Nehezen hiszem el, pedig igaz: nincs semmilyen légzőszervi megbetegedésem az idei Sziget után. Mert – nagyon sok év után most először – a Sziget nem volt kriminálisan, felháborítóan és kínzóan poros. Sőt: lényegében nem volt poros.
Ez volt az egyik pozitívuma Európa egyik legnagyobb, leghosszabb és legnemzetközibb fesztiváljának. A másik meg az, hogy bár maradt a drágaság is, ezzel párhuzamosan lehetett spórolni is.
Szóval évtizedek óta nem lehetett úgy kijönni a Szigetről (már ha huzamosabb ideig volt bent az ember), hogy utána napokig, aztán már hetekig ne legyen allergiához hasonló állapotban a szállóportól, valamit a szálláson egyszer sem lehetett úgy zuhanyozni, hogy ne fekete lé jött volna az emberről, ugyancsak a por miatt. A legbrutálisabb tavaly volt, amikor aztán végképp pokoli volt a por: kilométeres szélességű sávban kavargott az egész térség fölött, mintha állandóan köd lett volna, személy szerint nekem pedig csak másfél hónap múlva múlt el teljesen az immár komolyabb megfázást idéző tünetegyüttesem. Nagy visszhangja volt akkor az immár tűrhetetlen porosságnak, én például úgy döntöttem, hogy másfél évtized utáni folyamatos szigetelés után soha többé nem megyek oda, és a szervezők még akkor mondtak valamit, hogy ez jövőre nem így lesz, folyamatosan, már sokkal a nyitás előtt locsolni és takarítani fogják az egész területet, de hát nem hittem el, főleg abban az állapotban. Aztán persze idén így is megint mentem, mert a Sziget amúgy a legszuperebb kulturális élmény mind közül. És tessék: nemcsak a tavalyinál jobbak az állapotok, hanem az elmúlt évtizedeknél is – szinte pormentes volt az egész idén. Pontosabban nem porosabb, mint bármilyen más kül-, vagy beltéri rendezvény. Ez önmagában is nagyon megemelte az élmény minőségét. És valahányszor lezuhanyoztam a szálláson, teljesen elmaradt a fekete lé, szóval nem is ragadtunk, valamint a fogunk között sem recsegtek a szemcsék, sőt, immár ahhoz is újra lehetett gusztusunk, hogy bent együnk, ugyanis az – egyébként a Szigeten régóta jó és változatos, cserébe igen drága termékeket kínáló – árushelyeken nem volt minden étel is poros.
Ez tehát az idei rendezvény csúcsfejleménye nálam. A másik – persze a legfontosabb, vagyis a rengeteg szuper zenei és performanszélmény mellett – az, hogy hiába szálltak el megint az árak odabent, igenis működött az, hogy a szervezők bevezették a budget foodot. Vagyis azt, hogy minden árushelynek kell tartania legalább egy olyan fogást, amit maximum 2500 forintért ad. Az már a mi dolgunk, azaz a vendégek baja, hogy a legtöbbször eszünkbe sem jutott ezt kérni – de néha azért igen, és mindenütt jó volt, meg aztán ez is újítás, legközelebbre megjegyezzük. A Sziget a vendéglátás terén is új arcát mutatta idén, más vonatkozásokban is. A fesztivál területén kialakított blokkokban, ún. food courtokban egyrészt nagyobb hangsúlyt fektettek a kényelmi szolgáltatásokra és a gazdag hazai kínálat mellett – a hagyományos „fesztiválételeken” túl – bővült a nemzetközi kínálat, és a speciális étrendet követők is elérhették a nekik megfelelő ételeket. Az élelmezési blokkokban árnyékolt ülőhelyeken lehetett étkezni, a megszokottnál nyugodtabb körülmények között, és hely is szinte mindig, mindenütt akadt.
Az év egyik nagy törekvése volt a vendéglátás fenntarthatóságának fokozása. A szervezők alapvető célja, hogy kisebb karbonlábnyom mellett elkészülő ételeket kínáljanak a vendéglátóhelyek. Ennek érdekében kampányt indítottak a vendéglátósok körében, aminek következtében a vendéglátó partnereik 80%-a legalább két vegetáriánus főételt kínált, sőt, 40% felett volt a vöröshúst egyáltalán nem kínáló partnerek aránya. A kampány célja volt továbbá, hogy a vendéglátósok minél nagyobb arányban használjanak magyar élelmiszert. Mindezen túl bevezettek egy hét pontból álló fenntarthatósági kritériumrendszert is, amiből legalább két kitételben minden vendéglátósnak meg kell felelnie, figyelemmel az étkészletre, a csomagolóanyagokra, az alapanyagokra vagy energiatakarékos megoldásokra és a hulladékgyűjtés módjára is. Na, szóval ezek is jól működtek és újítások voltak – bár én sem enni mentem oda, összesen vagy háromszor ha étkeztem a Szigeten idén, ám a lényeg épp az, hogy még így is érzékelhető volt a javulás.
