Most már nem hülyéskedem el, bocs a múltkoriért is.

Hiába Nagyvárad a neve, valójában kisváros. Sajnos olyan szempontból is, hogy nagyobb, komolyabb rendezvényeket mintha nem tudna eltartani.

Röviden összefoglalom.

Hihetetlen. Ugyanakkor kínos és nevetséges. 2024-ben Nagyváradon, a város szívében is így tudják megoldani a zöldövezeteket.

Nem voltam benne biztos, hogy lesz folytatása. De lesz. Lássuk, mi ez.

Nyereményakció: a blogom olvasói között bérleteket sorsolunk ki a Transilvania International Film Festival (TIFF) nagyváradi programjára.

És sok mást is kaphat kedvezményesen.

Megkezdődött az iskola, ma van az első igazi tanítási nap, most már legalább tanulnak valamit a diákok.

Frissítés: két nappal a nyitás után a lennebb nevezett személy - aki a személyes márkáját adta az egészhez - ki is lépett a vállalkozásból.

Érdekes - de semmi baj vele, sőt, talán áttételesen jó is: ha Román Posta ügyfélszolgálatát hívja az ember, kiderül, hogy a Román Posta telefonos ügyfélszolgálata a szomszédos országban, a Moldovai Köztársaságban működik.

Úgy hírlik, talán október 15-én jelenthetik be az Amerikai Egyesült Államok illetékesei, hogy eltörlik a vízumkényszert a román állampolgárok számára. Az intézkedés a jövő évben léphet életbe.

Nem érzem különösebben elnyomva magam itt - de van néhány hülyeség időnként.

Évtizedeken át itt álltak, fekete-pirosra festve, holtvágányra tolva, a nagyváradi központi vasúti pályaudvaron: két régi gőzmozdony kiállítási tárgyként volt nézegethető. Aztán néhány napja az állomáson volt dolgom, és feltűnt, hogy már nincsenek ott.

Mit göröngyölsz itt, te kis cárelunga, sígír piszkura? Honnan ablézoltad az öcsöngő mozogányt, csak nem a zsibolyból? Ne csodálkozzon, ha nem érti.

Távirat érkezett. A néhai nagymamámnak, a Nagyvárad melletti Biharpüspökibe. 1944. június 29-én.

Mától működik az első nagyváradi kisállatos kávézó, Pet café néven. Benéztem.

Egész nyáron minden pénteken, szombaton és vasárnap van ingyenes, idegenvezetéses séta Nagyvárad történelmi városrészében.

Sosem gondoltam volna, hogy megteszem: manelefesztiválon voltam. Bár a „fesztivál” ide kicsit túlzás.

Közismert, hogy vannak külön „görög tömbházak” Nagyváradon. Rögtön a Decebal-híd mellett, ahogy a hídnál letérnénk a Körös partjára. Ám azt kevesebben tudják, hogy egy ideje emléktábla is van az egyik ilyen épületen. Pedig már egy ideje ott van.

Látogatás többek között az üresen álló, hatalmas, több volt vetítőteremmel bíró mozi géptermében, ahol ott vannak még a vetítőgépek, de filmtekercsek is, valamint olyan további helyeken, amelyeket akkoriban sem nagyon láthattunk, amikor még működött ez az egész. Mióta meg zárva van, még nehezebb ilyeneket látni.

Szokatlan szögekből a nagyváradi vár.

Több elhagyott lakás is van egy közös udvaron Nagyvárad egyik központinak számító részén – és az ezzel kapcsolatos történet is jellemző a mostani állapotokra.

Órákon belül indul a labdarúgó-Európa-bajnokság – pár órával ezelőtt pedig ismét megtaláltam ezt a plakettet, amit néha újra megtalálok, és mindig rácsodálkozom.

Napjai vannak hátra az egykori állami nyomda (Imprimeria de Vest) épületének Nagyváradon.

Ez így nagyon vagány ám.

Tényleg semmi – azaz csak a szokásos. A szokásos semmi.

Vannak az életben olyan kérdések, amelyek bár jogosak, nincs rájuk válasz.

Nem bír leállni az algoritmusuk.

Okospadok Püspökfürdőn - lám, mi mindenre jó az EU pénze... Van ilyen padokból néhány, a nemrég felújított főút mentén, kétféle dizájnnal is. Kipróbáltam: megy is a wi-fi. Ahogy az lenni szokott: egyelőre megy.