Blogosz

MESE NINCS.

Plakátolás, haladó szint

2019. május 18. 16:09 - BlogoszEditor

Kampány van. Már volt egy szüretem itt, hülye hirdetési kompozíciókból, most itt a második.

Olyan ez a választás, mint a lutri. De amúgy Románia több lottónyereményt érdemelne. Már ha nem a lottótársaság vezetőjét is politikai alapon neveznék ki. De bizta még őt is politikai alapon nevezik ki - ami jelentősen megkérdőjelezi a hazai lottó tisztaságát. Nem beszélve a PSD-ről. Bár utóbbi tisztasága már nem is megkérdőjelezve van, hanem a mocskossága megfelkiáltójelezve.

20190419_131323.jpg

Itt meg Tăriceanu és bandája. Mit mondjak, tényleg egy kígyó ez az áruló csávó is. De van ott a képen szemét is. Tessék választani, a lényegét tekintve ugyanaz.

20190417_105810.jpg

Tényleg rosszul lehet lenni ezektől. Úgyhogy praktikusan a hirdetéseik mellett egyből van is gyógyszertár.

20190514_180824.jpg

Most nem is arra gondolok főleg, hogy olyan idős már, hogy ortopéd matracra van szüksége. Hanem - szintén a matrac-tematikánál maradva - inkább arra, hogy ő volt az első államfő, aki nyíltan lefeküdt az amerikaiaknak. És jól tette, és mindannyian csak jól jártunk vele. Az a matrac most is foglalt, csak már Iohannis fekszik rajta az amerikaiaknak. És jól teszi, és mindannyian csak jól jártunk vele.

20190416_171221.jpg

És egy kis ... escu, Băsescu kapcsán.

20190416_171249.jpg

Az USR+PLUS pártszövetség: jelenleg ők kampányolnak leginkább azzal, hogy a sok szemét ellen lépnek fel.

20190416_164944.jpg

És akkor itt vannak a kedvenceim. Ez a tag is minden buliban benne van. Annak idején az szivárgott ki róla, hogy elmondta: több pártnál is próbálkozott, de mindenhonnan elküldték, és csak a PSD ajánlott neki karriert, így lett aztán miniszterelnök. Kár értünk.

20190516_122002.jpg

Amúgy itt ez a részéről igazán hiteltelen és képmutató, hülye duma, hogy "Mândri că suntem Europeni"Gyanús is volt, hogy mire büszke mán ezúttal - és megnéztem a régi képeim között, és igen, 2014-ben, amikor épp PSD-s államfőjelölt volt, még arra volt büszke, hogy román. Most meg arra, hogy európai. Na igen: a PSD folytatja állandóan a nemzeti büszkeségre (eleve baromság) apelláló kampányokat, amelyek a választók leghülyébbjeinek szóló témák (akárcsak például Magyarországon, ugye, vagy bárhol). És mióta Ponta nem PSD-s, hozzájuk képest már egyenesen európainak pozicionálja magát. Eriggyélmá. Itt egy összevetés, a két jelmondatával.

ddfd.jpg

Aztán itt van ez. Szintén jó. A hirdető magánember aprócska hirdetést helyezett el a plakáton. Hogy miért pont a PNL-sen, nemtom, mint ahogy azt sem, milyen hatást vár egy olyan kicsi hirdetéstől, hogy szerintem csak az ilyen mániákus sasszeműek veszik észre, mint én. De én meg pont nem kérek bútort, úgyhogy kábé nulla hatása lehet a hirdetésének. Közelítsünk is rá akkor.

degdegdgdgdgssdgdgsdgsdsgdgs.jpg

20190516_094737.jpg

20190516_094748.jpg

Zárásképp pedig ez. Mondjuk szerintem annyira gáz, hogy épp ezt a modoros, hamis Bogdant tette meg listavezető jelöltjének a PNL. Értem én, hogy húzónévnek szánják, de szerintem (vagy számomra) inkább visszahúzónév. Tehát annyira gáz ez, hogy azt már tényleg csak a kocsmában lehet elviselni. Sőt, az a biztos, ha mindjárt bérel is magának egyet az ember...

20190516_121935.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr8714833708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.