Vannak az életben olyan kérdések, amelyek bár jogosak, nincs rájuk válasz.
Az egyik ilyen, hogy mégis hányszor kell még felújítani a nagyváradi színház épületét, hogy ne ázzon be itt-ott, szinte azonnal, újra és újra.
Bő egy év alatt épült a váradi színház: tizenöt hónap munkával 1900-ban lett kész. Az első évtizedek után sokáig csak részleges javításokat végeztek rajta. A víz felülről és alulról is elkezdett komolyabban behatolni: a tetőn át azért, mert annak borítását sem egyszerre, hanem részletekben cserélték ki horganyzott lemezekre, valamint az 1900-as évek második felében évtizedekig romlani hagyott ereszcsatornákból is a falakat áztatta a víz, a talajból pedig azért, mert az épület lábazatát, vagyis a talajszinttől felfelé számított 30-40 centiméteres részét nem megfelelő vakolattal vonták be az 1950-es években, így a nedvesség ott is egyre magasabbra kúszott a falakban.
Átfogó felújítás a jelen század elején kezdődött: elsőként az addigra teljesen tönkrement színpadot cserélték ki, 2004-ben. Ugyanabban az évben kezdték el aztán az egész épület legelső teljes felújítását. Azaz kívül-belül renoválták, minden elemében, szakaszosan. Ez végül nagyon elhúzódott: 2004-től 2011-ig tartott. Nem sokkal a teljes befejezés után már ismét be volt ázva az épület. 2019-ben újra nagyszabású munkálatok zajlottak itt, ekkor ismét felújították a színpadot is, kicserélték a hang- és fénytechnikai berendezéseket, és egyéb munkálatokat is végeztek. A befejezés után nem sokkal már ismét be volt ázva az épület. Legutóbb tavaly, vagy tavalyelőtt végeztek komolyabb munkát, akkor a karzat teljes előcsarnokában, bár azt nem tudom, ekkor mit dolgoztak hetekig. Most megint be van ázva a karzat előcsarnokában.
A jelen évszázadban végzett különböző felújítások egyébként összesen több millió euróba kerültek. A beázásoknak van állandó helyszíne is az épületben, meg változó is. Az egyik állandó például a videón látható karzati előcsarnokban van: jellemzően ugyanitt, fent, pont ezen a helyen újra és újra vizes, nagyon sok éve. Felújítások előtt is, közben is, után is. Most is – ezek egy tegnapi előadás előtti felvételek. Emellett mindig új helyeket is talál magának a víz az épület falaiban. Annak az épületnek a falaiban, amelynek felújítására tehát az elmúlt években több millió euró ment el.
Összességében azért jelenleg nem mondható vizesnek, vagy más szempontból rossz állagúnak az épület – de nem is erről van itt szó. Hanem arról, hogy vannak az életben olyan kérdések, amelyek bár jogosak, nincs rájuk válasz. Az egyik ilyen, hogy mégis hányszor kell még felújítani a nagyváradi színház épületét, hogy ne ázzon be itt-ott (és ezek között mindig ugyanazon a helyen is), szinte azonnal, újra és újra.