Az alapötlet kitűnő, a megvalósítás sem rossz (bár szerintem sok benne a visszatetsző elem is): kerekesszékes divatbemutató volt kedd este Nagyvárad központjában, a Szent László téren.
Sokan ismerhetik akár magát a rendezvénymárkát, akár a kezdeményezőnek, Magda Comannak a történetét – én egyiket sem ismertem eddig, valamelyik nap egy plakátot látva döntöttem úgy, hogy kijövök erre. Mint maga a főszervező és az ötletgazda, Magda Coman a helyszínen elmondta, ez már épp a harmincadik ilyen show. De nem Nagyváradon a harmincadik, hanem az országban, összesen. Ugyanis turnézni szoktak ezzel a formátummal: nagyobb városokban tartanak néha ilyet, helyi személyiségek bevonásával, illetve felvonultatásával, Atipic Beauty címmel. A váradi főtéren is felépítettek egy kifutót, kerekesszékeknek való rámpával, mögé egy öltözősátrat, a magas kifutó körül ültünk mi, a közönség. Szóval formailag minden, ahogy kell.
Ért is ehhez Magda Coman, mivel maga is fotómodell volt, és épp beindult nemzetközi karrierje, amikor kerekesszékbe kényszerült. Még csak 21 éves volt, amikor 2005-ben egy közlekedési baleset miatt egy év két hónapra kórházba került. És sokáig senki nem mondta el neki, hogy soha többé nem fog tudni járni, és hogy ezzel vége a tizenhat éves kora óta gyakorolt klasszikus modellkedésének. Mintegy véletlenül tudta meg ezt: egy orvostanhallgatótól, aki gyakorlaton volt a kórházban. Azóta már viszont újragondolta az életét, és jó pár évig kerekesszékes modellként is tevékenykedett, megfordult immár így a kifutón például New Yorkban, Milánóban, Dubajban. 2013-ban saját alapítványt hozott létre, azóta inkább rendezvényeket szervez. Érdekesség hogy három terhességet hordott ki a kerekesszékbe kerülése óta, sőt, később még el is vált, mert úgy érezte, hogy toxikussá vált a kapcsolata, és tovább kell lépnie.
ITT EGY VIDEÓ AZ ESEMÉNYRŐL
A kerekesszékes divatbemutatókon tehát helyi partnerekkel is együttműködik, minden célállomáson. Váradon egy civil szervezet, meg az önkormányzat segített a szervezésben. Talán éppen ez utóbbi tarthatott volna egy kis távolságot saját magától, ugyanis kicsit visszatetsző volt, hogy a PNL-s önkormányzat segítségével szervezett rendezvényen több PNL-s káder is ott volt a kifutó helyi kis sztárjai között. Ilyen volt például rögtön az első kerekesszékes modell, aki férfi, és akin valóban nagyon vagány öltöny volt, de bennem akkor is az ragadt meg, hogy a bemutatása szerint valami vidéki PNL-s káder, illetve a megyei tanácsi elnök egyik munkatársa is. Jó, az is van, hogy közben épp a mozgásszervi fogyatékkal élők megyei szervezetének vezetője is. De épp itt van a gond a politikai hátterű kinevezésekkel, ugyebár. Ugyancsak ott volt, szép ruhában, és néhány közhelyes gondolattal a volt váradi PNL-s polgármester egykori sajtófőnöke, Anca Grama, aki jelenleg a város szociális igazgatóságának vezetője. Meg ugyanígy szerepelt a catwalkon például Arina Moș PNL-s alpolgármester. Szóval ha úgy vesszük, ez a rendezvény egyik gyenge pontja. (Persze ugyanilyen visszatetsző lett volna, ha nem még inkább az, más pártok kádereit látni a kifutón. És csak azért nem más pártokéi voltak ott, mert azok a mások jelenleg itt, helyben ellenzékben vannak.) Viszont ha a másik oldalról nézzük, nehéz lehet minden városban helyi személyiségeket találni, meg nyilván kapcsolatépítésről is szól ez az egész, mindegyik helyszínen. A másik negatívuma az egésznek a hangulata: az emelvényen megszólaló majdnem minden szereplő ugyanis teljesen közhelyes, gyenge, filléres motivációs szöveget adott elő, amitől nemhogy nőtt volna az empátia szint a nézőtéren – ezt kérte bevezetőjében Magda Coman – hanem minimum stagnált. Bármi igazit, vagy legalább eredetit vagy féltek mondani, vagy nem is tudnak, ezért eléggé mű hangulata volt a dolognak. Ezt pedig csak súlyosbította a műsorvezető ritkán látott mérvű modorossága.
