Az. Pontosan ez. Tényleg egy szemétláda ez a Sziget.

Hiszen nem hagy békén, már mióta, mióta... És most, idén együtt jubiláltunk. A Szigetből ez a 20. volt, nekem pedig a 15. Szigetem.

És csodás volt idén, fantasztikus. (Jó, tudom, tavaly, meg a többi 13 alkalommal is ezt mondtam. De mit tegyek, ha egyszer az? És ha nem hagy békén a szemétláda.)

Szóval ilyenek:

Több ilyesmit nem rakok most fel, meg nem mesélek. Megyek inkább, kidőlök. Végre. Mert csak akkor hagy békén a szemétláda, ha már vége. És épp most van vége. De egy gondolat máris vidámodik a háttérben: már csak 365 nap, és itt van újra!

Mondom, lélegzetvételnyi szünetet is alig hagy, amikor tart. Tessék. Meg is mutatom. Ez a hatalmas ventillátor például az Arénába nyomja be a hideg levegőt, legnagyobb örömünkre. De magára szippantotta s sörösdobozokat és -poharakat. Ezeken átszűrve kaphatjuk tehát csak a lélegzetvételnyi szüneteket. :P Jó kis jelkép is egyben. Szóval nem hagy a szemét.

Nem hosszabbítom most. Kihasználom, hogy egy kicsit most nincs, hogy vége lett, hogy emiatt mégis hagy pihenni. És amúgyis: tíz nap múlva Félsziget. Még szerencse. Bele is halnék, ha így lenne vége, ha most azonnal abba kellene hagyni a bulit. Utolsó erőmmel, jelbeszéddel még összegeztem ma a 20. Szigetet, egyben az én 15-emet.

Bemutattam még ezeket a kamerának - aztán én is elaludtam a hazafelé tartó vonaton. Ami lazán el is vitt rögtön vagy száz kilométterel tovább, mint ahol le kellett volna szállnunk. De ez is mindegy. Csak egy nap pihenőt, kérlek, te szemétláda. Csak egyet. (És akkor már csak 364 nap lesz hátra, amíg megint itt vagy végre... Yess!) Vajon mikor nő már be a fejem lágya? Egy hét alatt még tovább lágyult, úgy érzem. Tehát a tendencia kedvező: azaz van rá esély, hogy soha.