Olybá tűnik nekem, hogy amíg nem voltam itthon, immár túlzás nélkül pokoli, beteg, őrült szintre ment le a magyar pártok közötti harc Bihar megyében. Sőt, ha teljesen objektíven szemléljük, akkor igazából meg kell állapítanunk, hogy csak az egyik oldalra igaz ez.
A nagyobbik párt egyszerűen ellopja a kisebbik eddigi egyetlen igazán sikeres, tömegeket megmozgató, további sikerekkel kecsegtető (az ellenfél számára sikerrel fenyegető) rendezvényét, a nagyváradi Szent László Napokat, levédetve annak elnevezésétől a logójáig mindent? Ördögien zseniális, mocskos módon bámulatos ötlet. Ráadásul ugyancsak a nagyobbik párt a kisebbik által szervezett autonómiatüntetések egyik helyszínén, Örvénd településen a románok elleni erőszakra uszító szórólapok terjesztésével próbálja lejáratni az ellenpártját és távol tartani a rendezvénytől az embereket? A „magyar ügyek valós képviseletéről" is hihetetlenül sokat mondó, tipikusan belterjes diverzió.
És ha belegondolunk, hosszabb ideje tart már az a trend, hogy amikor a párt házatájáról valami igazán nagy galádság, vagy igazán sötét húzás derül ki, akkor igen sok esetben a Bihar megyei szervezet a sztár, ez viszi a pálmát ilyesmikben.
Biztos vagyok benne, hogy ennek ellenére a következő voksolásokkor is lesz rengeteg jámbor, jóakaratú, szelid és szolid polgár buta birka, aki azokra szavaz, akik a szeme előtt csinálnak hülyét épp belőle is, gyakorlatilag immár látványosan hátat fordítva mindennek, ami a közösség számára egy kicsit is fontos, és csakis a saját politikai-gazdasági ügyleteiken dolgozva, mindenféle módszerrel.
Sztálin elvtárs sejlik fel lelki szemeim előtt. Hiszen például ő az egyik, aki tökélyre fejlesztette a politikai ellenfelek minden áron való kiiktatását, a diverziót, a pokolian galád megoldásokat. Úgy érzem, a mester büszke lehet romániai magyar – és ezen belül Bihar megyei – követőire. Ugyanakkor talán értetlenül is állna: hiszen van még egy szint, pontosabban már csak egy szint maradt, amin az itteni „érdekvédők” egyelőre nem manővereznek. Minden más lényegesebbet kipróbáltak már, a perverz húzásoktól a fizikai erőszakig is (mert erre is volt már példa, s ez is Bihar megyében, amikor a nagyobbik párt polgármestere megütötte és csontjai eltörésével fenyegette meg a kisebbik párt emberét). Úgyhogy már csak az marad, hogy az ellenfeleket likvidálni kell. Gyerünk, ölessétek meg őket akkor! Szervezzetek merényleteket ellenük. Ugyanez úgyis nagyszerűen működik mindig a magyar közösség és annak érdekei ellen.