Blogosz

MESE NINCS.

A halott boncol minket

2018. június 20. 17:00 - BlogoszEditor

Néha eszembe jut sok példa közül az egyikként , hogy vajon hogyan bánna el Esterházy Péterrel a mai magyarországi hatalom. Az a hatalom, amelyik az önkényuralmi rendszerének jelenleg zajló kiépítése során az évgilágon mindent és mindenkit igyekszik leuralni, ha pedig nem megy, akkor lejáratni, félretolni, ellehetleníteni. Szóval vajon hogyan bánnának el ezek az egyik legkiemelkedőbb kortárs alkotóval, Esterházyval, ha még élne? De két éve meghalt. (Bár az sem gond, hiszen ezek a múltat is elkezdték már átírni. Ezek is. Már megint valakik.) És az is furcsa, hogy most véletlenül épp azon a napon jut ez eszembe újra, amely nap egyben a halálának a második évfordulója is.

Mert kigolyózni mindenképp ki kellene. Ő nem az a fajta, aki behódolt volna, vagy befogta volna. Ráadásul jól rámutatott mindenre, és ugye ez sem tolerálható a NER-ben. Meg nem is hülye, nem félművelt szolgalélek. És ez sem. Meg ahogy elnézem ezeket, ahogy a gazdaság ellopása után épp azon ügyködnek, hogy a tudományt és a kultúrát is a saját szolgálatukba állítsák implicite lebutítsák, elkerülhetetlenül –, természetesen merül fel a kérdés ismét bennem: vajon hogyan bánnának el ma Esterházyval? Abszurdnak tűnik, de ezeket elnézve sajnos ma már nem lehetetlen a legnagyobb lehetetlenség sem: egyszerűen kineveznének valakit a helyébe? Ünnepelt írói "posztra" raknának egy másik személyt, irodalmi ikonnak tennének meg egy párthű írogatót, simán felmentenék őt, és hatalmi szóval döntenék el, ki legyen a kánonban helyette?

És ekkor durvul: pár perccel később beteszem ugyanis épp Esterházy egyik hangoskönyvét – evés közben ilyesmiket szoktam hallgatni otthon, ajánlom mindenkinek, mármint az evést is, a hallgatást is, de most főleg Esterházy hangoskönyveit, ő maga olvassa fel az írásait, élvezetes dikcióval –, a Ha minden jól megy címűt, ami többnyire a kilencvenes években írt nagyesszéinek gyűjteménye, és váratlanul ő maga mondja vissza a saját gondolatomat. A róla szóló gondolatomat. A beteg hatalom őrültségeiről szólót. Épp a Születésnapi ujjgyak című esszéjét olvassa tehát fel, amikor így szól valahonnan: »Nemrégiben együtt léptem föl Marcell fiammal (és tengernyi Désekkel) a Hadik kávéházban (afféle Apák és fiúk, szerkesztette Juhász Anna), és megpillantván Juhász Ferencet ott az első sorban (aki inkább az „apák és lányok”-sorozatra jött), váratlan meghatódottság fogott el, meg egy rémülettel elegy, gőgös, szép érzés, rémület, hogy mi is van most, mi ez a tomboló bunkóság, hol nemzetibe, hol nemzetközibe öltözve, növekvő, egyre nyíltabb frusztráltság, agresszió, személytelen, de persze személyeskedő indulatosság – és gőg fogott el, hát a szokásos, hogy még mindig csak államtitkár-helyetteseket lehet kinevezni, költőket nem, nézve hát az első sorban ülőt, a meghatódott érzés öntött el, hogy milyen nagy dolog az, hogy ez az ember itt van köztünk, hogy nemcsak ő személyesen volna fontos, hanem ami valójában ő, a költészet, a szakmánk, a céhünk, hogy hiába morzsolódott föl minden tekintély, mert azt hiszem, ez a helyzet, senki nem számít, se az esztergomi prímás, se az Akadémia elnöke, se a... senki, de. De, ezt mondta nekem ott ennek a törékeny öreg embernek a figyelmes alakja, akárhogy is, mégiscsak fölemelő dolog magyar írónak lenni, lehetni.«

És visszhangozni tűnik még párat, itt, a konyhában: "még mindig csak államtitkár-helyetteseket lehet kinevezni, költőket nem".

