Ennyit. (A kép – számítógépes böngészőben nézve – rákattintással nagyítható.)
Mindenféle előzmény nélkül – tehát anélkül, hogy kérdeztem, vagy kértem volna – egyszerűen elővette egy ismerősöm a legfrissebb (vagyis augusztusi) fizetési összesítőjét, és ideadta, ma, az egyik járaton. Ott dolgozott éppen, amikor összefutottunk, és egyszerűen a kezembe nyomta, hogy nézzem meg – nyilván valamiféle panaszként tett így, és abba is belement, hogy lefényképezzem az iratot.
Tessék, pénzben ennyit keres, vagyis például augusztus hónapra 2084 lejt. Ezen kívül még körülbelül 400 lejnyi étkezési utalványt kap, havonta. Állítja, hogy semmi mást, nem kapnak extrákat sem, semmiféle alapon, tehát ez a teljes javadalmazása. Arra a kérdésemre, hogy vannak-e olyan ellenőr kollégái, akik jelentősen többet keresnek, azt mondja, nincsenek: szerinte nagyjából mindenki ugyanennyit kap havonta. Hozzátette még, hogy milyen kártya- és jegyellenőrzési normáik vannak, amit ha nem sikerül teljesíteni, akkor az adott hónapban még kevesebbet keresnek.
[Sok érdekes történet között azt is elmondta, hogyan vették fel nemrégiben a város egyik állítólag ismert bűnözőjét és bajkeverőjét ellenőrnek, aki tehát most a legújabb kollégája (nézett is körbe közben, "nehogy már felszálljon itt nekem, nem akarok vele dolgozni"), meg azt is, hogyan fenyegetik veréssel és miként üldözik, keresik egyes megállóhelyeken azoknak a családtagjai, akiket időnként leszállít, mivel bérlet és jegy nélkül utaznak. Na meg azt is, hogy az a frissen felvett ellenőr az alvilági kapcsolatai révén intézte el például legutóbb, hogy emberünket aztán mégse verjék meg és ne üldözzék tovább.
Egyébként előzőleg a sajtóban dolgozott, egy televízió híradós szerkesztőségében volt terepező operatőr. Azt mondja, oda nem vágyik vissza: ez a mostani munka nagyon rossz és stresszes, viszont az előző munkahelyén, azaz operatőrként még kevesebbet keresett, konkrétan nettó 1600 lejt. "De most már ehelyett a jelenlegi helyett is kellene valami más" – mondja, ezt a cetlit el nézegetve. Bár az is igaz, hogy három éve csinálja ezt, és azóta ahányszor találkozunk, mindannyiszor mondja, hogy máshova menne, ha tehetné – de nem talál semmit.]