Egyáltalán nem vagyok híve annak, hogy mások nemzeti ünnepein fanyalogjunk, sőt, ironizáljunk és/vagy hőbörögjünk. Nem, még akkor sem, ha azok a mások adott esetben pont a románok, és olyasmit ünnepelnek, ami nekünk történelmi veszteség. Az egészet – az összes ilyesmit – még véletlenül sem nemzetiségi alapon kell megközelíteni. Hanem empátia-alapon. És akkor máris látható a dolog másik oldala, akkor egyből ott a tükör előttünk.
Továbbá ott van még az is, hogy nálunk, magyaroknál is (meg a világban még ezer felé) amúgyis fárasztó, sőt, következetesen visszahúzó, mocskos politikai manőverekre használt panellé silányodott az összes szervezett, főleg (de azért nem csak) az állami szinten szervezett történelmi ünnep, megemlékezés, gyásznap, miegymás. Szóval szerintem még a saját ilyen alkalmainkhoz is jó távolságtartóan viszonyulnunk, kerülni kell a nemzeti miazmát, meg kigőzölgéseket és főleg a begőzöléseket.
Ezt azért előre akartam bocsátani. Amúgy meg az van, és az alábbiak apropóját is az adja, hogy Romániában centenáriumi évvé nyilvánították 2018-at, az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918. december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés százéves évfordulója évét. Sőt, a centenáriumi programok késése miatt a kultúra és a nemzeti identitás minisztere már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy 2020-ig meghosszabbítják a Nagy Egyesülés centenáriumi ünnepségsorozatát. Ez a keret tehát. Na, és közeleg ez a december elseje, ráadásul itt, Nagyváradon most volt egy másik román, történelmi ünnep, a város napja is. E két apropóból már most példátlan módon feldíszítették a főteret (ami magyarul Szent László tér, de románul pont Unirii, azaz Egyesülés tere).
Csakhogy ugyanaz a kettősség látszik a románoknál, mint mondjuk nálunk, magyaroknál is, meg a világban másutt is. Hogy egyrészt a többség imád összevissza masírozni a nemzeti lobogója alatt, jobbra-balra meghatódni, elé s hátra tisztelegni, leborulni, sőt, felborulni, sőt, elborulni a nagy elődök előtt – másrészt viszont ez leginkább ilyen vak botorkálás és/vagy felszínesebb hobbiszerűség, meg például (ami már súlyosabb következményekkel jár) a politikai preferenciáikat is befolyásoló jelenség, ám közben mégis hidegen hagyja őket az egész. Igen, a kettő simán működhet egyszerre. A kultúrafogyasztás barométere című román felmérés készítői például azt állapították meg, hogy a megkérdezetteknek csak 6%-a vesz részt rendszeresen a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett eseményeken, 50%-uk az utóbbi 5 évben egyszer sem volt ilyesmin, míg a Nagy Egyesülés centenáriumának lényegét firtató kérdésre 47% azt válaszolta, hogy nem tud mit mondani, 8 pedig már erre a kérdésre sem akart felelni.
Szóval így állunk. De ettől még összeségében egyre inkább kísért és rángat vissza a múltba mindent itt, Kelet-Európában is a történelmi mázzal leöntött, nacionalista szólamokba bugyolált nagyonis mai, kortárs manipuláció, aminek csak eszköze a múlt emlegetése és imádása.
Ám mindez csak felvezetés volt itt, ezúttal. Bocs, drága olvasó. Ugyanis lényegében ezt akartam mutatni. Ma fotóztam tehát, Nagyvárad főterén. Ahol pár napja már állnak a díszletek, és azt üzenik, Respectăm centenarul! (Tiszteljük a centenáriumot!) Ez is eleve milyen szlogen... Mint máshol már jeleztem, olyan, mintha a normálisabb, haladóbb románok, a progresszívebb román illetékesek magyarázkodnának a sötétebb, múltba révedő többségnek, amelytől tartani kell (hogy elítél, hogy nem szavaz rájuk, stb., stb.). És valóban van is ilyen helyzet is, az egész országban mindenhol. Én is tudok román helyi vezetőkről, akik így járnak el: fejlesztenek, és közben e fejlesztéseket beírják a ''centenárium tiszteletére tett megvalósítások'' listájára – a képmutató, agresszív és ájtatos kurzus, meg a nyomott híveinek kedvéért, nekik eljátszva a megfelelést. Lám, a haladóbbaknak is hogyan kell gazsulálniuk még ma is a lemaradó, és magához mindent vissza is rángató többségnek. (Mondjuk mi, magyarok az egyre jobban elhülyülő és egyre tahóbb anyaországunkban is láthatunk hasonló trendet.)
Szóval Respectăm centenarul! (Tiszteljük a centenáriumot!) De lám, Nagyvárad főterén is van arra példa, hogy nem tisztelik, hanem egyenesen – már bocsánat – leszarják. Nesze neked, lózungok révén erőltetett tisztelet: le van szarva. És azt kell mondanom, ezeknek a maradaknak a viszonyulása a legegészségesebb, még akkor is, ha ebben is van azért túlzás. De alapvetően inkább ebbe az irányba kell keresgélni, mozdulni e témakörben. Csak főleg nem a mások ünnepei kapcsán, hanem a saját masírozásaink és melldögetéseink vonatkozásában. Mindenkinek a sajátjával kapcsolatban.