Blogosz

MESE NINCS.

Avatott kritika

2018. június 08. 10:45 - BlogoszEditor

Szerintem Florin Piersic több, mint Florin Piersic: ő egy tünetegyüttes, egy mikroszkóp alá való (alávaló - ez is véletlen volt, de pontos ide) metszet a romániai társadalom egy jellegzetes részéről. Ugyanúgy, ahogy kulturális téren a vele kortárs és tágabb értelemben pályatárs is  Adrian Păunescu is felpumpáltan több volt, mint  Adrian Păunescu, és ugyanúgy, ahogy Ilie Năstase még ma is nagy bumfordian több, mint Ilie Năstase. Viszont annyira avatott kritikát, mint Piersic, nem mindegyikük kapott.

Régóta az egyik legirritálóbb jelenségnek tartom a román színészsztárok közül Piersicet. (Amikor még fénykorát élhette eleve egy nagyon zárt, cenzúrázott közegben, de ez persze nem az ő hibája, viszont tény, és az ilyen miliő nagyban befolyásolja ám a művészek fejlődését és esetleges kibontakozását is –, akkor én még nem éltem, tehát nem akarom elvenni tőle, hogy lehetett nagy művész is, bár személy szerint ebben nem hiszek, inkább csak statisztikailag említem meg, hogy biztosan volt ilyen is, de alapvetően arculatembernek tartom inkább, műcsillagnak.) Amit aztán az 1989-es változások óta művel, az minden esetre ez utóbbit erősíti, de nagyon. A primitív, egyszerre leereszkedő és öntömjénező, ordítóan hamis megnyilvánulási stílus, a kültelki modorosság, sokszor egészen ripacskodásig menő túljátszás, az örökös pátoszoskodás, a soha nem szűnő, olcsó malaszttal – és ebből adódóan ballaszttal – teli kommunikáció, az ájtatoskodás, álszenteskedés, a bőségesen, parttalanul hömpölygő semmitmondás, a publikumhoz való törleszkedés, de úgy, hogy közben le is nézi a közönséget, amelyik inkább csak arra van, hogy őt imádja. Legkevésbé épp színművészhez mennének ezek a minőségek. És mégis – lám – épp az egyik leginkább istenített színész terhei ezek. Már legalábbis egy szegmens által istenített. Épp az a szegmens, amelyiknek régebben – fénykorában – is szólhatott. És amelyik azóta is egy olyan Romániát támogat, illetve jelent, amelyik hamis, ájtatoskodó, álszent, és közben nagyonis proli, profán, a panelek és a panelházak között üresen visszhangzó. Akár magának a kultúrájának ezen része.

Ugyanez volt például a szintén haláláig és azon túl is istenített Adrian Păunescu, aki sokkal inkább kultúrparazita volt, mint kulturális aktor, és sokkal inkább retrográd, mint avantgárd. És ugyanúgy szinte a divinitásig menő aurát épített ki maga köré, és vissza is élt vele rendesen. Egy balkáni ripacs, aki ha emelkedett akart lenni, akkor giccses lett, ha pedig a mindennapok érintették, akkor megmutatkozott, hogy sem vitakultúrája, sem tisztaságra való törekvése, sőt, a hamisságra alapuló "státusa" révén akart minden konkrétumot elinténzi, kábé úgy, hogy ő érinthetetlen, és kötelezően tisztelendő, mivel nagy, sőt, kanonizált művész. És aki a kommunista diktatúrában még megpróbálozott egy darabig szabad művészként létezni, aztán mégis inkább udvari művész lett, és ugye mégis a legmocskosabb, legvisszahúzóbb közegben találta meg a helyét 1989 után is, úgy kulturálisan, mint politikailag.

Vagy itt van a másik analógia az ilyesmire, a sport világából: Ilie Năstase. A másik hatalmas sztárnak tartott illető, aki mára rég a végtelen kicsinyesség, faragatlanság, alpáriság fokmérője lett, pedig egy olyan nemes és elit sportban szocializálódott, mint a tenisz, és ennek révén láthatott világot, és ezzel együtt nyílhatott, meg építhetett vagyont is, amikor a többiek számára még javában zárt volt az ország. De ennyire futotta végül: kivagyiság, épp a szabadság és nyitottság teljes elvetése, pökhendiség, balkániság. Az sem véletlen, ugye, hogy Adrian Păunescu PSM-s volt, azaz neokommunista, Ilie Năstase pedig PSD-s. Teljes álságosság és foggal-körömmel kapaszkodás tehát ahhoz a múlt rendszerhez, amiben felnőttek, és amiben a rezsim sztárolta őket, ennek nyomán meg a nép is.

Na, és történt, hogy most épp ide, hozzánk, a városba jött fellépni Florin Piersic, meg a fia is, ifjabb Florin Piersic. Két teljesen külön előadással, külön napokon lépnek fel. Ám szerte a városban együtt plakátolták ki őket. A idősebb Piersic egy régóta játszott romantikus komédiával (és benne egy szép, nyegyvenes színésznővel - ez megy a senior Piersic unalomig sulykolt imázsához, a darab is, a nő is) jött, a fiatalabb Piersic meg egy kortársabb hangulatú darabbal. Az idősebb tegnapelőtt lépett fel, a fiatalabb épp ma. A plakátjaik pedig mintha a fiú véleményét jelentenék. Sőt, erre még rásegítettek pár helyen a plakátragasztók is, mivel az apa falragaszaira nyomták a fiúét. Mintha leragasztásos figyelmeztetés lenne. :) Úgyhogy Florin Piersic jr. azt látszik üzenni az apjának, meg nekünk, az apja színpadi produkciójáról is, meg arról is, amit főleg azon túl produkál, hogy FREAK SHOW.

Ennél avatottabb kritikát pedig nem kaphat az apa, egyik minőségében sem: tehát sem mint a színész, sem mint közszereplő. Sem, mint a színházon messze túlmutató romániai keresztmetszet.

Sem az egész jelenség, amelyet három példájával illusztráltam is fennebb. Az: freak show.

20180607_212816.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr7914031382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.