Blogosz

MESE NINCS.

Szög a fejemben

2017. június 26. 22:53 - BlogoszEditor

Ma délután óta van benne. Talán nem ezt akarta mondani, vagy talán nem így értette, vagy lehet, hogy de. Minden esetre a megyei csendőrség első parancsnokhelyettese a mai sajtótájékoztatójukon mondott egy olyat, amit szerintem nem akart. És amin azóta is gondolkodom.

Szóba került ugyanis, hogy az európai terrorveszély miatt figyelik-e esetleg a Nagyváradon az egyetemre járó arab, muszlim diákokat. (Háttér: főleg az orvosira járnak sokan, régebben a jó kis korrupció miatt, mert olcsón és könnyen lehetett végzettséget szerezni – ma már talán nem csak amiatt, vagy mittomén végülis. A lényeg tehát, hogy egész kis közösség van belőlük itt.) Na most, amikor az egyik sajtós kollégám feltette ezt a kérdést, már akkor bántotta valami a fülemet ebben. Nevezetesen az, hogy persze egyrészt a hatóságok dolga  megelőzési célzattal  figyelni is a potenciélisan veszélyes csoportokat, másrészt viszont jogsértőnek és abnormálisnak is hat az, ha egyetemistákat figyelnének, csak azért, mert ebből, vagy abból az országból jöttek, és ilyen, vagy olyan vallásúak. Úgyhogy gondoltam is, hogy már maga ez a feltett kérdés is hülyeség. Ám még érdemi válasz is jött rá, ami aztán végképp szöget ütött. Doru Jarca, a csendőrség második embere ugyanis azt felelte erre: ők, azaz a csendőrség nem figyelnek ugyan senkit – ám hozzátette, hogy a SRI azonban igen. (Háttér: a SRI a legnagyobb román titkosszolgálat, amelyik amúgy a hatáskörén messze túlnőve az ország vezetésébe is egyfeszt belefolyik, mindenféle illegális megfigyelésekről már nem is beszélve.) Ezt mondta tehát, tételesen: „Mi nem. Hanem az a SRI dolga. És a SRI monitorizálja is az itt tartózkodók mozgását, tevékenységét”.

Hát de ez milyen? És csak így, mintegy mellékesen, egy kis elszólás formájában derül ki. Szóval most ennyit akartam. Fene tudja: forgatom itt ezt a dolgot magamban azóta is. És összességében mégis csak arra jutok, újra, meg újra, hogy ha ez igaz, akkor nincs rendben. Még akkor sem, ha amúgy „az európai kontextus” (sőt, hát ugye nem is csak európai) miatt valahol oka is van. Hát de nem?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr8512622519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.