Már sokadszor járt Nagyváradon Lovasi András, ezúttal ismét a Kiscsillaggal. Ha már itt volt, beszélgettünk megint egyet, a koncert előtt, a Moszkva kávézóban. Ismét lebegteti, hogy talán új számokkal éledhetne újra a Kispál, meg arról is beszélt, hogy aggasztja a Fidesz, és például arról is, hogy ha kell, kiáll a civilek mellett. És egy kicsit Lecsó is megszólal.
- A Kispál által hagyott űrt már akkor is igyekezett betölteni néhány együttes, amikor még aktív volt a zenekar, azóta viszont jó sokan ugrottak be a helyébe, sokfelé hallani olyan hangzást, olyan stílusú szövegeket. Van, ami másolatnak tűnik inkább, de sok ügyes is. Mi a véleményed erről és esetleg van-e kedvenced közülük, vagy pedig olyan, amit kiemelten utálsz?
- Ha a Kispált úgy nézzük, mint valamiféle irányzatnak a zászlóshajója, akkor azt gondolom, hogy az irányzatnak számos képviselője van. Konkrétan olyan zenekar, amilyen a Kispál volt, egy sincs. Még a Kiscsillag sem olyan, pedig az hasonlít rá a legjobban, de az is teljesen más. Ilyen értelemben nem látok utódot. Olyan zenekart látok, amely körülbelül olyan népszerű. Például a Quimby a 2000-es évek második felétől már legalább olyan népszerű, vagy fontosságú, mint mondjuk a Kispál a volt 90-es években, vagy a 2000-es évek elején.
- Csak hát ők is már régóta vannak a pályán… Én itt egy fiatalabb együttesre gondoltam, reméltem, hogy megemlíted az Elefántot, mondjuk, mert szerintem ők emlékeztetnek rátok a leginkább, de úgy, hogy közben markánsan egyediek, nem másolnak...
- Hát igen. Ilyen szempontból sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint mi voltunk annak idején, talán leginkább azért, mert ennek a zenének – és nem feltétlenül csak az alternatívabb rock zenére vagy popzenére gondolok, hanem alapvetően a popzenének – a fontossága évek óta erősen csökkent, ahhoz képest, hogy milyen fontosnak tűnt, amikor gyerekek voltunk. Ahhoz képest is, amikor kezdtük és ahhoz képest is, amilyen fontosnak tűnt, akkor, amikor mi abbahagytuk a Kispált. A popzenének az a része, amelyik energiát és felhajtó erőt adott, meg amelyik újra és újra, korszakokon keresztül fontosnak tűnt, szerintem eltűnőben van, vagy legalábbis marginalizálódott, olyan mértékben, hogy már nem nagyon hat azokra az értelmiségi, vagy sznob, de mindenképpen divatérzékeny emberekre se tömegesen, akikre annak idején hatott. Visszatérve az Elefánthoz, én az Elefántot jó zenekarnak tartom, tehetséges emberekből álló zenekarnak, jó hangulatú csapatnak, egyszer felléptem velük, próbáltam is velük. Kifejezetten jó élmény volt.
- Van valami, ami a felhíguló popnak a helyét átvette szerinted? Nem feltétlenül zenében, hanem amire reagálnak az értelmiségi, vagy sznob, de mindenképpen divatérzékeny emberek…
- Azt olvastam, azt mondják, hogy például a főzés ilyen. De tényleg. A streetfood-forradalom, meg a mindenféle új divatok, amelyek a gasztrokultúra körül vannak, például sokkal dinamikusabban, pezsgőbben fejlődő dolgok, mint például a popzene.
- Most a Kispáltól kezdtük. Vannak-e még projektjeid ezzel az együttessel, a Fishingen kívül, tehát a szokott fellépéseken kívül?
- Jelenleg nem tervezünk Kispál és a borz-koncerteket. Volt ugye ez a Lovasi 50, ahol Kispál-számokat is játszottunk, sőt többségében voltak a Kispál-számok. Szóval a 30 éves zenei tevékenységemben is többségében volt a Kispál zenekar, mondjuk ez nem véletlen. Ennek lesz folytatása, ahol majd András és Dió is színpadra lép, és ott is játszunk Kispál-számokat. De azért ez nem a Kispál és a borz zenekar, csak ilyen számok hangzanak el. Szerintem Kispál és a borz zenekar akkor lesz újra, ha van valamiféle közös elképzelésünk, vagy közös zenei szándék. Ez benne volt a levegőben, amikor újra elkezdtünk játszani.