Aha: még. Mióta ezt megírta – és mióta aztán később meghalt – még sokkal jobban elvadult minden. Bár már ezen is dolgoznak ezek: a kilentúraépítés soha nem látott intenzitással zajlik a kultúra terén is. Lopnak el mindent, ideértve nemcsak az összes területen mindent, hanem magukat a területeket is. A művészetet – a saját művészeti akadémiájuk létrehozásával, a már létező műhelyek kárára, majd azok megfojtására játszva – is elkezdték elcsaklizni, arról nem is beszélve, hogy ismét bevezették a cenzúrát, egyeseket nem engednek színpadra, nyomtatásba, meg nem engednek ahova csak tudnak. Vagy szintén e téren ott van az, hogy a – lopott – pénzeket a művészeti életben is most formálódó udvari kultúrkomisszárjaiknak folyatják át. Az egyik ilyen az a Demeter Szilárd, aki innen, Nagyváradról lépett le a rezsimet szolgálni, így lett budapesti rendszertégla, szükségképpen tehát nyitott, független értelmiségiből a párt kultúrpolitikájának egyik hűséges végrehajtója, mégpedig teljesen önként, sőt, dalolva, mivel még együttest is alapított a nagy vidám pénzszórás és a fidesz kommunikációs közhelyeinek terjesztése közepette – és a rezsim meg is dobta a Demeter által nyilván e célból eszkábált úgynevezett Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft-t.1,4 milliárd forinttal, hogy úgymond támogassa az Előretolt Helyőrség Íróakadémiát. Vagy itt van még egy, hogy szintén Erdélyből származót említsek: Orbán János Dénes, aki itt még irodalmár volt, sőt, hozzá is kötődik a kilencvenes években az új erdélyi magyar irodalom csoportosulásaként még ígéretesnek mutatkozott Előretolt Helyőrség (aminek a nevében hordják el most a lóvét, hát, ide jutott), aztán elment oda, aprópénzre – persze rengetegre – váltani az egészet, ma irodalmi szakmunkás, és a Magyar Idők nevű kormányzati propagandalap rovatvezetője lett, meg például díjakat osztogathat a párt preferáltjainak, és nyilván őt is ráültették egy halom pénzre. Hogy aztán Szőcs Gézáról már ne is beszéljünk, aki már a romániai magyarság "érdekvédelmében" is jeleskedett gyanús pénzügyek terén, politikai és irodalmi tevékenységgel álcázva, valamint segítve az egészet, aztán ennek folyományaképp Magyarországra költözött, majd később a berendezkedő ottani rezsim államtitkára lett. Tessék, három példa: vagyis udvari kultúra épül, udvarnokok, sőt, udvaroncok szorgoskodása révén. Vagyis lopják épp a kultúrát is. Tehát annyira nem vagyunk messze attól, amit úgy írhatnánk éle egy képpel, hogy megdől a tétel, amely szerint "még mindig csak államtitkár-helyetteseket lehet kinevezni, költőket nem".

Ugye hasonlóképp lopják épp a civil szférát is, hazug, hamis tartalmú billogot ütve minden civilszervezetre, amelyik nem az ő szekértolójuk, és uszítva ezek ellen a közvéleményt is, sőt, korlátozva azok működését, és azt is most fogják épp bevezetni, hogy a hatalomnak nem kényelmes ilyen szervezetek támogatásának 25%-át elveszi majd az állam, azaz szintén a rezsim. És lopják ezekben a hónapokban a tudományt is, a kutatásra szánt pénzekre is ráülnek, és nem is titkolt módon majd ők mondják meg, hogy mit kell – szabad – kutatni, mit nem. Sokkal mélyebb, sokkal rendszerszintűbb a lopás – és más erőszakformák – révén zajló mesterséges rendszerátalakítás, mint a többség gondolná. És sokkal tragikusabb.

Szóval ezek simán ki is neveznének akár Esterházy helyébe is valaki mást. Esterházy helyébe, aki a kilencvenes években írta azokat a szövegeit, amelyekből összeállt a Ha minden jól megy című (hangos)könyve. És ezekben a szövegekben a közös Európáért emeli fel a szavát, meg a közös országért, meg a közös tiszta tudatért, látva az ezeket fenyegető veszélyeket, és nyilván aggódva, ugyanakkor az írásokból kiolvasható, kihallható módon remélve is, hogy annyira csak nem leszünk hülyék, hogy ezeket elvehessék tőlünk, mégpedig a mieink, mégpedig a mi nevünkben. Hogy rendben lesznek azért a dolgok, ha minden jól megy. Ma már láthatjuk: nem ment minden jól. Sőt. És nem lettek rendben. Sőt.

