Blogosz

MESE NINCS.

Csempészés és további bűnözési formák Bépesten - VIDEÓVAL!

2018. augusztus 11. 12:13 - BlogoszEditor

Elméletben eddig is tudta mindenki - vagy legalábbis megmagyarázhatatlanul, ezoterikusan érezte -, hogy ezt így is lehet csinálni. Sőt, az ember a teremtésétől fogva tudja, érzi, ösztönösen vágja, hogy a dolognak több iskolája van, de mind közül ez a megoldás a legjobb. Tehát, hogy a költséghatékony bulikázás céljából hogyan kell italt becsempészni a fesztiválokra. Sőt, igazából eköré mindenféle jó sztorik épülnek, meg korszerűbb médiaorgánumok ki is próbáltak egy csomó megoldást, és arról videóanyagot készítettek. Na, de itt, Bépesten bizonyos ismerőseim nem sokat vacakoltak, hanem meg is csinálták: kis és szórakoztató munka után a Szigetre hoztuk be az  cuccocskát.

És a munkafolyamatról itt van egy videó is, felvettem, feltettem, közszolgálati jellegemet erősítve. A lényeg evidens. Élesben kipróbáltuk tehát. És működött, a kész termék átjutott a biztonsági ellenőrzésen is, odabent aztán még kóstoltam is. :) Tehát az eljárás lényege: lemész a boltba, veszel papírdobozos üdítőt, meg töményet. Visszajössz, fecskendővel az üdítőt a dobozból részben kiszipkázod egy pohárba, a töményet helyette beinjekciózod. Utána az apró lyukat ragasztószalaggal betapasztod, a doboz fülecskéjét pillanatragasztóval visszailleszted, kész. Olyan, mintha hozzá sem nyúltál volna. Jöhet a biztonsági ellenőrzés a bejáratnál. Azon simán át. És ennyi.

Igazi hardcore-profik már azt sem csinálják meg, hogy hazaviszik az árut a boltból, és otthon munkálkodnak a nemzet felemelkedésén, hanem közvetlenül az Auchan előtt, ahol megvették, megtűzik az egészet, és mehet is be. :)

Mondjuk hátránya is van a dolognak: mire a lakásból beértünk a dobozos csodákkal a Szigetre, a rekkenő hőségben felforrósodott az egész, hiába mentünk autóval. Ilyen meleg vodka-narancsot még sosem ittunk. Kicsit bleah, de nem annyira. Különösen, hogy munka van benne. Az finomabbá teszi. De így is kicsit erjedt lábvíz-bukéja van, főleg, hogy koncert közben, a tűző napon üdítőztük be a fél készletet, a nagyszínpad előtt. Ahol napközben semmilyen árnyék nincs. De senkinek nem lett semmi baja így sem, sőt, hajnalig pörgeti az embert ez a dobozos kvázi házi.

További hátránya azonban, hogy az ördög sem akarja összevissza hurcolni magával a készletet, elrejteni sem jó, mert akkor a tömegben vissza kell járkálni érte ugyanoda, akár a sziget távolabbi sarkaiból, helyszíneiről is, így miután megvolt az elkészítés izgalma után a vele való bejutás sikerélménye is, a legjobb hamar elfogyasztani az egészet, hogy szabadon szállhassunk. Úgyhogy egy idő múlva úgyis költekezni kell megint a bároknál. Tehát inkább szórakozás ez a becsempészős dili, mint igazi, komoly spórolás.

Egyéb gyanús esetek

Vannak aztán más gyanús elemek is. Ez a következő nem biztos, hogy így van, de azért fura. Elsőre ugyanis egyik nap az első alábbi kép tárult a szemem elé. Ám másnap a második. Másnap azonban már más ember állt, ugyanott, ugyanarra gyűjtve, ráadásul ugyanazzal a táblával. Hm... Nem állítom, hogy ez is trükközés, lehet simán valós is - de azért átmegy az ember fején, hogy ezek az amúgy jófej srácok esetleg valójában nem is akarnak bemenni, hanem csak a rendezvényre hivatkozva simán pénzt csinálnak kint. Adományok pedig vannak: csak amíg fél percet álltam ott (ez a fesztivál főbejáratánál van), a befelé igyekvő partypeople-ek közül öten járultak hozzá a nemes ügyhöz. Szóval akárhogy is legyen, ügyes. :)

20180808_171918.jpg

20180809_173239.jpg

Aztán itt van a meteorológiai bűnözés: tegnap még 40 fok körül volt a hőmérséklet a Szigeten - úgyhogy az történt, amit az alábbi kis videón rögzítettem. Addig mind locsoltak azonban a tűzoltók, hogy mára meg már mindenütt esik az eső, mégpedig egész Bépesten. :) De azért ezt a videót is érdemes megnézni - van benne szivárvány, meg egy koncert váratlan elindulása, meg minden.

