Blogosz

MESE NINCS.

Épp újra tesztelnek minket Váradon. Az előzőt bukták és buktuk...

2022. április 18. 19:51 - BlogoszEditor

Régóta vergődik Nagyvárad, hogy egy saját, erős, legalább a régióban vonzerővel bíró zenei fesztivált hozzon létre magának, de csak nem sikerül. Ezúttal ismét nekifutnak. Valakik.

A város jelképének mondható fekete sas miatt Eagle Festival néven ugyanis egy ilyen rendezvényt próbálnak összehozni és meghonosítani. Megkerestem a szervezők közül a sajtókapcsolatokkal is foglalkozó Sorin Mateit, és megtudtam tőle néhány lényeges konkrétumot és érdekességet, egyes alapkérdésekre is választ adott.

278479815_114961264505133_5696017644159077517_n.jpg

Nem az, aminek gondoltuk

A város önkormányzata már évek óta tervezi, hogy a vállalkozói szférával összefogva alapít egy erős és stabil fesztivált Nagyváradnak. A tervezgetésből éppen akkorra lett volna konkrétum, amikor közbeszólt a koronavírus-járvány. Ezért már az önkormányzat által kitalált rendezvény első kiadását sem tudták megtartani. Amikor most, pár hete nyilvánosságra került, hogy jön az Eagle Festival, nekem is logikusnak tűnt, hogy ez az, amit el kellett halasztani. A szervezők képviselője azonban azt mondja, nem, nem ez az. Hangsúlyozza, hogy ez egy teljesen privát szervezésű rendezvény, és bár a kivitelezésében partneri viszonyra léptek az önkormányzattal is, ez nem az a rendezvény, amit a város vezetése dédelget.

Rövid, sőt, annál is rövidebb

Furcsának tűnhet, hogy összesen egynapos lesz az első kiadás. Május 7-én 18 órakor kezdődik a város új sportcsarnokában, és reggel 4-kor zár, legalábbis hivatalosan. Ez még furcsább, ha figyelembe vesszük hogy saját közleményeik szerint a Váradon valaha tartott legfontosabb zenei rendezvény szeretnének lenni. Sorin Matei erre azt mondja, tesztelik egyelőre a váradi viszonyokat, ezért is csupán egynapos az első kiadás.

Amikor emlékeztetem, hogy vagy tíz-tizenkét évvel ezelőtt Váradon már volt ilyen teszt, amikor egy vállalkozói kör Green Fest néven próbált fesztivált meghonosítani, de még az is egyből háromnapos volt, azt válaszolja, nekik egyszerűen más az üzleti stratégiájuk. Mindenesetre emlékezhetünk, hogy a Green Fest a programok szempontjából eléggé jó volt, erős hazai fellépőgárdával, reggelig tartó menetekkel – viszont az ilyen rendezvényt tesztelő szervezőknél nem ment át a teszten a város, ugyanis nem volt elegendő látogató, és a rendezvényt soha meg sem tartották többé.

Most tehát, jó sok évvel később az Eagle teszteli ismét Nagyváradot, hátha talán immár van olyan fizetőképes kereslet, amely majd eltart egy ilyen rendezvényt.

Beszélgetőtársam szerint természetesen ettől függ leginkább, hogy jövőre is megtartják-e, valamint többnapossá fejlesztik-e. Megsúgja: az ideinek otthont adó új sportcsarnok 7000  helyéből már a jegyértékesítés early bird szakaszában eladtak 1400 belépőt – nekem ez kevésnek tűnik, ő viszont határozottan rácáfol, azt mondja, az ő számításaik szerint ez nagyon rendben van. Legalábbis idén már köszönik, tűrhetően meglesznek, ráadásul még csak ma indult el a jegyértékesítés második köre, immár valamivel drágább belépőkkel.

