Ilyen korszakban élünk, ez zajlik mindenfelé. Vagyis az, amit most mutatok. Az alábbi táblát Nagyszántón fedeztem fel (ez a település zsákfalu, a magyar-román határ mellett, a mai Románia területén), de ez csak egyetlen példája annak, hogy már évek, évtizedek óta hogyan visszük túlzásba az ünnepélyeskedést, hogyan pakolunk tele mindent ha kell, ha nem szobrokkal, kopjafákkal, táblákkal, zászlókkal. Egyre jobban csökkentve ezzel ezeknek az értékét is.

Ráadásul ez a mostani alkotás a tematikája miatt is abszolút friss, időszerű példa.

Röviden összegezve a jelenséget:

• Nyilván megvan az is, hogy például a templomkertekbe állított emlékművekhez, táblákhoz, ilyesmikhez sokkal kevesebb engedély kell, alig tud beleszólni az állam, egyszerűbb tehát az egész. Ez azonban akkor indokolt megoldás, amikor amúgy nehézkes lenne a formaságokat elintézni, és amikor valóban indokolt magának az emlékműnek, emléktáblának, ilyesminek a felállítása is. De itt pont az a lényeg, hogy nagyon sok esetben nem indokolt, és épp emiatt nagyon inflálódott – ezáltal pedig devalválódott – ez az egész is. Az utóbbi évtizedben gyorsult fel igazán az a folyamat (nem kis részben a képmutató, álnemzeti magyarországi rezsim ténykedése miatt, de azért nem csak ez az oka), amelynek lényege,hogy nálunk, Erdélyben és a Partiumban is telepakolják mindenféle talmi szoborral, kopjafával, emléktáblával az olyan helyeket, amelyeken nem szólhat bele az állam. Tucatemlékművek, tucatavatások, tucatünnepségek. A legtöbbször felfújt tucatsemmi.
• Ráadásul további súlyos gond, hogy sok esetben már nem is csak a kivitelezés művész színvonala alacsony, hanem az egész eleve is csak efemer vacak. Sokszor maguk a felhasznált anyagok is eleve arról ordítanak, hogy ez az egész megint egy nesze semmi, fogd meg jól, csak egy önigazoló, ájtatoskodó, hamis semmi. És nem is az utókornak, netán az örökkévalóságnak készült, hanem egy év múlva már úgy fog kinézni, mintha a kutya szájából húzták volna ki. Nem cél itt a maradandó emlékállítás, ahogy maga az igazi emlékezés és emlékeztetés sem. Ebben a korszakban pótcselekvés csupán a legtöbb ilyesmi. Az ötlet is egyre ritkábban nemes, a kivitelezés pedig a legtöbbször még kevésbé az.
• Csak egyetlen példa tehát ez a nagyszántói templom, amelynek falain és udvarán a már-már megszokott módon van sok minden. Teljesen jogos például az istenháza falán az a tábla, amely a település azon szülötteinek állít emléket, akik a Második Világháborúban estek el, és oké, még a Kálvin János-mellszobor is mondható indokoltnak. De aztán hátrébb ott van egy fából készült Wass Albert-emlékmű, amit tavaly állítottak oda. Ez már a "Minek?" kategória. És persze ott van az obligát székelyzászló is, ami ugyanennek a kategóriának az örök szereplője, ráadásul ugye nem is valami ősi jelkép az, hanem újabb kori kitaláció, és főleg nem igazi törekvések szimbóluma, hanem éppen annak az elokvens példája, hogyan tudnak a politikai erőink megélni a jelképes politizálásból, és visszaélni is vele, miként tudja az összes romániai magyar párt évtizedek óta elszabotálni a székely autonómia valós képviseletét is, ám közben mégis lengetni azt a lobogót is. És van még a szóban forgó templom falán fémtábla, ma már közhelyes idézettel.
  
• Na és akkor mindezek mellé jött még ez a ma felfedezett tábla, amit a kerítésre csavaroztak fel. Hogy idén tavasszal „nyolc vasárnapon át szünetelt a templomi istentisztelet, az új típusú koronavírus miatt”. Hát na és? Ez nem valami elnyomás miatti szüneteltetés volt (ebben az esetben indokolt lenne emléktáblát állítani), hanem az országos jellegű járványmegelőző intézkedések következménye. És nem is valami középkori járványhoz mérhető csapás, amiben esetleg a hívek közössége is megtizedelődött volna (ebben az esetben is indokolt lenne emléktáblát állítani), hanem az, amit látunk magunk körül. Továbbá említhetné valaki azt, hogy ez vehető hálaadó táblának is, az "Áldott legyen Istenünk, életünk megtartásáért!" felirat miatt. De egyrészt nem igazán vehető annak, másrészt ha annak vesszük, akkor emlékeztetnék, hogy ez református templom, a – például járvány túlélése miatti – hálaadó táblák pedig katolikus szokásra asszociáltatnak.
• Ez az emléktábla megint csak annak a példája, amikor egy amúgy is fölösleges kezdeményezés vége az, hogy emelkedettség helyett teljesen profán lesz az egész. És stílusosan épp templom kerítésén van ez. Úgyhogy tessék, itt van: nem más ez, mint a korunkbeli indokolatlan tábla- szobor- és izéállítási trend legújabb tárgyiasulása. Magának a profánnak, mint olyannak a legfrissebb emléktáblája.
  

Nesze.