Blogosz

MESE NINCS.

Karanténbeli élmények élőben egy váraditól: két hét, szállodába zárva

2020. április 09. 08:17 - BlogoszEditor

Emlékezetes ünnepük lesz, mert épp húsvéthétfőn fognak szabadulni: nem is gondoltam, de nekem is van olyan ismerősöm, aki intézményes karanténban van ezekben a hetekben. Egy kicsit szóra bírtam, amíg meg nem gondolta aztán magát.

Láttam – a nyomaiból a neten –, hogy egy ideje külföldön dolgozik, különböző országokban. Aztán azt is láttam, hogy nemrégiben hazatért, ide, Nagyváradra. Néha kommentelget, lájkolgat – gondoltam, otthon unatkozik, onnan nyomja, különösebben kijárkálni elvileg amúgy sem lehet. De tévedtem: most kiderült, hogy egy percet sem volt otthon mióta hazajött. Ugyanis közvetlenül karanténba vitték, mégpedig a városon kívülre, amint hazatért az országba. Úgyhogy ezt megtudva jeleztem neki, hogy itt fogja viszontlátni magát – persze névtelenül –, úgy meséljen arról, milyen elkülönítésben lenni.

Legutóbb Franciaországban dolgoztak – igen, többen, ugyanis az illető két családtagjával, valamint egy barátjukkal együtt ment külföldre dolgozni, még régebben. Nem volt a legjobb ott nekik, mert főleg nyelvi nehézségeik adódtak, terveik között szerepelt, illetve még most is szerepel a továbbállás más országokba, viszont az egészet megakasztotta a koronavírus felbukkanása, járvánnyá válása. Ezért nemrégiben hazatértek. Vagyis a szó teljes értelmében haza akartak, de csak félig sikerült. Viszonylag későn indultak ugyanis útnak Nagyvárad felé, mert ekkor már téma volt az államközi utazások beszüntetése, valamint az érkezők kötelező elkülönítése. Ők is beleszaladtak ebbe: miután autóval megérkeztek a határátkelőhöz, némi formaság intézése után azonnal intézményes karanténba kellett vonulniuk. Ott vannak most is.

A határátkelőtől saját autókkal kellett az egyik karanténhelyszínre menniük, de rendőri kíséretet kaptak, hogy el ne lógjon valamelyikük. A hatóságok (egyébként érthetően) titkolni igyekeznek, hogy hol vannak az ilyen helyszínek, így megy ez itt, Bihar megyében is, mégis kiderült már néhány helyszín nálunk is. Így például Bors településen (azaz egyből az ország legnagyobb nyugati határátkelőjénél) az Iris hotel szolgál most ilyen célt, Feketeerdőn van egy másik, aztán Szentmártonban a Szent Anna villa nevű hotelt is erre használják, a Prefektúra pedig épp pár napja tudatta, hogy további hasonló ingatlanokat fog rekvirálni (milyen hátborzongatóan hangzik ez a rég nem használt szó). Hősünk pedig egy további ilyen helyszínre került, Püspökfürdőn a Cereș szállodát is ilyesmire használják most a hatóságok, és egyenesen oda irányították őket. A kötelező elkülönítés az ő esetükben most hétfőig tart, mert a nagyobbik része már eltelt. Azt mondja, őt leginkább a bezártság, az unalom zavarja, meg az, hogy „sok a roma”.

Így néz ki egy kétágyas szoba a háromcsillagos Cereșben. (Fotó: http://www.hotelulceres.ro)

ceser.jpg

Lényegében úgy telnek a napjaik, hogy a szobájukban tartózkodnak. Ezek többnyire kétszemélyes szobák, informátorunk például a sofőrükkel van együtt, a mellettük lévőben van a testvére, az édesapjukkal. Tehát egy fal választja el a család tagjait, de az előírások miatt nem nagyon találkozhatnak.

„Szóval egy szobában ülsz. Ki nem mehetsz. Jönnek néha megmérni a lázad. Ennyi. A kaja eléggé ramaty és kevés. Tévé van, hiába van azonban laptop is nálunk, wifi ugyanis nincs” – meséli.

Mindezt azonban interneten beszéljük, úgyhogy mégis van nethozzáférésük, de ezt nem biztosították nekik, hanem mindenki a saját telefonján működőt használja, már ha van mobilnet-előfizetése. Hozzáteszi, hogy próbálnak hotspotot létrehozni a laptop számára telefonról, de az is gyengén megy. Náluk, legalábbis tudomása szerint, eddig senkiről nem bizonyosodott be, hogy fertőzött lenne, tehát mindenki csak elővigyázatosságból van elzárva a külvilágtól (hiszen épp ez a karantén lényege). Közben a váradi lakásuk sem üres, az itthon maradt édesanyjuk van ott, de persze egyelőre nem találkozhatnak.

