Blogosz

MESE NINCS.

(Utólag) vállalt félrelépések

2017. január 05. 18:03 - BlogoszEditor

Hadd köszöntsem. Mégpedig ezzel a két csodálatos kompozícióval, amelyeket ma találtam a városban. Hiszen megalakult az utóbbi időszak legkatasztrofálisabb kormánya, tele olyanokkal, akik korrupciós ügyekben érintettek, valamint a szokásosnál is szolgalelkűbbek  ráadásul az a Dragnea állította össze, és annak a Dragneának a kormánya ez, aki annak ellenére diszponál az ország és pártja, a PSD sorsa fölött, hogy őt magát már jogerősen elítélték, mégpedig épp egy voksolás elcsalására tett próbálkozásai miatt.

Szóval hadd köszöntsem e kormányt ezzel a remekbeszabott darabbal. Íme, alul még a választási kampány plakátjai - annak a kampánynak a falragaszai, amelynek nyomán megalakult a miniszterek mostani csapata. És a választások elmúltával mi került ezek fölé? Egy olyan hirdetémény, amely  immár a kormányalakítás után  arról tájékoztat, hogy A MINISZTER FÉLRELÉP. Sőt, románul még szebb, mivel a román cím így hangzik: A MINISZTEREK IS FÉLRELÉPNEK. Hát, köszi. Bár nem ártott volna ezt eleve a kampányplakátokra is ráírni.

De így is újdonság, hogy miután megszerezték a hatalmat, már ki is plakátolják, hogy mire számíthatunk tőlük.

20170105_1514c44ee.jpg

És itt van még ez az alig valamivel elvontabb másik mestermű. Felül a kampányból maradt hirdetmények, mindenféle összevissza hablattyal, és összevissza is ragasztva rajtuk pedig utólag a verdiktszámba menő felirat: A DADA-KABARÉ. (Aha. Csak nem annyira művészi, és nemhogy nem annyira előremutató, hanem egyenesen hátra.)

20170105_15c1524gg.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr7912101141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.