- Ez új számokat jelentene?
- Hát, nem tudom. Akár azt, igen. De először azt jelentené, hogy vannak új ötletek vagy szikrák, új izgalom. Valami ilyesmik voltak is, de valahogy a próbák mindig elkanyarodtak a régi dalok összerakása felé, így aztán nem nagyon lett új. Tehát nem hiszem, hogy a közeljövőben ez aktuális lehet.
- Eléggé aktív közéleti szerepet vállalsz, ugye például most coming outoltál azzal, hogy kire szavazol. Milyen nyitott Lovasinak lenni az egyre záruló Magyarországon?
- Volt egy Narancs-interjúm, ami után néhány koncertünket lemondták. De ez azért van, mert van pár túlbuzgó, félős ember. Én azt gondolom – és akkor most jóhiszemű vagyok, és direkt nem akarok véresszájúskodni –, hogy ez a túlbuzgó helyi emberek sara. Ezt régen is, a Kádár-korszakban megcsinálták a portások. A Kádár-korszak sem volt egy nagy, kemény és tudatos diktatúra, az is egy olyan diktatúra volt, amely lötyögős, ilyen izé volt, és az emberek az alsóbb szinten gecibbek voltak, vagy rosszindulatúbbak, vagy a saját frusztrációjukat jobban ki tudták élni az alattuk lévőkön, mint sokszor mondjuk a Kádár. Vagy mondjuk Aczél jut hirtelen eszembe, most pont véletlenül beleakadtam a Youtube-on egy 1992-es interjújába, abból is kiderült, hogy művelt, okos kultúrember volt, aki Németh Szilárdhoz képest egy lángelme. Szóval, én azt gondolom, hogy nyilván az ember, ha eleve zenél, vagy olyan zenét játszik amit én, akkor ellenzékben van. Mint a humoristák. Nem hiszem, hogy van kormánypárti humor, vagy hatalompárti humor, vagy hatalompárti popzene. Vagy jó, nyilván van, de mondjuk az engem nem érdekel. Mondjuk azt, hogy hivatásból nekünk a másik oldalon kell állni.
- Meg alapvetően öntudatos polgárként is, aki mindig figyeli a hatalmon lévőket…
- Én azt gondolom, hogy nem vagyok egy különösebben véresszájú csávó, viszont olyan közegben élek, ahol csupa véresszájú ember van körülöttem, ha politikáról van szó. Ezért nem is szeretek ilyen szempontból megszólalni, mert óhatatlanul olyan közegben találom magam, ahol buta, fizetett, mindenféle rossz emberek pörögnek körbe. Én azért megpróbálom bizonyos távolságtartással, meg humorral kezelni ezt a szerepvállalásomat. Említetted, hogy lenyilatkoztam, kire fogok szavazni. Nos, igen, Mellár az – akivel soha nem találkoztam egyébként. Megnéztem, hogy ő az esélyes ellenzéki jelölt a körzetemben, s akkor azt gondoltam, hogy jól van, akkor támogassuk őt.
- Apropó véresszájúság. Az tudja igazán bevéreztetni az ember száját, ha konkrét politikai szerepet vállal. Neked tudtommal egy ilyen volt, amikor az LMP jelöltlistáján voltál, az EP-választásokkor. Azóta voltak, vannak még pártkötődéseid?
- Az úgy volt, hogy akkor még nem voltak eszközeik az LMP-seknek, hogy valami módon sajtónyilvánosságra vergődjenek. Úgyhogy ez egy ilyen gesztus volt, és hát nyilván mindenki ezt sejtette is. De ezen a listán ott volt még Cserhalmi Gyuri és csomó más olyan név is, akik soha életükbe nem fognak direkt politikai szerepet vállalni, ahogy én sem fogok. Tehát az egy gesztus volt, egy reménybeli induló brigád felé, hiszen azt gondolom – ahogy sokszor a popzenére is rá fér – a politikára is rá férne valamiféle megújulás, vagy valamiféle olyan szándékok megjelenése, amelyik mondjuk annak idején a korai Fideszre jellemző volt.
