Ez volt idén az első, de még találtam azóta, úgyhogy itt az idei önkormányzati választás zöldségeinek, blődségeinek, vicceseinek, abszurdjainak, jellemzőinek második gyűjteménye. Fogyasszák egészséggel! Hiszen a humor egészséges – nem mint a rájuk való szavazás.
*****
FIGYELEM! LOPÁSVESZÉLY! (De mégis inkább önöket figyeljük, semmint a várost és a megyét vezető PNL-t.)
RESPECT bizonyos Bereczki úrnak, hogy mindenféle állatokkal a kampányban is a jelöltek fölött tudott maradni (a falu hirdetőtábláján).
"DÍJAZÁSI KÖZPONT" - majd megnézheti, mit kap: káros is, mű is.
Ide be is dobhatja szavazatát, köszönjük.
"Mosom kezeimet" - kettő van, úgyhogy két kagylóban. Luxus, na.
"Frec menta - tudja, mit jelent. Ha nem, nekem jelöltként annál jobb."
Vágom: lehet, hogy miután Önök megint minket tesznek meg vezetőknek, hirtelen szükség lesz egy kis költséglevágásra innen-onnan... És nem fogok szabódni végrehajtani.
Koalícióra léphetnénk: nagyban a bullshitre alapoz ez is, meg az is, amivel én foglalkozom.
Az RMDSZ jelöltje jön, a vállalkozás megy. Mármint el. Nem, nem a másik jelentés.
Viszont a "csuprok" szóra itt-ott ugyanabban a jelentésben szokták használni a "köcsögök" szót is... Szóval árukapcsolás.
Seprű, felmosó: a politika tele van szeméttel, jaja.
Meg zöldségekkel. (Az idei első ilyen összeállításban már láthattak egy Bolojan-varză-kombót, és örültek is neki azok, akik tudják, hogy a varză mit jelent, most itt van az állítólag a háttérben velük együttműködő másik párt várzás alkotása is.)
A PSD meg gyümölcsökkel próbálkozik. Ami teljesen érthető, mert az ő tevékenységük a városban és a megyében nem túl gyümölcsöző - nem szeretik őket itt a választók. Ami a lakosságnak persze viszont jó.
Egy kis megindító szívhezszólás, két változatban. Meg kellene nézni a polgármesteri székben is...
Erre több példa van e városban is: amikor már nem tudod, kinek a szekerét told jobban, vagy kinek vagy jobban kiszolgáltatva, kitől félj inkább...
"A különbség a tettekben van". Itt például nem tették meg, hogy a légkondi kivezetését rendesen megoldják, inkább így csapták össze. Másfelé ez a mentalitás nem jellemző - a különbség tényleg a tettekben van. Na persze nem csak.
Sokszor vádolták azzal Bolojan polgármestert, hogy mióta a múltkor újraválasztották, nem tart lakossági fogadóórákat. Tessék, most megtudhatják az órarendjét. Egy félreesőbb pékség kirakatában van kifüggesztve, azért nem tűnt fel eddig a többségnek.
Az sem rossz, amikor ártatlan szűzlányként próbálják eladni magukat...
Vagy amikor jó nőnek öltözve akarnak lehengerelni.
Cukrászdában. Van, akinek egyből felmegy a cukra, ha meglátja.
Bevezetés a politikába. A pártok rengeteg bábbal dolgoznak. És magukkal takarják el a sok f*aszt.
Aki viszont egy kicsit is meglátja, mi megy valójában a politikai kulisszák mögött, annak a politikusok állandóan csak láb alatt vannak.
Egy teljesen másik helyen pedig ez. Íme, a jelöltek kampányban bármit megtesznek. Szőnyegmosást is vállalnak - mert "faptele fac diferența".
Ha szőnyegmosást már más vállalja a szavazatokért, van, aki meg az Ön popsija alá hajlandó dolgozni a kampányban, a kis voksimoksiért...
Ennek az EMNP-nek meg ha most sem jön össze, akkor lassan tényleg lehúzhatják a redőnyt.
Az RMDSZ-esek meg teljesen el vannak szállva. Már vagy 15-20 éve - de csak most vállalják ilyen nyíltan.
Végül az idei kollekcióból a kedvencem: Ilie Bolojan, a bugyi.