És a képeket.

20180810_174126.jpg

20180810_174955.jpg

20180810_175002.jpg

És ha már víz, akkor tessék, kád is. Ez a VIP-zónában van, az egyik bár dekorja. Az is bűn, hogy a hőségben a cuccokat tartják benne, ahelyett, hogy engem tartanának.

20180810_150810.jpg

Itt van továbbá az unikornisbűnözés. Épp tegnap láttam Facebookon, hogy valamiféle kampányszerűség indult a mindenütt elharapódzott egyszarvúak ellen, "No more unicorns" címmel, vagy valami ilyesmi. (Én speciel nem értek egyet vele, csak hadd legyen mindenfelé unikornis.) És közben meg ilyeneket lát az ember, ni.

Az első a HÉV-nél a Batthyányin, amikor épp hollandok költöznek be a Szigetre. A második és a harmadik már bent, a nagyszínpadnál. Azért elég állat ez az egyszarvú.

38743203_218619162160549_5940332364738592768_n.jpg

20180810_190211.jpg

20180810_191351.jpg

Aztán vannak másféle állatok is. Ó, de hány fajta, huhu... :) De mind érdekes, és egyik sem galád fajta. Itt van például ez. Az a felfújható valami jószág. Azt hittük, abból isznak - odamentünk megnézni. Erre kiderült, hogy az tényleg csak egy felfújható gumiizé, és a pohárba mártogatják a lábait, és onnan nyalogatják le az italkát. Minket is ilyen eljárással kínáltak meg aztán. :)) Az ilyesmi már önmagában is bűn, hiszen az italuk egy része kárba vész: lecsepeg a gumiizé lábairól.

Mondom: sokféle érdekes állat van.

20180810_191501.jpg

Jellemző még a véleménybűnözés. Tessék. Tegnap például ilyen banner-party is volt. Persze az is igaz, hogy amit az emberek kezébe adnak, azt vígan fogják lobogtatni - viszont itt bent nem hülyeségeket adnak a kezükbe. Sőt, a Szigeten épp szembe mennek az ideológiai, világnézeti megnyilvánulások, koncepciók azzal a záródó, gyűlölködő őrülettel, ami kint dúl ezekben az években. Persze az ilyen szembemenés mindig bűn a hatalom szemében, sőt, annál inkább az, minél betegebb egy hatalom. És hát a mostani súlyosan az.

Fontos még, hogy biza az is tetten érhető, hogy a Szigeten egyáltalán nem csak imázs és PR-bullshit a sokszínűség, az antirasszizmus, az emberi jogok, a környezettudatosság promoválása. Része ugyan a márkának is, ám mind a szervezők, mind a látogatók túlnyomó többsége részéről tartalommal is teli, hiszen az előbbiek hangsúlyozzák, az utóbbiak pedig teljes természetességgel megélik.

Szóval tegnap például banner-party volt. Ilyen jelszavakkal. Helyes, helyes.

20180810_190828.jpg

20180810_190633.jpg

Odakint a városban is vannak aztán fárasztó dolgok. Ilyen elnevezések például, amelyek annyira bűnrosszak, hogy kitűnőek. Én itt megyek el minden nap, ez az Örs vezér terén lévő BKV- (manapság sajnos már BKK-) járatok végállomása, valamint az ott található kévézó. És akkor Békávézó, érted, jaj. :)

20180810_133351.jpg

A fárasztások után hazafelé igyekezve pedig könnyen megeshet, hogy nem ér haza az ember, mire elalszik. Ez a jelenet egy ilyet ábrázol: mégpedig kivétel nélkül mindenkiből elolvadós gesztusokat váltott ki, hajnalban, ahogy hazafelé igyekeztünk a városban. Buli után: éjszakai villamosra váró, fáradt napijegyesek alszanak a Blahán.

20180810_014829.jpg

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr2914173325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása