Blogosz

MESE NINCS.

Amikor a rendőrfőnök küld érted...

2018. március 06. 22:11 - BlogoszEditor

Olvasom, hogy Váradon elfelejtette egy tag, hova parkolt a Lotus Center parkolójában, amikor kijött, azt hitte, hogy ellopták az autóját, kihívta a rendőrséget, akik megtalálták a parkolóban a kocsiját, ott, ahol hagyta.
Úristen, dehát ez a történet tipikusan rólam szól. Hányszor gondoltam már, azt a rohadt autót keresve rohadt parkolókban, hogy ennyire hülye biztosan nem vagyok, hanem nyilván ellopták a kocsit. És annál is durvább, hogy arra sem emlékszem, mikor történt ez a fenti eset velem.

Emlékszem viszont, hogy még sok érdekes eset történt velem járművek kapcsán. Is. Néhányat még elmondok. Persze csak azokat, amelyekre emlékszem. (Lehet, van, amelyiket említettem már itt, az évek során, nem emlékszem. :P )

Rögtön a lista élére kívánkozik az, hogy amúgy ritkán veszem elő a kocsit, úgyhogy egyszer, amikor autóval mentem dolgozni, pont a bejárat előtt hagytam, aztán hazafelé indulva még ki is kerültem az autót, és elmentem a buszhoz, és csak félúton, a buszon jutott eszembe, hogy autóval jöttem. Ráadásul direkt azért jöttem autóval, hogy munka után el ne felejtsek kimenni az állomásra, valaki elé, a vonathoz. Ehhez képest nemcsak az állomásra kimenni felejtettem el, hanem azt is, hogy egyáltalán ki kellene mennem, sőt, eleve azt is, hogy autóval jöttem mindemiatt - úgyhogy végül taxival mentem (vissza) az állomásra, és onnan az autóért.

Vagy ott van az a klasszikus, amikor leintek egy taxit, az azonnal meg is áll, bevágódom az anyósülésre, mondom a címet, de csak nem indul el. A vezető csak néz. Mondom újra a címet. Ő meg csak tovább néz. Majd hátrapillant. Ekkor veszem észre, hogy hátul már ül valaki. Ugyanis amikor hirtelen beszálltam, a taxi már foglalt volt, csak nem vettem észre. És nem nekem állt meg, hanem villanyrendőrnél, és épp piros volt. De happy end, ugyanis érdekes módon megkérdezte a másik utast, elvihet-e engem is, és igen, úgyhogy előbb őt vitte el, aztán engem.

Meg persze azok az esetek - mivel nem egyszer történik meg -, hogy menet közben szépen, kulturáltan elbeszélgetünk a taxissal, aztán az úricélhoz érve én már sietek az akárhova, úgyhogy szépen, kulturáltan elköszönök a taxistól, és operatívan kiszállok, még arra is figyelve, hogy hamar tegyem ezt, hadd mehessen a következő útjára, minél gyorsabban, keressen csak pénzt magának. Csak eszembe sem jut fizetni. Tényleg be sem ugrik. Ilyenkor a legtöbben nem szólnak utánam, csak néznek, mint aki nem látott még hülyét, és várják, hogy eszembe jusson, milyen kulcsmomentum maradt el. És általában eszembe is jut.

Továbbá az, amikor elviszem az autót  a szervízbe, mondom, sietek, nem akarok itt várakozni, ott a kulcs is, benne hagytam, én megyek, majd szóljanak, ha kész. Már majdnem a munkahelyemen vagyok, amikor telefonálnak is. Nahát, ez aztán valóban hamar készen lett. Ám mint kiderül, azért telefonálnak, mert nem láttak hozzá azonnal a javításhoz, így pár perc után az autó automatikusan bezárta az ajtókat, belül a kulccsal, szóval vigyek már egy másik kulcsot. Amikért persze előbb haza kell menni - helló, időspórolás.

Nem beszélve arról, amikor még régen, Székelyföldön vagyok, az akkori barátnőméknél, és az édesapja végül, sokadik látogatásomkor először ideadja a Daciáját, hogy elvihetem azzal a lányát ma este hokimeccsre. Ó, ez az elfogadás, a befogadás gesztusa, meg minden, vigyázzak is az autóra, nem kell eröltetni semmit rajta, megy jól, satöbbi. Meccs után még egy kis kocsmázás, helló, egészségünkre, meg ilyenek - utána meg mondom, hazavezetek én, hát közel vagyunk, jólvanaz. De a székelyföldi télben nem indul a Dacia. Megy a motor, de nem indul el a parkolóból az autó, egyre csak túrázódik, ha nyomom a kuplungot. Fura, dehát ilyenek ezek a Daciák, megbízhatatlan vackok. Plusz kemény tél, ugye, nyilván megment valami. A biztonság kedvéért le is nézek a pedálokhoz, nem az van-e, hogy a kocsmázás után a kuplung helyett a gázpedált nyomom itt bőszen, de nyilván nem, hát nem vagyok hülye. És csak nem indul, sőt, ahányszor lenyomom a kuplungot, felbőg, már ordít a motor, de a sebváltó kar nem akar mozdulni, nem tudom sebességbe tenni, én meg nem eröltetem, hiszen mondta apósom, hogy finoman. Ott bőg a motor, üresben, a székely éjszakában. Aztán még a motorháztetőt is felnyitom - nővel az ilyesmi kötelező, látnia kell, hogy megvizsgálom a teljes motorházat, ha értek hozzá ha nem :) -, végül már ott tartok, hogy híjvjunk egy taxit, ez a szegény Dacia lerobbant, ennyit aról, hogy "megy jól". Kis kinti levegővétel után azért még utoljára visszaülök az autóba, végső próbát tenni: és láss csodát, most elsőre megy az egész, mehetünk. Megjegyzem, már akkor beugrott, hogy addig végig a kuplung helyett mégis csak a gázpedált nyomtam ott bőszen (akkor is, amikor a sötétben direkt lenéztem) - de ezt akkor nem is említettem végül, és máskor sem hoztam fel. A régi Daciák úgyis köztudomásúan labilis vackok, hol mennek, hol nem, ilyen ez, na.