- Az LMP-vel megmaradt aztán a kapcsolat vagy elhalt?
- Hát, én akkor sem nagyon voltam velük kapcsolatban. Találkoztam velük összesen kétszer. Aztán volt, hogy mentünk Tusványosra, és akkor összefutottam a repülőn a Schifferrel, ott beszélgettünk. De nem jellemző. Nincsenek politikus barátaim, nem szoktam lobbizni dolgokért.
- De ők, azaz pártok keresnek például? Akár ajánlatokkal, akár fenyegetésekkel.
- Nem jellemző. Nekem semmi dolgom velük, én alapvetően nem szeretem azt a fajta ilyen reprezentatív társasági életet, ami azzal jár, hogy az ember celebekkel és politikusokkal keveredik. Viszonylag nehezen viselem a sima dumát, meg a jópofizást. Ezeket a köröket viszonylag gyorsan rövidre lehet zárni. Volt régen a Bandi a hegyről című lemezemen az a dalom, hogy „ tudom, hogy kell győztesnek lenni, de nincsen hozzá kedvem”. Én nem látom ennek a valódi tétjét, én nem látom azt, hogy ha nagyon népszerű popsztár lennék, akkor ez milyen elégtételt jelentene az életemben, vagy ha én lennék a legnagyobb magyar lemezeladó, az nekem jó lenne. Ugyanígy ha híres politikus lennék, és uralnám azt a 10 millió szerencsétlent, aki itt alattam vergődik, akkor az nem tudom, miért lenne jó. Tehát én ezeket nem látom olyan érdekes játszótérnek, hogy én is ott játsszam.
- Egy kicsit ide is kapcsolódik – de nem csak ide –, hogy egyszer azt mondtad, talán megfontolnád az elköltözést Magyarországról, és Székelyföldre mennél. Mennyire komoly ez?
- Én tényleg nagyon szeretem azt a fajta bölcsességet, amivel az igazi emberek – és nem feltétlenül az értelmiség – hanem az egyszerű emberek élnek. Például Székelyföldön. Magyarországon is létezett ez a bölcsesség amikor én gyerek voltam, és ez nekem nagyon hiányzik, eltűnt. Emlékszem, a szüleimmel elmentünk Kisújbányára, ez a Mecsekben egy kis falu, ami sok tekintetben hasonlít a székely falvakra. Sokan, amikor a korai 90-es években jöttek át, épp ott kötöttek ki. És abban a faluban is tapasztaltam akkoriban azt a régi, alapos tudást. Ami a konkrét költözést illeti, nyilván van egy a-terv az életben, egy b-terv és egy c-terv is. Az a-terv az nagyjából az, hogy marad minden így, és akkor maradok. Ez főleg nem tőlem függ, hanem tényleg attól, hogy most, amikor várhatóan újra nyer a Fidesz, mennyire vadulnak majd továbbra is. Én azt gondolom, hogy miközben a migránsos hülyeség megy mindenhol, a színfalak mögött nagyon komoly gazdasági hatalom-átcsoportosítás zajlik. Úgy, ahogy a szovjet utódállamokban is megfigyelhető. Igazolódik, hogy tulajdonképpen orosz mintájú átalakulás van nálunk, amelynek a tétje, hogy legyen egy család, amelyik birtokolja a nemzeti, mondjuk úgy stratégiai nemzeti iparágakat. Tehát van egy család, amelyik uralkodik. Ott van például Fehéroroszország: ahogy az, és többi olyan állam betagozódik Putyin Oroszországa alá, annak a modellje kezd kirajzolódni Magyarországon is. És itt a további kérdés az, hogy mikor érnek le a mi szintükre. Tehát hogy mikor hajolnak le azokért a morzsákért, amikben mi élünk.
- Az előbb Lecsó egy szót mondott, amikor arról beszéltünk, hogy nem vegzál benneteket a hatalom. Annyit szólt hozzá, hogy „még”. Tehát számítotok arra, hogy titeket is elér a boszorkányüldözés, gondolod, hogy a következő 4 év, 8 év, 240 év során rátok is sort kerítenek?
