Ahhoz sem kellene hozzászoknunk, az évek során mégis kénytelenek voltunk hozzászokni, hogy a nagyváradi buszok, villamosok vezetői néha kisebb bevásárlásokat intéznek, ha már úgyis ezen, vagy azon a vonalon járnak.

Nagyon sokszor láttam már olyat, hogy a villamosvezető egyszerűen kiszáll egy megállóban, átsétál a közeli trafikba, és kávét vesz, vagy éppen újságokat, de olyat is sokszor, hogy a buszvezető megáll valamelyik megállóban a járművel, és visszamegy egy üzletbe, vagy beugrik egy gyorsétkezdébe, sőt, olyan is volt, hogy miután leszállt, egyszerűen beállt a sorba palacsintáért. Az is az utasok szeme láttára történt már, hogy egy külvárosi járat külső végállomásánál a sofőr egyszerűen továbbment a járművel, és elbújt a buszával egy mellékutcába, mert ebédelni akart a vezetőfülkében, és még meg is próbált agresszíven leszállítani arra az időre – mondjuk nem sikerült neki –, majd szemrehányó és felháborodott stílusban előadta, hogy egyedül akart enni, mivel ha a végállomáson ebédel, zavarja, hogy egyes utasok visszapillantóban néha ránéznek, miközben étkezik, ezért inkább félreáll a busszal, egy olyan helyre, ahol nem lenne keresnivalója, és a végállomáson váratja az utasokat.

Szóval ezek sem semmik, de ez a mai teljesen új szintet jelent. A 14-esen vagyok, egyelőre egyetlen utasként, és a Rulikowski temetőnél lévő végállomáson várunk az indulásra. Eléggé hamar el is indul a busz – de nem arra, amerre kellene. Hanem amerre történetesen a buszgarázs is van. Erre odamegyek a sofőrhöz, és kérdem, letelt-e a munkaideje, és a garázsba megyünk-e. Meglepődik: jaj, elnézést, nem látta, hogy még van egy utas, és nem telt le a munkaideje, dehogyis. Dehát akkor meg hova megyünk – kérdeném , de nem is kell kérdeznem, mert folytatja ő. „Bocsánat, csak megyek venni egy kávét. Mindjárt visszamegyünk az útvonalra, csak beugrom már ide.” És valóban – egész egyszerűen arra megyünk a busszal, amerre semmi keresnivalója ennek a járatnak: a Ceyrat utcán haladunk, egészen a Lidlig. Amikor megérkezünk, a bevásárlóközpontnál parkolóhely sincs, főleg nem egy busznyi méretű, úgyhogy egyszerűen leállítja a járművet az úton, és bemegy az üzletbe. Tessék, itt épp bent van:

Leszálláskor még azt is meghagyja, hogy „különben is félkor kell indulnunk a végállomástól, addig visszaérünk”. Persze egyébként nem értünk vissza időben, de tény, hogy csak körülbelül három percet késett a járat, mire visszaállt a menetrend szerinti útvonalára, és az is igaz, hogy amikor a járművezető észrevette, hogy utassal abszolválja ezt a mutatványt, udvarias és szabadkozó lett.

Ám nyilván nem ez a lényeg, hanem maga az, hogy amikor azt hiszed, egyedül vagy a buszoddal, egyszerűen elmész vele egy útba sem eső helyre, valamit venni, vagy mást intézni. Például elugrasz már vele mondjuk egy kávéért.

Like a boss. Vagyis like a bus.

A tömegközlekedési vállalat épp pár napja jelentette be, hogy alapos elemzések után komolyabb változtatásokra készül egyes járatok esetében. Mit mondjak, én speciel nem ilyesmire gondoltam. De nagyon stílusos.