Blogosz

MESE NINCS.

Innen sem jönnek-mennek már sehova...

2017. december 12. 16:01 - BlogoszEditor

Nem ezért mentem, de újabb elhagyatott épületet találtam, kis bejárásra. Csak a lenti, rákattintásra nyíló galériában az első képen látható facsonkot akartam lefotózni, és mivel az utcáról nem volt jó a szög, bementem a telekre. Ez a nagyváradi központi pályaudvaron van, pontosabban a jelenlegi pályaudvar mellett (az utcáról látható automata autómosó és a bútorüzlet mögött).

Egy tag már kintről figyelt, de mint kiderült, barátságos. Mint elmondta, ő itt az őr, bár én úgy néztem, inkább itt lakik. De nem tudom, minden esetre vannak itt szomorú kis lakások is kialakítva, és mellettük ez, ami a fotókon. És mint az a jelek szerint minden elhagyatott épületre jellemző, a guberálók telehordták szeméttel. Az őr azt mondja, ez volt a régi vámépület, a vasúti forgalomban szükséges vámkezelést intézték itt. Szerinte úgy a rendszerváltás környékén szűnhetett ez meg, azóta van ilyen állapotban. Még valamelyest örömmel is fogadott amúgy, pedig az ilyesmi elvileg illetékteleneknek tiltott terület. Dehát nincs is jobb annál, mint illetéktelennek lenni területeken.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr8813480831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.