Blogosz

MESE NINCS.

A halott zóna

2018. október 21. 16:41 - BlogoszEditor

Persze sok halott zóna van, a világban, is, az országban is. De érdekesebb, ha például egyben nyaralóövezet is. Volt, amikor még prosperált – és ami furcsa jellemző, hogy most is az. Nyaranta mostanság is tömve van – csak már lepukkantabb egy része. A Nagyvárad melletti két híres fürdőhely közül (az egyik Félixfürdő, a másik Püspökfürdő) a kisebbikről van szó. Tehát ez Püspökfürdő: nyaralók, tündérrózsás tó, hullámfürdő, volt idősek otthona. Mindegyik halott. Itt jártam most.

Tovább
Szólj hozzá!

Így kell ezt... Avagy nesze neked, erőltetett tisztelet!

2018. október 15. 17:05 - BlogoszEditor

Egyáltalán nem vagyok híve annak, hogy mások nemzeti ünnepein fanyalogjunk, sőt, ironizáljunk és/vagy hőbörögjünk. Nem, még akkor sem, ha azok a mások adott esetben pont a románok, és olyasmit ünnepelnek, ami nekünk történelmi veszteség. Az egészet  az összes ilyesmit  még véletlenül sem nemzetiségi alapon kell megközelíteni. Hanem empátia-alapon. És akkor máris látható a dolog másik oldala, akkor egyből ott a tükör előttünk.

Tovább
Szólj hozzá!

Referendum: ne menj e manipuláció közelébe sem!

2018. október 01. 21:01 - BlogoszEditor

Egyetlen szót sem érdemes vesztegetni a közelgő romániai referendumra, nem, hogy még vitázni róla, elmélkedni rajta. Egyszerűen nem szabad rajta részt venni, nem kell elmenni szavazni, és kész. Ez az alap, és ennyi az egész. Most mégis összegzem a fő kérdéseket, mert sajnálattal látom, hogy intelligens, illetve általam annak vélt emberek is úton-útfélen okoskodnak róla. Képtelenek megérteni, hogy egyáltalán nem az elébünk tolt kérdés a valós téma, hanem azon túl kell látni.

Tovább
Szólj hozzá!

Kincsek a vár padlásáról...

2018. szeptember 14. 07:15 - BlogoszEditor

Egyszerűen találtak a nagyváradi vár padlásán egy csomó érdekes, történelmi iratot. Az egyik ott dolgozó mesélte el ezt most. És meg is mutatta, mi mindent találtak. Vagyis oké, nem egyszerűen találták, hanem a fáma szerint el volt rejtve a padláson, egy beugróban. Pár napja leltek rá a paksamétákra.

Tovább
3 komment

Stílus. Avagy a hajvágóhíd

2018. szeptember 11. 15:42 - BlogoszEditor

Egy újabb szép profán. Ezt Bors településen találtam. Tehát: kozmetikai és fordrászszalon, a faluban. Amely falu amúgy az ország nyugati kapuja, mivel itt működik a legnagyobb nyugati határátkelő - de ez mindegy, mert nem bent a faluban működik végülis, hanem egyetlen utcával odébb, oké. Ami nem mindegy, az azonban a nyugati kapuban a népi kreativitásnak, a népművészetnek ez a csodás megnyilvánulása.

Tovább
Szólj hozzá!

ÉRDekes ajándékok

2018. augusztus 17. 09:30 - BlogoszEditor

Mindenütt vannak persze elhagyatott épületek. De nem mindenütt van olyan barátom, aki tudja rólam, hogy hajlamos vagyok az ilyenekbe bekíváncsiskodni, ezért amikor meglátogatom őt, akkor mutat is nekem egy ilyet. Nos, Érden van ilyen: meglátogattam tegnap ott, és egyúttal - néhány méterre az otthonától, egy már teljesen elbontott kastély mellett - mutatott is egy ilyet.

Tovább
1 komment

Unikornizálódás: egyszarvúsodási járvány

2018. augusztus 15. 05:47 - BlogoszEditor

Enikő szerint - aki nincs itt, hanem csak néha fényképeket lát az eseményről - "unikornismánia dúl a Szigeten", ő azt hangsúlyozza, újra, meg újra, hogy "súlyos egyszarvú-megszállottság van ott". Én viszont nem tudom, honnan veszi ezt. És én igazán nem is keresem az ilyesmit, mint témát, hanem egyszerűen csak fényképezgetek itt, a Szigeten. Mikor mit. Mutatok is pár képet.

Tovább
Szólj hozzá!

A bandavezér is megjelent a végére... - újabb kitűnő gazdasági és marketinghúzás a szigetesektől

2018. augusztus 14. 13:42 - BlogoszEditor

Mint minden évben valamivel, idén is ügyes újítással állt elő a Sziget, mégpedig olyannal, ami egyszerre előremutató, környezetvédelmi szempontból is, de mivel persze ők sem amolyan naiv, treehugger környezetvédők, hanem kőkemény gazdasági megfontolásaik is vannak, pénzügyi szempontból sem semmi az ötlet: a milliónyi (és egy ekkora rendezvényen nem túlzás, milliónyi) műanyagpohár helyett, amikből a fesztiválozók hörpintenek, immár egyetlenegy pohárral is végig lehet nyomni a teljes fesztivált. Tehát idén már a műanyagpoharak nagy része sem kerül a szemetesekbe. Szóval elvileg elegendő egyetlen poharat megvenned, mondjuk az egésznek az elején, és ha nem felejted ott sehol, akkor még pénzt is spórolsz, mert nem kell minden italhoz újabb és újabb poharat megvenned, és ez a Sziget-márkával elátott pohár még emléknek is jó végül. Tehát ez csak akkor, ha már az elején megérted az új koncepció működési elvét, követed is azt, és nem is fejeted ott a poharadat sehol. Következésképp - gondolom, mondanom sem kell - nekem hozzávetőlegesen hatmillió poharam lett a fesztivál végére.

Tovább
Szólj hozzá!

Csempészés és további bűnözési formák Bépesten

2018. augusztus 11. 12:13 - BlogoszEditor

Elméletben eddig is tudta mindenki - vagy legalábbis megmagyarázhatatlanul, ezoterikusan érezte -, hogy ezt így is lehet csinálni. Sőt, az ember a teremtésétől fogva tudja, érzi, ösztönösen vágja, hogy a dolognak több iskolája van, de mind közül ez a megoldás a legjobb. Tehát, hogy a költséghatékony bulikázás céljából hogyan kell italt becsempészni a fesztiválokra. Sőt, igazából eköré mindenféle jó sztorik épülnek, meg korszerűbb médiaorgánumok ki is próbáltak egy csomó megoldást, és arról videóanyagot készítettek. Na, de itt, Bépesten bizonyos ismerőseim nem sokat vacakoltak, hanem meg is csinálták: kis és szórakoztató munka után a Szigetre hozták be a cuccocskát.

Tovább
1 komment

Vadhajtások

2018. július 17. 12:31 - BlogoszEditor

Hetek, de lehet, hogy hónapok óta nézem én is. És persze kerülgetem. Az ország  elvileg legreprezentatívabb kerékpárútjának több szakaszán a gaz lassan teljesen átveszi az uralmat, és leállítja a forgalmat. Pedig ugye az ország nyugati kapujában vagyunk: a legnagyobb nyugati határátkelőn  Borsnál  vezet át ez a bicikliút, amely több szempontból is elhanyagolt.

Tovább
Szólj hozzá!

Joke és joker – már megint hol vagyok...

2018. június 28. 06:05 - BlogoszEditor

Újabb intervenciók: folytattam még kicsit a megkezdett beavatkozásokat kint, a városban. Mint már írtam róla, a Muian című kortársművészeti projekt itteni zárása ez. Pontosabban annak egy spinoffja, részemről. Na, de nem bonyolítom: akit érdekelnek a miértek és a mi ez egyáltalánok, plusz az eddigi helyszíneken készült fotókat is megnézné (ajánlom :) ), az legyen szíves erre a linkre kattintani, és ott követni a nem túl sok további linket. A folytatás pedig alább.

Tovább
Szólj hozzá!

Előtte és utána: ott vagyok a falakon...

2018. június 25. 19:55 - BlogoszEditor

Eljátszom én is újra a Muiannal. Mégpedig most a megyeszékhely utcáin. Hogy mivel? Nos, arról a kortársművészeti projektről van szó, amelynek én is részese voltam, éveken át. Összetett, több fejezetből, több happeningből és kiállításból állt eddig is, itt nem részletezném, mivel írtam is már róla, többször - például ezt a linket követve, és onnan tovább menve is felidézheti magának a tisztelt olvasó, hogy mi is ez.

Tovább
Szólj hozzá!

A halott boncol minket

2018. június 20. 17:00 - BlogoszEditor

Néha eszembe jut sok példa közül az egyikként , hogy vajon hogyan bánna el Esterházy Péterrel a mai magyarországi hatalom. Az a hatalom, amelyik az önkényuralmi rendszerének jelenleg zajló kiépítése során az évgilágon mindent és mindenkit igyekszik leuralni, ha pedig nem megy, akkor lejáratni, félretolni, ellehetleníteni. Szóval vajon hogyan bánnának el ezek az egyik legkiemelkedőbb kortárs alkotóval, Esterházyval, ha még élne? De két éve meghalt. (Bár az sem gond, hiszen ezek a múltat is elkezdték már átírni. Ezek is. Már megint valakik.) És az is furcsa, hogy most véletlenül épp azon a napon jut ez eszembe újra, amely nap egyben a halálának a második évfordulója is.

Tovább
1 komment

Kezdődik: (majdnem) mindenkit üdvözöl Eszpi!

2018. június 13. 16:36 - BlogoszEditor

Holnap kezdődik a labdarúgó-világbajnokság. Mondjuk Oroszországban, úgyhogy csak fél (vagy oké, háromnegyed) szemmel nézi majd az ember. Magam is sokáig híve voltam annak, hogy az ilyesmi butaság, teljesen el kell választani a politikumot a sporttól, nem szabad engedni, hogy beférkőzzön előbbi az utóbbiba. Csakhogy ezt már meghaladtuk.

Tovább
Szólj hozzá!