- Nézd, igazából csak azon múlik, hogy például kiállunk-e a civilek mellett, akiket várhatóan vegzálni fognak.
- Kiálltok?
- Valószínűleg igen, ha kell, ha kérik a segítségünket, akkor egy gesztus erejéig mindenképpen. Legalábbis én. De ez mindig egy ilyen megosztott, mert a zenekar tagjai nem politizálnak. Én politizálok. Ugyanakkor nem nagyon szoktam a színpadon tenni ilyet, és egyébként a magánéletben is kerülöm. Ha látnék bármi olyat, amin érdemes elkoptatni magamat és nevemet, és azt a fajta tőkét, amit ez a 30 év jelent nekem – persze mindenki kopik magától is, aki közéleti szerepet játszik – akkor még aktívabban kapcsolódnék be a politikai jellegű ügyekbe.
- Vissza a zenéhez: időtávlatban mennyit látsz még a Kiscsillagban?
- Figyelj, Tóth Tibi – aki a régi menedzserünk volt – 1995-ben megkérdezte tőlem, hogy mennyit látunk még a Kispálban, és azt mondtam neki, hogy max olyan 2 évet. De ez azért volt, van, mert általában a következő két évre vannak terveink. Annyit látunk előre, hogy mit kéne csinálni, mi az, amit szeretnénk, lemez, koncertsorozat, előadás, új szám. Egy zenekarban csak akkor érdemes benne lenni, ha nem látod a végét. Ha látod a végét, akkor nem kell csinálni.
- Közben megérkezett Lecsó is, úgyhogy most mindkettőtöktől kérdem: a folyamatos koncertezés mellett min dolgoztok épp?
Lovasi: - Egyszerre több lemezen. Nekem van egy ilyen szólólemez-projektem, amit a zenekarral közösen fejlesztgetek. Aztán van a Lecsónak a Pál Utcai Fiúk zenekara, amely úgy tízévente ad ki egy lemezt, és most eljött ez az idő és újra van egy kész lemez anyaguk.
- Mikor fog a PUF-album megjelenni?
Lecsó: - Még most, tavasszal. Vagy inkább az év második felében felvesszük. A legnehezebb mindig az, hogy megszülessenek a dalok, ha már nagyjából megvannak, még öltöztetni kell őket, hangszerelgetni, és nagyjából meg is van. Most hosszú idő után először elkezdtünk mind a négyen közösen próbálni, most négyen – így aztán sokkal rosszabb lett (nevet). Amikor legelőször elkezded otthon gitározni a számot, és érzed, hogy ezt most elkaptam, na ez a jó. Aztán elkezded a többiekkel játszani, és rosszabb lesz. Ott baj van. De ebben a mostani esetben amikor elkezdtük az új dalokat a többiekkel játszani, azt éreztem, hogy jobbak ezek a számok, mint otthon.
Lovasi: - És akkor van még Dávid, aki két éve csatlakozott a Kiscsillag zenekarhoz. Neki azelőtt is voltak munkái, filmzenéket csinált és alkalmazott zenéket, vannak saját dalai is. De ez az anyag, amit most összerakott, ez most nagyon izmos. Ez a harmadik projektje a zenekar tagjainak.
- Milyen jellegű ez?
- Kamarapop, ilyen art cucc, de Magyarországon nagyon nehéz ilyen párhuzamot vonni. Leginkább ez az angolszász artpop, mondjuk. Szóval, hogy ez nagyon értékes anyag. A Kiscsillag egy kicsit harsányabb, mint maga Dávid, azért is kell őt önálló szólammá tenni, mert önmagában is egy erős cucc, a magyar kínálatból számomra ez az év lemeze, de még meg kell jelennie.
- Ötven éves lettél tavaly. Hogy érzed, szétszórtabb vagy, összeszedettebb, fáradtabb, nyugodtabb, bölcsebb, milyenebb? Vagy ugyanolyan?
- Fáradtabb mindenképp, igen. Azt tudom mondani, hogy többet alszom. És kevésbé vagyok türelmetlen. Régebben azt gondoltam egy lemez előtt, hogy mi lenne, ha meghalnék, milyen szar lenne, ha ez nem jelenne meg. Na és valójában mi lenne? Ma már azt gondolom: semmi.