Érdekesség, hogy az illető igyekezett már előzőleg is betartani a szabályokat, önként, ezért mielőtt úgy döntöttek, hogy megpróbálnak hazajönni, már Franciaországban is otthon ült két hétig, maximum az üzletig ment le néha, körülbelül húsz percre. Ez azonban nem intézményes elkülönítés volt, és természetesen nem lehet úgymond elismertetni a saját országba való megérkezéskor, hogy így megússzák az itteni karantént. „Itt kötelező a karanténba vonulás minden olyan személynek, aki a világ valamely vörös zónájából jött haza. Bár apámmal már a franciáknál is otthon ültünk, visszaérkezve Romániába még szigorúbb elkülönítéssel folytattuk. A határtól rendőrautó ment előttünk, elvezettek ide, azóta itt vagyunk” – mondja. Erről a konvojban haladásról küldött is egy saját videót, de azt nem teszem fel – lelkesen ígért még friss képeket a szobákról, a körülményekről, de egy nappal később meggondolta magát. Úgyhogy csak arról maradtak fotók, hogy például mit kapnak a napi három étkezés során. Az étel nem tűnik különösebben rossznak –  bár persze kérdés, tiszteletben tartják-e az esetleges különlegesebb igényeket, mint például diéta, vegetarianizmus –, ami viszont valóban látható az általa kifogásoltak közül, az az, hogy nagyon kicsik az adagok.

92476039_537446140504514_931599988713062400_n.jpg

92133682_1296050340606293_9201161034390306816_n.jpg

92152225_794875124369142_9184309837578633216_n.jpg

92134398_542098243354290_8722397319053443072_n.jpg

Hozzáteszi: „Tehát nagyon unalmas is itt, tévézésen kívül nincs mit csinálni. Eszel, alszol, és különben ritkán mosol kezet. Szólnak, amikor megjön az étel, és átveszed azt az ajtónál. Zavaró az ordibálás, ami behallatszik, szerintem a romák csinálják, a társaság nyolcvan százaléka az, úgy gondolom. A szobából a mosdóba lehet kimenni, meg az erkélyre. Ennyi az egész. Még a folyosókon sem járkálunk, nem szabad. A romák ugyan ki-be járkálnak egymáshoz, de mi betartjuk a tilalmat. Járkálnak itt mások is, de információkat nem kapunk, az orvos, a rendőr nevét sem tudjuk”.

Örül is annak, hogy beszélgetésünk nyomán végre elfoglalhatja magát valamivel – ezért másnapra még alaposabb és részletesebb beszámolót ígér. Azonban – mint arra számítani lehet az elejétől – egy nap elteltével meggondolja magát, nem árul el többet. Helyette kiderül, hogy hirtelen nem indul a laptopja, tönkrement a merevlemez, attól meg szerinte megbolondulna, ha sok infót kellene még adnia telefonon, egyébként pedig épp 15 perce kelt fel (este van most), az egész napot végigaludta (bár Fácsén azért láthatóan posztolt közben). Végül is nekik már csak néhány nap maradt amíg hazamehetnek, nem akarnak kiszivárogtatással kockáztatni. Összességében ők eléggé jó helyet fogtak ki, mert az országban, így Bihar megye más helyszínein is vannak, akik az alapvető feltételek hiányára panaszkodnak.

Jelenleg a megyében négy olyan központ van (ld. fennebb), amelyek létét nyilvánosan elismerik a hatóságok, de vélhetően több is működik. A kimutatások persze gyorsan változnak, jelenleg az érvényes, hogy a megyében 58 hivatalosan megerősített koronavírusos eset van eddig. A karanténra kijelölt összes helyszínt csendőrök őrzik, eközben a rendőrség az utóbbi napokban kezdte el igazán bírságolni azokat, akik ugyan nincsenek kötelezően elkülönítve, viszont megszegik a kijárás szigorításokat. A megyében eddig mintegy 200 ilyen büntetést szabtak ki, ezek összértéke meghaladja a 400 ezer lejt, továbbá a rendőrök több mint 2000 lakcímet ellenőriztek, ahol otthoni elkülönítésben kellene lenniük potenciális fertőzötteknek. A szükségállapotot egyébként épp most hosszabbítják meg az országban, egy hónappal.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr8015599420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.