Ám ami meg nagyon jó az egészben – mint már az elején említettem –, az maga az ötlet. További pozitívum a forgatókönyv: az esemény ugyanis úgy van kitalálva, hogy a kifutón kettesével jelennek meg a kvázi párosok, egyikük mindig kerekesszékes, másikuk nem fizikai fogyatékkal élő; mindkettőjükön bemutatni kívánt viselet, aztán mindketten mondanak néhány szót a közönségnek, majd jöhet a következő páros. Az is nagyon jó ötlet, hogy az ilyen párosok tagjai közül valamelyik mindig úgymond helyi személyiség, tehát vagy a székben ülő a sikeres fiatal vállalkozó, vagy erős, példamutató családanya, vagy helyi közösségi vezető, netán politikus, vagy pedig a páros nem fizikai fogyatékkal élő tagja az.
A váradi ilyen bemutató szintén jó részéhez tartozott még az, hogy szinte automatikusan díszvendége volt a rendezvénynek az ugyancsak baleset miatt kerekesszékbe kényszerült volt sportoló, Mihai Neșu, valamint az ő alapítványa révén rehabilitációs programban részt vevő tizenkét olyan gyerek, aki szintén kerekesszékbe került, különböző okok miatt.
További pozitívum, bár természetes is, hogy egyébként a ruhákat különböző dizájnerek tervezték. Még akkor is fontos az, hogy minden egyes ruhát valaki mással terveztettek, ha ennek a divatbemutatónak egyébként nem is maga a divatbemutató a lényege. Voltak zenés intermezzók is, de ez most mindegy.
Szóval jó ez a rendezvénysorozat, csak több bátorság és nyíltság kellene bele. Ahhoz, hogy kiszorítsa a műmájerkedést, a hamisságot, az üres szövegelést, a mellébeszélést, meg egyes politikai szereplők önfényezését.
Külön aranyos momentum volt, hogy a kifutó végéből egy adott pillanatban egy idősebb hölgy igyekezett elzavarni az ott filmezőket és fotózókat, köztük engem is, meglapogatva a hátunkat, ezzel tönkretéve az épp készülő videókat, és belebeszélve azok hangsávjába is – ugyanis úgy ítélte meg, hogy az általa a rendezvényre kihozott néhány kerekesszékes fiatal tőlünk nem tud rendes fotókat és videókat készíteni magának. Igaza van, valahogy erről szólt ez a rendezvény – szóval legalább a nézők között jelen van a bátorság (még ha nem is a legmegfelelőbb formában).
Egyébként mire visszamentem a helyemre, azt elfoglalta egy fiatal srác – és mellettem még volt egy üres hely, oda meg leült a barátja. Nem baj, mindegy ez – sőt, még jó is, mert legalább hallottam egy nézői véleményt, amit tehát én is úgy gondolok: nevezetesen, hogy a rendezvény érdekes és csalogató, de a lebonyolítása jelenleg unalmas. A helyemen ülő srác ugyanis odaszólt a barátjának – utóbbi egyébként maga is láthatóan testi fogyatékkal élőként jött ki direkt erre a rendezvényre: „Hai, frate, că nu la asta ne-am așeptat, mă plictisesc. Hai să plecăm. Hai să mergem la Moszkva…” („Figyelj, tesa, nem erre számítottunk, unatkozom. Gyere, menjünk át a Moszkvába...”*)
(*ami egy jó bár, Váradon.)
