Háde. Ez nagyszerű. Kedvenc bácsim most Pestről. Nézzétek meg. Aki szerint nem szép és tiszteletre méltó, az na.

Csodálatos, súlytalan délelőtt ülünk egy igazán kellemes teraszon, Budán. Minden és mindenki olyan szép. Nézem a környéket: igazi. És az elhaladó embereket: igaziak. Olyan hamisságtól mentesek, sugárzóak valahogy. És levitálgatunk, szép nyugalomban. A mienk a világ. De nem olyan értelemben, hogy most aztán. Hanem csak úgy.

Aztán megérkezik ez a bácsi. A felszolgálók is tisztelettel és szeretettel fogadják. Meg pár vendég is. De külön ül le. És magával beszéli meg a dolgokat. És magát szórakoztatja. Ringatja el magát. Ennyi. De szerintem ez nem kevés. Kicsit levideóztam, titokban.

Azt hiszem, ő is az egyszerű igazságok boltjában dolgozhatott, mielőtt nyugdíjba ment.