Épp ebben a gyűjteményben vagy egy másik kitűnő szövege (neten is megvan ez az írás, itt), amelyben épp József Attila kapcsán így ír (mondom: alig valamivel az előző rendszerváltás után – mi meg olvassuk most, amikor már annyira besötétedett megint, hogy egy újabb rendszerváltásért kiált minden): "Ó, mennyire utáltam és megvetettem azt a megvetéssel rokon gazsulálást, ahogy az elmúlt rendszer – könnyű hiénalépteivel, elnézést – közelített a művészethez! Ahogy az ünnepi szónoklatok szintjére herélt volna mindent! Ahogy Móriczból és József Attilából fősodort csinált, ahogy lenyúlta ezeket a nagyokat, kisajátította, kiklopfolta. Szinte nem volt osztályterem ebben az országban, ahol ne hirdette volna fölirat a dolgozás és az asztronómia összefüggését. A hatalom, az állam, a bürokrácia, az intézményesült kultúra, a „vezetés” szelídített hősöket kíván, háziasított vadállatokat, ahogy a csillag megy az égen. A maguk szempontjából igazuk is van, csak így érdemes. Az állam nem azt mondja, szeress – azt másvalaki mondja –, hanem azt, például, hogy légy lojális. A bürokrácia mindig, mindenhol használni akarja a művészetet, neki elszámolható tétel kell. Azt hittem, hogy a demokráciában ez nem így van. Nem arra gondoltam, hogy itt intelligensebben történnek a dolgok – de, erre is gondoltam –, hanem főképpen arra, hogy figyelmetlenebbül, vagyis hogy az állam kevésbé van jelen, kevésbé látszik, így tehát szükségszerű otrombasága is kevésbé látszik. (...) ... az említett szellemiséget mégsem voltunk képesek egységesen, hangsúlyozom, egységesen elutasítani, számosan közülünk a mai napig úgy vélik, hogy, így mondják (vagy nem mondanak semmit), ez a helyzet bonyolult, és csak folyamatában vizsgálható. És a helyzet persze tényleg bonyolult, bonyi, meg persze folyamatában is, de azért van, ami egyszerű. A tudásnak teszek panaszt."

Na, ismerős valami, abszolút mai vonatkozásában? Megvannak a párhuzamok – mit párhuzamok, pontosan ugyanez van ma újra –, mi? És a szóban forgó gyűjteménye összes szövege... izés ma is. Igen, izés. Mert mondanám, hogy aktuális – hiszen tényleg az, és pont ez a lényeg –, de ezt a szót én eleve kerülöm, mert olyan elcsépelt, hogy emiatt már nem méltó. Ha valamiről azt mondják nekünk, hogy ez ma is aktuális, akkor azt ahelyett, hogy megnéznénk, már le is zártuk, azzal, hogy aha, oké, ez mehet az Aktuális feliratú dobozba, jó, értve, köszi, kész. Ennek az amúgy teljesen adekvált szónak a használata inkább elviszi az embereket a lényegtől, mint közelebb segíti őket ahhoz – inkább taszít, mint vonz.

Erre gondolok most, ennek a bejegyzésnek az írása közben – és ekkor bevillan, hogy nesze, hát itt van a harmadik egybeesés. Ez aztán már tényleg milyen. Hogy épp a most tárgyalt Esterházy írja, épp a Ha minden jól megy című antológiájának egyik szövegében, mégpedig pont a fent, más vontakozásban már említett józsef attillásban, hogy "Nem nagyon érdekes az, hogy egy író aktuális-e vagy sem. Aktok jönnek, aktok mennek, a nagy írók is hullámzanak az időben, természetes dolog ez. Nem tudom tehát, de nem is érdekel, hogy József Attila költészete aktuális-e; számomra magától értődőn mindig az."

Mondom: el kell olvasni, vagy inkább meg kell hallgatni ezeket a szövegeket. Főleg azoknak, akik értik, mi zajlik ma körülöttünk, és mi történik velünk. Meg fognak lepődni, döbbenni, mennyire izés manapság minden, amit akkor leírt.