Rákérdezek arra is, miféle dolog, hogy a dokumentumok szerint csak reggel 4-ig tartana a veretés, hiszen bármilyen fesztiválon mégiscsak alap az, hogy reggelbe nyúlóan szórakozhasson, aki bírja. Egyébként is valami furcsa dolog van ezzel a hajnali négy órai zárással. Ugyanis nemcsak ez a rendezvény tervezi ekkor lehúzni a rolót, hanem hétvégeken a város jobb, intenzívebb élményt nyújtó szórakozóhelyei is pont négykor zárnak egy ideje. Ez már csak azért is meglepő, mert már hetek óta nincs érvényben semmilyen nyitva tartási korlátozás, amit a járvány időszakában hoztak, azt hinné tehát az ember, hogy a kluboknak egyenesen érdekük most már minél tovább nyitva tartani, hogy minél hamarabb behozzák a kieséseket. Továbbá tudtom szerint semmilyen törvény, rendelet, vagy más normatíva nem írja elő, hogy négykor zárni kellene, mégis, a legtöbb esetben percre pontosan ekkor lekapcsolják a zenét, fel a világítást, a belépő biztonságiak pedig felkérik a vendégeket, hogy zárás miatt távozzanak. Nos, Sorin Matei erre azt mondja, ő sem tud ilyesmit előíró döntésről, hozzáteszi, hogy semmi köze az ő négy órájuknak a városi szórakozóhelyek négy órájához. Úgy gondolja, véletlen egybeesés lehet, ők ugyanis, vagyis az Eagle egyszerűen csak így alkották meg az első kiadás időbeosztását, és úgy hívtak meg fellépőket is, hogy addig az időpontig töltsék ki a műsortervet. Hallhatja a hangomon, hogy ha már egyszer odamegyek, valószínűleg én magam sem szívesen jönnék el már négykor, ugyanis teljesen magától megkínál még egy bónusz információval.

„Elárulnám akkor, hogy egyébként abban gondolkodunk, hogy akik még a szóban forgó időpontban ott lesznek a látogatók közül, azoknak valamilyen meglepetéssel szolgáljunk” – mondja.

De azt már nem tudom kiszedni belőle, hogy mi is lenne ez a meglepetés: annyira szorítkozik, hogy ha meglesz ez, „akkor majd meglátják azok, akik addig bírták”.

277752398_111406088193984_8292747622413753196_n.jpg

Csak türelem

Mindkét ilyen tesztelés, mármint a Green Fest és az Eagle Festival is elég érdekes, olyan szempontból, hogy a jelek szerint egyetlen alkalomból akarják eldönteni, hogy megéri-e folytatni. Holott a fesztiválszervezés – sok másik ágazathoz hasonlóan – eleve csakis hosszabb távon megtérülő és stabilizálódó beruházás. A Green is csak a legelső évből ítélt, és hagyta abba azonnal, és jelenleg mintha úgy tűnne, hogy talán-talán az Eagle is beleeshet ebbe a hibába. Holott ha fel akarsz futtatni egy ilyen rendezvényt, az olyan mintha pont egy fellépő együttest akarnál felfuttatni: tehát az első években számolni kell nemcsak a nullszaldóval, hanem egyenesen a veszteségekkel is, és ahogy együttesek esetén el kell vállalni gyengébb helyszíneken való fellépéseket, meg három embernek is végig kell nyomni a koncerteket, kisvárosi klubok kistermeiben is, egy vadonatúj fesztiválnak hasonlóan hosszabb távú stratégiával kell indulnia, vállalva implicite azt is, hogy néhány évig kibírja akár kevesebb nézőszámmal is, mire igazán beépül a köztudatba, és akár divatossá válik. Az Eagle szervezőjének erre is az a válasza, hogy egyrészt tudja ezeket, másrészt nem aggódnak, mert a saját számításaik szerint tűrhetően alakulnak az első alkalom jegyeladásai. Így – legalábbis ebben a pillanatban – úgy tűnik, hogy jövőre is meg akarják tartani.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr817810703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása