Hihetetlen és egyben fantasztikus: mindig az olyan installációk a legjobbak, amik nem annak indulnak. Az előbb volt egy, vagy tíz percig az Oradea Plaza főbejárata előtt. Elbűvölő, lehengerlő.
Kezdjük azzal, hogy odabent a plázában, az emeleti előcsarnokban épp egy tárlat van. Bizonyos Adela Rusu fotóművész velencei képei vannak kiállítva. Így, ni:
Na és eközben odakint, a pláza főbejáratánál – ahonnan tehát többek között épp a tárlatra is fel lehet jutni – szerelnek valamit. (Gyakran szoktak, nagyon kedvelik ezt az aknát, mivel ott elvillamosozva sokszor látom épp nyitva, és ott áldogállnak körülötte a munkások.)
De ma egészen különleges performansz zajlik ott: a szerelőaknát ugyanis a benti tárlatról állványostól kihozott két képpel kerítették körül. Ennyike.
Ez az: végre elértük, hogy legyen is valami haszna annak a nyavalyás művészetnek. Francér' áll ott bent az a sok izé, ha senki nem kezd velük semmit? Csak foglalják a helyet. Így viszont funkcionálisak.
Annak idején amúgy épp itt írtam a művészet "hasznával" és "feladataival" kapcsolatos legyakoribb tévképzetekről – köszi, hogy ennyire konkrét formába öntve sikerült az egyik ilyen tévképzetet vizuálisművészeti alkotássá alakítani. Újra és újra meg kell néznem ezt a gyönyörűséget, egyszerűen nem hiszek a szememnek – ha ez így megy tovább, újra kulturális gócpont lesz ebből a Nagyváradból.