Blogosz

MESE NINCS.

A szeretnivaló giccs

2013. december 04. 00:07 - BlogoszEditor

Valami szépet kellene írnom. Újságba. Cikket. Megígértem. Mert bejött egy olvasó, egy idősebb úr, aki amúgy fényképész, és megkért rá. Hozott egy frissen kiadott albumot, amelyben a saját, virágokról készített felvételei vannak. És nagyon lazára vette: csak ideadta, hogy nézegessem meg (hozzátette, hogy miután megnézegettem, visszaveszi, és azonnal letörli róla az ujjlenyonatokat – na, gondoltam, mekkora becsben tartja már az albumát), és kész. Oké, belenéztem, lapozgattam, aztán kérdem, hogy most mi van, mit csináljunk. Azt mondja, semmit, csak egyszerűen írjak róla én akármit. De valami szépet. Mondom, jó, valamit összehozok, aztán – ha már ilyen kis magántémáról van szó –, kivételesen átküldöm megjelenés előtt az írást, hogy nézegesse, elég szép-e. Azt mondja, nem kell, mert már figyel engem egy ideje, úgyhogy biztos benne, hogy amit írok, az szép lesz.

Hm. Köszi. De vajon mi is ez az egész valójában? – merül fel bennem. És közben belenézek újra az albumba. (Főleg, hogy a vendégem közben finom erőszakkal már fel is vetette, hogy „Miért nem nézi meg rendesen? Nem érdekli talán a téma?”) De, de, érdekel, jó, jó. És ekkor már meg is értem, mi van itt – és így már tényleg érdekes. Mivel a borítón és az első oldalon egy hölgynek szánt dedikáció van odanyomtatva, a hátsó borító belsején pedig a nő fotója. Közte meg egy csomó oldalon át virágokról készült fényképek, meg versidézet. És hallom az úrtól közben, hogy ebből csak egy példány készült. Kiadott még az albumból több példányt is, de abban nincs dedikáció. „És mindez mire jó az olvasóinknak, ha megjelenik erről anyag az újságban, megvehetik valahol a kiadványát, vagy mi?” – kérdem. Rávezető mosollyal, könnyedén válaszol: „Semmire. Nem.”

És ó, igen, hát  értem már akor így: szerelemről van itt szó. Az úr szerelmes a nőbe, ezért kiadott a kedvéért egy albumot. És ezért nem mondta el egyből, hogy pontosan minek jött be a szerkesztőségbe, mit szeretne, miféle cikket akarm és miért nézegetteti velem az albumot. Mert kicsit szégyellte, amolyan tinimódra. Na ez az, ami a szép az egészben. Jópofa, kedves, szuper, vagány. Hogy a hölgyért nemcsak megjelentetett egy ilyesmit, de óvatoskodva még a lapban is szeretné közöltetni erről valamit. Gyakorlatilag finoman, de határozottan megíratni az újságba is, hogy ő szerelmes. De szép ez! Mondom: ez a szép.

A szerelemben fontos ám az őszinteség is. És nem csak ott. Úgyhogy őszintén hozzáteszem: szerintem maga az album semmi különös – egy színes kiadvány, csomó képpel, amelyek virágokat ábrázolnak. Művészetileg semmi, sőt, giccs.

De olyan szép giccs ez így. Világos már, miért tartja akkora becsben, miért törölgeti róla másnak még az ujjlenyomatait is, minek böködött verbálisan, hogy nézegessem meg rendesen. És le is szögezte, hogy nem is hagyja itt, amíg írok róla valamit, hanem egyből elviszi. Szóval ahogy ragaszkodik hozzá, az is szép. Meg az is, ahogy végül mégis itthagyta két napra, de nem az én kedvemért, hanem csak azért, hogy írjak róla, és kéri, hogy nagyon, de nagyon vigyázzak rá, ebben a tokba is tegyem bele, meg ebbe a zacskóba is – és két nap múlva jön ám érte.

Úgyhogy ez a szép itt:  az egésznek a lényege. Az, hogy a két borító között lényegében tökmindegy mi van, mert a lényeg nem a két borító között van. Lesz majd amúgy ezekből a képeiből kiállítás is, egy leendő tárlat anyaga van az albumban de úgyszintén nem ez a lényeg.

És ahogy ezeket végiggondolom, és épp kezdenék írni e témáról valamit, elmegy az irodában a hátam mögött a kolléganőm, és meglátja a kezemben az kinyitott albumot. És azonnal megáll, és szinte fekiált: "Ó, de gyönyörű ez! Mi ez? Milyen fantasztikus virágok! Csodás!” Épp mondanám neki erre, hogy igen, de művészetileg ez giccs – de ahogy meglátom, mennyire lelkesedik érte ő is (akárcsak a szerző), inkább nem mondok semmit. Semmit, ami mellékes lenne. Hiszen jelen kontextusban teljesen mellékes, amit mondani akartam. Az a fontos, hogy például a kolléganőm mindeközben még meg is kér, hogy még lapozgassam az albumot, hadd lásson még „pár gyönyörű virágot”.

És ez a szép végkifejlet teszi teljessé. Tehát: végülis az album szép, a mögötte álló érzelem szép, a független megfigyelő (kolléganő) pedig egyértelműen, és kérdés nélkül elmondta, hogy szép, és kész. Hallgatok én meg akkor. És örülök. Még szép.

---

Amúgy ilyen

_Borito 1.jpg

8-001.jpg

3.jpg

11.jpg

Stb., stb., stb.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr655674854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mercator 2013.12.04. 11:02:10

á, ne légy olyan kegyetlen. szép ez. a kompozíció jó, fókusz jó, színek rendben, mondjuk a fontokat mellőzném, már inkább Comic Sans, meg aztán rá is mászik néha a képre, amit nem díjazok, de hát ez AKKORA gesztus :).
süti beállítások módosítása