de furcsaság egyébként, hogy úgy jött ki: az egyetlen, aki most nem szövegelt összevissza, Klaus Iohannis volt. Ő azt mondta: "a  jól végzett munka Romániájára szavaztam." És mi volt az ő kampányszlogenje? "A jól végzett munka Romániája". Igen? Szóval jelenleg csak ő vállalja egyáltalán legalább magát?

Ja, tévedek: volt még egy jelölt, aki nem zőccsígezett jobbra-balra. Teodor Meleşcanu államfőjelölt az, aki  kifelé jövet azt nyilatkozta: "elég nehezen találtam meg a saját nevemet a szavazólapon". Hát, köszönöm, nincs is több kérdésem...


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr586857513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.