Máris reagált az előző bejegyzésemben foglaltakra Andrassew Iván író, újságíró. Üzenetben tette ezt, mivel azt mondja, kommentben nem tudta, mert nem tud regisztrálni. Úgyhogy elektronikus levelet küldött.
Mint ismeretes, ő az, aki a Tőkés Lászlóról szóló legújabb leleplező kötetet, a Ne vígy minket a kísértésbe címűt összeállította - s aki ellen (és kiadója ellen) válaszul Tőkés László most három pert indít egyszerre. Botránykönyv - mondják egyesek. Annak a húzásai botrányosak, akiről szól - állítják mások.
Minden esetre ezt írja az előző posztomra reagálva Andrassew Iván:
"Bizonyára igaza van, de jelzem: úgy tűnt, hogy ez egy olyan blog, amelyiknek szerzője nem akarja nyilvánosságra hozni kilétét. Most sem lelem azt a linket, amelyikről például levelet küldhetnék. Szeretném megnyugtatni, hogy ezt a könyvet nem azért írtam, mert a romániai választásokra szántam botránykönyvnek - amikor elkezdtem, azt se tudtam, mikor lesznek a választások -, hanem azért, mert attól tartottam, hogy Magyarországon Schmitt Pál helyett Tőkés László lesz az elnök. Az más kérdés, hogy az ellenfelei most használják ezt a könyvet - engem is meglep, hogy mennyire találékonyan. (Még az se biztos, hogy az rmdszesek, sőt bizonyos jelek arra mutatnak, hogy Tőkés pártjának minden ellenfele. Kicsit szokatlan kampánytechnika ez a küldözgetés, de el kell hinnie, hogy semmi közöm hozzá.) Két helyen idézem. Az egyik a Nafene - benne a Tőkés-levéllel -, a Másik az Újrajátszás részlete, mert kitűnő elemzések. Mégegyszer elnézést kérek, ha az érdekeit sértettem. Andrassew Iván"
Nos, ami engem illet, a válaszát korrektnek tartom és elfogadom.