(Ja, még azt akartam amúgy mondani, hogy Esterházyt jobb is hallgatni, mint olvasni. Sokkal jobb, ugyanis szerintem az írásbeli stílusa eleve az asszociatív, hol előreszaladó, hol visszábbugró gondolkodásnak, illetve a hasonlóan élettel teli beszédnek a leírt változata. És mint ilyet, olvasni sokkal nehezebb, mint hallani. Főleg akkor könnyebb hallani, amikor maga a szerző olvassa fel a munkáit, mint ezekben a hangoskönyvekben, megfelelően tagolva a néha szertefolyónak tűnő, ám valójában nagyonis egységes, hosszú modnatokat, gondolatokat.)

nevtelen_6.pngSzóval ez az ember is halott már. (A halálakor amúgy ebben a posztban emlékeztem, többek között arra is, hogy egyszer gyerekkönyvvé adaptáltuk a Kis magyar pornográfia című, erősen felnőtteknek szóló művét, amely maga is – dehát az életművében annyi minden – előző beteges történelmi korok, rezsimek díszletei között játszódik, és hát a mai is az immár. A mellékelt képen az adaptált változat magyar nyelvű – mert megjelent románul is –  változata van.) De ha élne Esterházy, a rezsim igyekezne elhallgattatni, kvázi szétvagdosni, darabokra szedni, felboncolni, és kiszórni belőle mindent, ami jó. Mert ami jó, az láthatóan egyáltalán nem kompatibilis ezzel a hatalommal, és a törekvéseivel. Ehelyett itt ez a halott, a teljesen izés írásaival, és mutatja nekünk, hogy épp olyasmik miatt aggódott nem rég, amik aztán most itt vannak. És amiket nagyrészt magunknak köszönhetünk. A halott boncol hát minket. Teljes joggal és hozzáértéssel.

gy című válogatott esszéinek hangoskönyvét (is) ajánljuk. A többnyire a kilencvenes évek elemző nagyesszéi most a szerző előadásában hallgathatók. Nagyesszék? Bőrünkön égő életünk legfontosabb kérdései hangzanak el, és most – a hangoskönyvben – valóban elhangzanak. Az írás, a betű, na pláne a szöveg ma is szó szerint ugyanaz – az üzenet mégis más. Nem több, nem kevesebb – más! Amiből arra következtethet a hallgató, hogy a szöveg, az írás és persze a tartalom is sokat tapasztalt az elmúlt évtizedekben. “Hogy az aktuális bornírtsággal fogalmazzak, én mindig meg szoktam írni, ha sárga a pecsenyekacsa. Itt több ilyen sárgaság, vagyis jó-ság szerepel – nekem folytonos, nagy élményem a magyar szellemi gazdagság. A gazdagsághoz természetesen a turulnosztalgia vagy általában a nemzeti giccs hol nevetséges, hol félelmetes, de mindig megbízhatóan nívótlan és mintha szaporodó megnyilvánulásai is hozzátartoznak, nemcsak az a hagyomány, amely itt, most a cd-n megszólal. Látni ez idő szerint nem látom, hogy s mint van ez, de remélem, hogy országom arcát inkább az utóbbiban ismerhetem föl. Az a valószínű persze, hogy több arca van. Ezeket próbálom rajzolgatni, miközben (ahogy a híres Escher-képen) ők is rajzolnak engem.” Hihetetlen az aktualitásuk, hihetetlen, hogy amikor Ottlikról, Örkényről, Juhász Ferencről – vagy ne adj’ isten József Attiláról – gondolkodik, akkor is azonnal halljuk – halljuk! –, hogy rólunk – rólad, rólam – gondolkodik. Magyarról, zsidóról, cigányról, irodalomról, zenéről, minden emberről, minden művészetről – hangosan és ártatlan felelősséggel. Csak úgy mellesleg egy rajzról – ami nem rajz, egy hang Kurtágról, ami nem az, ha életben tart. Ja, és hát a szerző azt a fanyart, hogy ne mondjam, hogy a humorát is bevitte magával a stúdióba.

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr9814046210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hajnali Blogger 2018.06.20. 17:31:40

E. P.-hez hű írás, szép is, jó is. Egy ideje egyébként én is morfondírozom a fentieken, mondhatnám stílszerűen: "a számból vette ki, uram." :-)