Meglepő, hogy pont harminc éve van ma a csernobili katasztrófának. Én arra emlékszem, hogy általánosba jártam, és amikor (persze késleltetve) kiderült a nukleáris baleset, a suliban bejöttek valakik, azzal, hogy mindenkinek sürgősen be kell vennie ezt a valamit, amit hoztak, és ami állítólag a sugárbetegség ellen véd (de ez utóbbit csak folyosói suttogásból lehetett kihallani).

Én – ma is csodálom, milyen korai életkoromtól és milyen tudatosan, erősen, határozottan; persze köszi az otthoni nevelés hozzájárulását is – már zsenge gyerekkoromban is erős ellenérzéssel viseltettem a kommunista tömbbel és azon belül a Ceauşescu-rezsimmel szemben (akkoriban mondjuk könnyebb is volt egyből felismerni a férgesét), ezért arról is megvolt a véleményem, mennyire védene ez bármitől is. Viszont annak a valaminek nagyon finom íze volt. Néha még ma is érzem, másodpercek töredékéig vissza-visszaköszön az a speciális íz. A félelem íze, amit elnyom az édes ígéreté. Kicsit féltem ugyanis, hogy pár nap múlva úgyis meghalok sugárzás miatt, ha esetleg erre hozza a szél a szennyezést, de a cuccból az íze miatt kettőt is bevettem. Bár lehet, hogy nem is annak volt az a finom íze, ami máig visszaköszön, hanem valami más akkori cukorkának, vagy valaminek. Nem emlékszem. (Az biztos tehát, hogy nem memóriaserkentő volt.) Azt sem tudom már, hogy tabletta volt-e, vagy szinte mikroszkopikus mennyiségű folyadék, egy fehér kupakból adagolva – mert mindkettőről van pontos, vizuális emlékem, sőt, arról is, ahogy átadják, arról is, ahogy bevesszük, ezt is, meg azt is. Mégsem tudom. De reméltem, hátha másnap is adnak – és arra gondoltam, az esetleges fájdalmas és sci-fibe illően láthatatlan előjelekkel bíró halálunk előtt legalább finom az, amiről azt reméljük, hogy segít, de ha valóban erre jön a veszély, úgysem fog megmenteni. Utána folytatódtak a tanórák. Eleinte csak néztem ott, mit képzelnek ezek, hogy tudjunk odafigyelni, amikor a radioaktív katasztrófa hatása épp szétterjed a világban, talán erre is, talán pont most jön – de aztán épp ez a (vélhetően színlelt) természetesség, amivel tovább tanítottak, engem is megnyugtatott, hogy akkor mégsem akkora a baj, meg úgyis messze van, meg hátha nem fordul erre a széljárás. Utána még sok évig egyből arra gondoltam, hogy aha, tessék, ez már az, a sugárfertőzés, bennem van a lassú halál, most dolgozik éppen, valahányszor fájtak a csontjaim. Pedig csak az volt, hogy nőttem, tinédzser lettem, nyúltak bennem az alkotórészek. De valahogy a csernobili katasztrófa örökre összeforrt bennem a kommunista Oroszország jelentette veszéllyel – pontosabban az addignál is konkrétabb, mindennél szuggesztívebb képe lett számomra mindannak, amit egyszerre jellemzett a fegyelemre is épülő elnyomás, terror, mesterséges és nevetséges, mégis jelenvaló szabályozottság, ugyanakkor meg az egész "nagy közös" rendszert – így az ipart is – átható hanyagság, nemtörődömség, szétesés. A teljes kommunista blokkban, nem csak abban a reaktorblokkban. [Annak ellenére is, hogy (atom)balesetek persze máshol is lehetnek, nem csak az épp gyűlölt elnyomó hatalom birtokán, és az okuk is lehet más is, nem csak ez.]

Szóval harminc évvel ezelőtt még én is épp azt vártam, hogy mikor esik már szét az egész nagyorosz tömb. Akkor még nem gondoltam, hogy a szétesése, vagyis 1989 már igen közel van. Azt pedig még utána sem, hogy az építkezése meg alig pár évtized múlva újraindul, ráadásul úgy, hogy a tőle alig megszabadultak egy része is tapsol neki, egy másik részük pedig öntudatlanul segíti. Ez van most. Szóval harminc évvel később, azaz most épp azt várom, hogy előbb kiteljesedjen már a nagyorosz tömb újjáépítése  – hiszen csak utána lehet majd azt várni, hogy mikor esik már szét.

Nagyon hiányzik most az a jó ízű csodatabletta, vagy csodafolyadék, ami állítólag mindenkit megóv a katasztrófától, ami a horizont mögött zajlik, de amitől félünk, és ami most egyre közeledni látszik. És úgy nézem, sajnos egyre többeknek hiányzik valami másféle tabletta, hiszen  – olcsó, de sajnos nagyonis aktuális és képszerűségében is ideillő  – egyre többeknek gurul el a gyógyszerük. Pedig egy részüknek most még talán sima memóriaserkentő is elegendő lenne...