Blogosz

MESE NINCS.

Nyugtatás

2018. október 28. 15:22 - BlogoszEditor

Ez mindig meglep. Meg elgondolkodtat. Vagy nem is tudom, mit csinál, nem találom most rá a pontos kifejezést.

Az utóbbi napokban épp ismét eszembe jutott ez a rím, ami erre a sírkőre is fel van írva. Ahogy gyakran eszembe jutnak, és ismétlőre téve fel-felhangzanak mindenféle rímek, dalszövegek, miegymások. Ma meg Halottak Napját még idő előtt lerendezve – láttam is ezt, megint, a temetőben. A család egyik régebbi, már ködösödő generációjához tartozó egyik sírkövön is van ilyen (épp ez, itt, a képpen), de emlékszem, hogy pár évtizeddel ezelőtt – más hasonló kis rímekkel együtt – amúgy is divat volt ez a szöveg is a köveken.

20181028_124711aa.jpg

Ez egyszerre vicces és komoly, ciki és döbbenetes, nevetséges és érdekes. Hiszen ha úgy vesszük (persze nem csak úgy lehet venni, de ha úgy vesszük – ugyanis úgy venni is épp úgy jogos, mint az ellenkezőjét, a transzcendentális üzenetet látni ebben, hogy a feltámadásig majd nyugalom lesz ott lent), ez a kis szöveg pont azt szögezi le, hogy a halál után nincs semmi.

Odalent megpihenés, nem fáj semmi, kész, szevasztok. Sőt, ott van benne a remény is, hogy ez lesz, meg az ígéret, hogy biza ez lesz, és a vágyakozás, hogy legyen már, jöjjön már. Huh. Erős és bátor szöveg is ez. Vagy csak tényszerű. Bár bizonyos tények elfogadásához és kimonásához is épp erő és bátorság kell. És ez épp a temetőben – ahol azért általában a vallásosság dominál, meg a hit, hogy halál utáni élet, feltámadás, ugye, meg ilyesmi. (Apropó: nekem a mai napig nem világos – és gyanúm szerint még sokaknak nem az, többek között azoknak sem, akik ezt ide felírták, és akik megrendelték –, hogy a hit szerint akkor hogy viszonyul egymáshoz a feltámadás, meg a mennybemenetel, vagy pokolraszállás. Ez a kettő egymás helyett van, és ha igen, akkor hogy dől el, hogy melyik legyen, feltámadás, vagy menny és pokol, vagy inkább, ami számomra logikusabbnak tűnik, ez egy folyamat, amelynek ez a sorrendje?)

Meg aztán ott az a kéz. Ami a biztonság kedvéért még le is mutat. A sírba. Ha esetleg nem fognád fel, hol van az az "itt", ahol a pihenés lesz. Vagyis már van, de neked még csak lesz, szóval brr. Ez aztán az igazán profán elem a kompozícióban. De ez is, akár maga a szöveg, és akár maga a teljes mű épp olyan, hogy már épp felnevetnél, nyihaha, amikor beugrik, hogy ez mennyire komoly is közben, és ettől arcodra fagy, bentszakad. Persze attól alapvetően irtó suta is ez az egész. De épp annyira színes-giccsesen, naivan, ugyanakkor malíciózusan szórakoztató, amennyire közben feketén komoly, és némán nem is hülyeség.

Szóval mutatja a kéz. Mintha piktogram lenne, hogy kijárat. Meg – egyesek szerint – bejárat. Meg a lejárat. Meg – ismét csak egyesek szerint – átjáró. Minden esetre, kérjük, fogódzkodjanak. Ki abba a hitébe, hogy "édes lesz itt megpihenni, odalent majd nem fáj semmi" –, azért, mert utána még van valami, ami akár jó is lehet. Ki pedig abba a reményébe, hogy "édes lesz itt megpihenni, odalent majd nem fáj semmi" –, azért, mert utána nincs semmi, kész.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr2614328583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása