Sosem gondoltam volna, hogy megteszem: manelefesztiválon voltam. Bár a „fesztivál” ide kicsit túlzás.
Ugyanis az abszurd és egyre tarthatatlanabb nagyváradi előírásoknak megfelelően 23 órakor már vége is volt a rendezvénynek (aminek a zenei része 19:30-kor kezdődött). Előtte így fogalmaztam egy posztban: "a nagyváradi várban lesz manelekoncert, Florin Salam és Tzancă Uraganu fő fellépőkkel, a Romák Pro Europa Pártja szervezésében, a Romák Romániáért nevű kulturális karaván egyik állomásaként. A szervezői háttértől a helyszínig az egész elsőre hihetetlen, másodjára dühítő, harmadjára teljesen érthető, és bocs az első kettőért. És mindeközben, alapvetően olyan nemtom. Több szinten is olyan nemtom. Esküszöm, kinézek. Vajon – de persze soha nem fogjuk megtudni – hányan lesznek még ott az ingyenes rendezvényen hömpölygő tömegben azért, mert bár ki nem állhatják a manelét, erre így már valamelyest kíváncsiak? És mert szeretünk veszélyesen élni, lételemünk a kockázat."
Szóval ezt írtam előtte, de persze megint bebizonyosodott, hogy az előítéletek és az előzetes ítéletek csalókák. Pedig tudatosan küzdök a saját előítéletességeim ellen, de e témában még engem is megérintett kicsit.
Nos, semmi különös nem volt: sem botrányok, sem veszély, sem az az ellenszenves hőzöngés. Olyan, mint egy átlagos, ingyenes majális, mondjuk akár egy „magyar” majális: szintén sok furcsa figura is kószál a tömegben, szintén nehezen elviselhető zene szól (csak épp mulatós, meg falunapokra specializálódott kis sztárok), szintén tele árushelyekkel a környék, sülő húsok, gyanús színű üdítők, LED-ekkel világító lufik, nyakban ülő gyerekek, szabadnapjukon lerészegedni siető apák, plüssmacikat kínáló céllövölde, színes, felfújható ugrálóvár, a tömeg vonulásától poros főtt kukorica, kánikulában erjedő mobilvécék.
Annyi a különbség, hogy a mostani, mintegy 7000 látogató közül sokkal több roma család volt kint, még a környező településekről is érkeztek, szervezetten utaztatva. Valamint az is érdekesség volt, amire az egyik látogató hívta fel a figyelmemet, hogy nem lehetett alkoholos italt kapni (még sört sem) – szerintem egyrészt biztonsági megfontolásokból, másrészt azért, mert ez kulturális karavánként volt eladva, harmadrészt azért, mert az egyik romapárt imázsrendezvénye is, és nem akarták, hogy esetleg botrányok miatt kerüljön be a hírekbe a turné bármelyik állomása.
Apropó: a magyar, román, meg sok más rendezvények szintén visszatetsző gyakorlatához hasonlóan itt is beszélt a színpadról politikus is: Cătălin Manea, a roma nemzeti kisebbség parlamenti képviselője valóban röviden szólt, a szokásos közhelyek mellett arra is reflektált, hogy a virtuális térben többen felháborodottan és aggodalommal írtak arról, hogy a rendezvény váradi állomása a várban lesz. Megjegyzem: nem belül volt, hanem a vársáncban – és a legtöbb rendezvényt ezentúl is a sáncban szeretné megtartatni az önkormányzat, nem pedig a belső udvarokban. Szóval Cătălin Manea azt hangsúlyozta a beszédében, hogy „Itt, a várban, igen. Na és?!” Szerinte a felháborodóknak nincs igazuk, mert a romák nem másodrangú polgárok, hanem „évszázadok óta a románokkal, a magyarokkal együtt élnek”. Hozzátette: „A rendezvény bejelentésekor néhányan azt mondták, hogy a cigányok azért jönnek, hogy elfoglalják a várat. Hogyhogy?! A romáknak is joguk van ahhoz, hogy önök, azaz mindenki tisztelettel közelítsen hozzájuk, és ezt nekik is meg kell adniuk mindenki másnak. Itt az ideje, hogy emelt fővel járjunk. Ami meg ma itt zajlik, az kulturális esemény”.
Szembeszökő volt még a komoly rendfenntartói jelenlét: sokfelé állt három-három csendőr, a helyszínen is, és kint a vár körül is, de nem fenyegetően tették ezt, sőt, fiatal és barátságos egyenruhások voltak szolgálatban. Több akciójukat is láttam, és mindannyiszor a tömegben elveszett, síró kisgyerekeket igyekeztek visszavinni a szüleikhez.
Ami a lényeget illeti: egyrészt persze nem bírtam én sem végig, vagyis az amúgy zavaróan korai, 23 órás záróráig sem, mert a zene mégiscsak olyan, hogy engem speciel elűz, másrészt mégis azt el kell ismernem, hogy élőben más, kicsit jobb a manele. Egy nagyon jó felvetést hallottam ott egy ismerősömtől, aki azt mondta, azért jött ki kíváncsiskodni, mert szinte példátlan, hogy e műfaj sztárjai sima koncertet adnak. Igen, ekkor ugrott be nekem is, hogy többnyire az újgazdagok lakodalmain vállalnak fellépéseket, országszerte, és abból csinálnak vagyonokat. Kifejezett koncertjeik nagyon ritkán vannak.
Minden egyes fellépő – a bemelegítő előadóktól a két sztárig, vagyis a manele aktuális csúcsán lévő Tzancă Uraganuig, valamint a néhány évvel ezelőtti királyáig, Florin Salamig – élőben lépett fel, teljes zenekarral. És el kell ismernem, hogy a zenei alapok némelyike egészen jó, vannak olyan számok, amelyeknek a zenéje váratlanul okés, ha mondjuk valaki épp olyan súlyos levegőjű keleti hangulatra vágyik. Egy Irakból ide áttelepült ismerősöm a helyszínen azt mondta, a zene olyan, hogy 80 százalékban náluk is ez megy, teljesen ismerős futamok otthonról. Főleg lagzikban, vásárokban megy ez náluk is. Csak ott az idősebbek, a konzervatívak utálják, és azért, mert túl kevéssé hagyományosnak, túl modernnek tartják – itt meg főleg azért utáljuk, mert épphogy visszahúzónak tartjuk, rengeteg vonzata miatt. Az egyik ilyen vonzata, hogy a manele összenőtt egyik végén a szegénységgel, a másik végén meg az újgazdagokkal, ilyenformán pedig a szervezett bűnözéssel.
Apropó: azért voltak ám tipikusan durván sztereotipikus manelés pillanatai is a rendezvénynek. A leginkább ilyen az volt, hogy
Tzancă Uraganut a fellépése előtt percekkel autóval hozták be a szállodából egészen a vársáncba, ott is a tömegen át pont a színpadig. Egy Mercedes luxusgépkocsiban. Amit az a Călin Raita vezetett, aki nagyváradi üzletember, és számos óriási visszaélés kapcsán ismert. Onnantól, hogy kétes minőségű és nem mindig működő közművekkel ellátott lakóparkot épített a város melletti Hegyközpályiban, azon át, hogy adócsalási eljárások zajlanak ellene, mondjuk odáig, hogy Váradon is felhúzott hasonló lakóparkot, amiről már csak a lakások vásárlói derítették ki, a szerződéskötések után, hogy alapvető engedélyek nélkül épült, a közművek sem voltak kiépítve, és a váradi komplexum a mai napig nincs is befejezve. Ugyancsak a manelesztár autóját vezető Raita volt az, aki pár éve egy ellene zajló hatósági vizsgálattól úgy próbált megmenekülni, hogy eljátszott egy öngyilkossági kísérletet. A tömeg azonban ovációval fogadta az érkezőket: miközben a luxusautó lassan haladt a tömegben, a színpadig, a rajongók tapsolták, éljenezték, videózták, fotózták. Később pedig egy Bentley-ben érkezett Florin Salam, akit szintén egészen a színpadig hoztak, és ugyancsak a rajongók gyűrűjében haladt végig az autó.
Nos, Tzancă Uraganu élőzenekaros fellépése sokkal kevésbé volt irritáló, mint gondoltam volna: bármelyik rágógumislágeres előadóhoz hasonlóan jól táncolható zenei alapok, és a szokásosnál kevésbé idegesítő énekhang. A zárásként fellépő Florin Salam produkcióját is ugyanez jellemezte.
Az is kiderült – bár ez eddig is bármikor kiderülhetett volna, ha utánanéz az ember –, hogy a „Salam” művésznév (pedig én magam is azt hittem eddig, hogy valóban ez, vagyis „Szalámi” a neve, hát istenem, sok fura név van, és biztosan nehéz sorsú családból származik, akikre a sok éhezés miatt valahogyan ez a név ragadt, még régen). Valójában Florin Stoian a neve, régebben ismert népzenész volt az apja és a nagybátyja is, ő maga egy ideig Florin Fermecătoru' néven lépett fel, és 2002-ben vette fel a „Salam” nevet, ami arab nyelven azt jelenti, hogy „béke”. De ott van például a héber „shalom” szó, ami ugyanezt jelenti. A már említett iraki ismerősöm pedig azzal fejelte meg ezt, hogy hozzátette: ő eleve nem is gondolt szalámira, neki már kezdetben is a „béke” szót juttatta eszébe a „Salam” név, hiszen ő a szülőhazájából tudja, hogy az araboknál ez mit jelent.
A két fő koncerten egyébként több utalás volt dalszövegekben is bulizó arabokra – ami szintén nem csoda, hiszen ez az egész zenei műfaj összetett keleti behatások révén is alakult olyanná, amilyen. A koncertre visszatérve: a műfaj szupersztárja, Florin Salam hozott magával egy sokkal fiatalabb énekest – és sokszor ez utóbbi énekelte a számai jelentős részét. Salamnak valószínűleg vigyáznia kell a hangjára, ilyen ingyenes hepajon megteszi így is – ám a lagzikban neki kell énekelnie, mert különben vagy csak nem fizetik ki, vagy még meg is verik. Ez utóbbira is volt már több példa is, nem egyszer kapott az arcába az est meghívott sztárvendége. Igaz, arra is volt példa, hogy maga Salam verte át anyagilag az őt megrendelő lakodalmasokat.
Hát, ilyen ez. Mondom: az egész egy falu mellett zajló majálisra hasonlított leginkább. Ahova épp kinéz az ember, ha épp úgy van, de végig maradásra semmi nem csábítja, és az egészet nem is kívánja újra. Vagy hogy másképp érzékeltessem: találkoztam még egy volt rádióssal, akinek a munkája sok évig az volt, hogy épp a Transilvania rádió napi több órás manelés műsorát vezette és szerkesztette, zeneileg is – ő minden egyes számot ismert az este, de attól még nem volt túl lelkes, bár nem is utálta a rendezvényt, ám nem is maradt végig, inkább egy idő után átment a város egyik értelmiségi helynek ismert kocsmájába.