Vagy amikor még a kétezres évek elején nem a saját autómat vezettem, és néha eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha egyszer úgy okoznék valami balesetet, hogy nem is venném észre, és akkor még cserbenhagyás miatt is súlyosabb lenne - erre egyik este pánikban és remegő hangon hív az autó tulajdonosa, hogy úristen, mint csináltam én a forgalmoman, és mit titkoltam el, mivel becsengetett hozzá otthon két rendőr, azzal, hogy ki vezette az autót ezen és ezen a napon, mert az illetőt másnap korán reggelre kéreti az irodájába a megyei rendőrfőkapitány. Tessék, hihetetlen, ezek szerint megtörtént, úgy okoztam valami balesetet, hogy nem is vettem észre, és akkor még cserbenhagyás miatt is súlyosabb lesz az egész - ilyenek jutnak eszembe, és filmekbe illő jelenetek, ahogy mondjuk métereken át vonszolhattam az autó alatt egy elgázolt ember holttestét, vagy lehet, hogy tolatáskor ütöttem el valakit, esetleg frontálisan, és valakinek az agydarabkái a hűtő rácsán lehetnek, csak nem vettem észre, vagy, vagy, vagy, jaj, de ez biztosan börtön lesz most. Ráadásul eleve a megyei rendőrfőkapitány vette kézbe az ügyet... Rémes éjszaka után, amelynek során elképzeltem, milyen véres cafatok lehetnek az autó alján, végül reggel bemegyek a főrendőrhöz. Aki ezzel fogad: tudom, mit követtem el? Na, most van itt a vég. És nem, még csak nem is tudom, mit tettem. Erre előadja, hogy azért hivatott, mert előző nap nem engedtem át a zebrán őt és a feleségét, és "az ilyesmi megalázó, ha kiderül, kineveti a főkapitányt és nejét az egész város". És szólni akar, hogy legközelebb meg fog büntettetni, ha még lesz ilyen. Huh. Amúgy emlékeztem is az esetre, láttam őket, még felismerni is véltem őket, nem is volt elengedős helyzet, nem is engedtem el őket.

És ott az a még régebbi, amikor általánosból hazafelé egy osztálytársammal ballagtunk hazafelé, és a földön találtam egy orvosi fecskendőhöz való vastag tűt, felvettem, nézegettem, majd elkezdtünk bújócskázni. Leguggoltam egy autó kereke mellé - mire azonnal megjelent az autó tulajdonosa, és válogatott átkozódások közepette elküldött a picsába, hogy ki akarom szúrni az autója kerekét. És hiába álltam le vele, elmagyarázni, hogy szó sincs ilyesmiről, nem hitte el, mutogatta a tűt a kezemben, és hajthatatlan maradt, és valami megrúgdosásokat helyezett kilátásba.

Meg az a még régebbi, amikor szintén az általánosból, csak még egy másik iskolából, egy másik osztálytársammal ballagtunk hazafelé, és kocsmával átellenben megláttam pár echós szekeret. Odamentünk, hogy közelebbről megnézzük, és megsimogassuk a lovakat - mire azonnal kitódultak a kocsmából a járművek tulajdonosai, fenyegetőzve, ordibálva, egyikük még egy kaszát is lengetett, én meg direkt bevártam őket, hogy elmondjam, hogy nincs semmi, csak nézegetünk, de amikor oadértek, válogatott átkozódások közepette elküldtek a picsába, hogy meg akarom vadítani a lovakat, hogy elszaladjanak a szekerekkel. És hiába álltam le velük, elmagyarázni, hogy szó sincs ilyesmiről, nem hitték el, ellenben berúgdostak egy gödörbe, verésileg.

Meg még sok járműves sztori is van, ez biztos. De hirtelen csak ennyi jut eszembe közülük. Meg még például az, hogy egyszer bevásárlásból megyek haza, a hátsó ülésre is pakoltam, például egy rekesznyi, műanyag palackos kólát. És egy nagyobb fékezés után hirtelen minden besötétedik: a szélvédőn valami vastag, átláthatatlan folyik végig, teljes szélességében, nem is látok már ki. Mi történhetett hirtelen?! - fut át az agyamon - valami belémrohant, vagy nem is tudom, és ez a sűrű folyadék, ami azonnal a szélféádőre folyt, vagy az ő vérük, vagy az enyém, vagy mindkettőnké. Nem is látom elöször, hogy kívül van, vagy belül. Aztán kiderül, hogy belül. És várjunk: ez pezseg is. Jaaa: a fékezéskor a hátsó ülésen lévő kóla leesett, épp annak a sínnek az élére, amin a vezető ülése mozgatható előre-hátra, a sín kiszúrta az egyik palackot, és az akkorát robbant, hogy a kóla a fejem fölött előrespriccolva ömlik, a tetőkárpitot is eláztatva, és a szélvédő tetejétől folyva lefelé. Na, ez még azért a jobbik eset. Érdekes módon úgy sikerült kimostani az autót, hogy nyoma sem maradt. Onnantól kezdve csak a csomagtartóba pakoltam ilyesmiket. Míg végül egyszer - igaz, szénsavas vízzel, már nem kólával - ki nem próbáltam, hogy mégis újra a hátsó ülésre teszem. Kétszer ugyanaz már csak nem történet meg. A FOLYtatásról annyit, hogy de.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr8213720598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.