A leglényegesebbek azonban ugye a programok: a nagykoncertek engem egyre kevésbé érdekelnek – bár azokból is voltam pár igazán jón, például ilyen volt Lorde, Macklemore –, sokkal jobban szeretem a kevésbé ismert együtteseket és a performanszokat felfedezni, vagy elektronikus zenére veretni, fél napokon, egész éjszakákon át. A fő, hogy világosan látom: a szervezőknek van egy olyan csapata, amelyik számos országban figyeli az aktuális, bár az adott előadó hazáján kívül, azaz külföldön nem annyira ismert előadókat is, vagyis azt, hogy hol mi számít menőnek és/vagy jónak jelenleg, és igyekeznek sok országból ilyeneket is leszerződtetni erre a fesztiválra. Hiszen a Sziget varázsa sok más mellett éppen a komolyan vett nemzetköziségében rejlik, úgy a fellépők, mint a látogatók tekintetében. Nos, három fő személyes felfedezettem idén a francia Lucie Antunes, a spanyolországi Bewis de la Rosa és a litvániai shishi együttes. Az első indie, a második performanszba ágyazott – saját meghatározása szerint – vidéki rap, az utóbbi pedig – szintén saját maguk definíciója szerint – zero waste trash musicot játszik, bár szerintem nagyon jóféle alternatív gitárzenét. Azt viszont nem tudnám egyenként megnevezni, kik léptek fel a három másfajta módon csodás helyszínen, a Colosseumban, a Party arénában, meg a kis Snow Attack színpadnál, mert irtó sokan váltották egymást a dj-pultoknál, de ezeken a helyeken nagyon sok jó elektronikusra lehetett totál elszállni, minimál technótól könnyebb EDM-en át könyörtelen drum and bassig. Aztán ott van a tavaly debütált Dropyard színpad, ami remek ötlet volt, és amit fejleszteni is akarnak, mert sikeres, és ami a rap, hiphop helyszíne. Ez – sok érdekes, külföldi meghívott mellett – a magyar élvonalat is felvonultatja Beton.Hofitól Pogány indulón át Sisiig – és meg is telik rá a nézőtér, sokszor. De még számos konkrét példát mondhatnék, hiszen – mint ahogy az egy igazi fesztiváltól elvárható – sok volt a jóból, sőt, nyilván totál működik a bőség zavara is.
Tehát a programkínálat színes volt, ahogy az lenni is szokott, mint ahogy a Sziget látványvilága is visszakapta régi fényét, és szolgáltatásaiban is több tekintetben újított a fesztivál. Ja, és még valami: most először jöttem rá, hogy az Art Zone-ba is érdemes ám benézni. Máskor is voltam, de csak ha várni kellett közben valami másra, idén viszont felfedeztem, hogy még érdemes is körülnézni ott.
"Vízválasztó volt az idei év a Sziget történetében. Sikerült, egy nagyot lépve, a vendégélmény fokozásával újraértelmezni a Sziget-életérzést úgy, hogy a fesztivál sokszínű programkínálata is formálódott a hazai és egyre bővülő nemzetközi közönség igényeihez” – mondta a főszervező, Kádár Tamás. „Örömmel nyugtáztuk, hogy a tavalyi, még a pandémia nyűgjeit nyögő év után mennyire nagy az érdeklődés a Sziget iránt. Idén sem panaszkodhatunk a látogatószámra, és bízunk abban, hogy a megújulás hírét sokan viszik majd szét szerte a világban” – tette hozzá. Két közel teltházas nappal, s összesen valamivel több, mint 420.000 összlátogatóval számolnak. Jövőre jön a jubileumi, harmincadik Sziget, augusztus 7-12 között. Én most két napig alszom, de aztán legjobb lenne, ha máris jönne.
Az ideit búcsúztatandó pedig itt van egy rövid videóösszeállításom kis flash-ekből.
Az első videós rész itt megtekinthető, ugyanakkor más, idei szigetes érdekességek, szintén videón, itt nézhetőek meg.
