Az szerintem izgi ám. Aztán akkor meg főleg, ha mondjuk nem is kolléga az illető. Azaz nem ugyanott dolgozik. Hanem mondjuk munkaidő után néha becsempészi az ember a partnerét a kihalt, leoltott villanyú, de ezen túlmenően is sokat ígérően setét irodába, és.
Van ennek is valami bukéja. Viszont én eddig valahogy nem is gondoltam arra, hogy nem csak irodában lehet ám munkahelyit. Egyszerűen eszembe sem jutott ezen túlmenően átgondolni ezt. És nem csak munkaidő után lehet, hanem az időben benne. Ennek szép illusztrációja a mai.
Ahogy közeledem a végállomáson várakozó buszhoz, már feltűnik, hogy teljesen le van húzva a fekete napellenzője, a hatalmas vezetőfülke-ablak legaljáig. Szokatlan. Biztosan alszik a sofőr - gondolom - bár nem lehet hosszú álma azon tizenöt-húsz perc alatt, amíg újra indulnia kell. Aztán ahogy felszállok, látom, hogy a fülke ajtaján a fekete függöny is teljesen be van húzva. Ezzel a kettővel tehát a külvilágtól elzárt kis kuckót hozott létre magának. Nagyon álmos lehet.
Ám mégsem hermetikusan elzárt a külvilágtól. Mert ahogy forgatom a fejemet, az indulást várva, egyszercsak meglátom a vezetőfülke belső visszapillantó tükrét. És benne a sofőr fejére húzott fekete sapkát - meg előtte egy vörösre festett, fejtetőn összefogott hajból álló, játékos kis copfot. Azaz két fej, összedugva, egymáshoz nyomva. Ez zajlik hát odabent. Értem már. Nem pont alvás. És igazán nem leskelődöm, sőt, el is cibálom onnan a pillantásomat, nagy nehezen - de néha újra oda kell pillantanom, nem tudom megállni, na. És ilyenkor, később már azt látom a tükörben, hogy a fekete sapkás mintha hátra lenne dőlve a sofőrülésben, a copf pedig sokkal lejjebb, ütemesen mozog fel-le. Aw. Oké. Izé. Aztán csak nem indulunk, még most sem (bár ahogy nézem, pont most nem is lehetne), úgyhogy még tekergetem a fejemet, nézegetek kifelé az ablakokon, hogy addig se kelljen most a tükörbe néznem. De néha csak kell, hiszen ha nem szabadna, akkor muszáj. Így egy idő múlva már azt látom, hogy ismét egy szinten van a két fej.
Aztán végül - percre pontosan akkor, amikor indulnia kell a busznak - kinyílik az elsötétített ajtó, és kilép rajta egy törékeny kis fiatal nő, vörösre festett, fejtetőn összefogott játékos kis copffal. Megáll a fülke előtt, néz egyenesen előre, kifelé a szélvédőn - nem fordul hátra, hogy ne bámuljuk már mi, az utasok, ki jött ki onnan. De azért én bámulom, úgysincs más látványosság. Később még egy napszemüveget is felvesz, mintha kicsit sruccpolitikásan elfedni akarná magát az utasok előtt. A sofőrre is rálátás nyílik már a tükörben: ő is fiatal.
Szóval így. Mondom: munkahelyi szex. Nem is gondoltam volna, hogy irodán kívül is lehetséges. Más munkahelyeken. Mint mondjuk egy buszsofőrén. Sőt, így már szabad az út a fantáziának az utazás további részében, hogy változatosabbnál változatosabb munkahelyeket képzeljünk el. Ahol nem is gondoltuk volna, hogy.
Ám még csak nem is ez az epilógus. Hanem az, hogy a kis nő nem mozdul, és - bár sokat jöttünk már - nem száll le egyik megállóban sem. Lassan rájövök: valószínűleg az van, hogy a sofőr srác hordozza körbe, újra és újra, és mindkét végállomáson újra meg újra besötétít magánál, és bebújnak a fülkéjébe. Szóval akkor nem is (csupán) munkahelyi szex ez - hanem lényegében most randiznak. Így randiznak. Óu, ez már annyira aranyos így.
Az nem is fülke akkor, hanem fészek. És egyébként most, hogy úton vagyunk már, úgy érzem, a két végállomás között kicsit gyorsabban megyünk a máskor megszokottnál. Mintha sietnénk valahova. Azt hiszem, a végállomásra. :D
