Kétségtelen, hogy a „portalanítást” egy hatékonyabb locsolással könnyebb lenne megszervezni, mint egy „szárítást”. (Hagyjuk a víztakarékosságot jó!...) Van ennek a kis országnak éppen elég baja e nélkül is. Így se a szervezők, se a szigetlakók ne sírjanak emiatt.
@XCoder: Nem úgy megy, hogy összesen. Hanem külön halmazba képzeljük el a Magyarországtól elcsatolt területeken élők szavazatait, az úgynevezett külhoni voksokat, amelyeket a könnyített honosítással magyar állampolgársághoz jutottak adhatnak le - és másik halmazban vannak a Magyarországról (jellemzően Nyugatra) elköltözöttek. Még a szavazás menete is más: az elsőként említettek levélben is szavazhatnak, az utóbbiak csak személyesen, amihez vagy külképviseletre kell elmenniük, vagy hazamenniük Magyarországra. Ez már eleve diszkriminatív, és egyértelműen a Fidesznek kedvez. Így pedig a kérdésre adott válasz része. Hiszen az első halmazbeliek jelentős része általában Fidesz-szavazó, és számukra a voksolást is megkönnyítették, míg a másodikban lévők jó része nem fideszes, és számukra a voksolás is nehezebb. Így már a külföldi voksokkal kiosztandó mandátumok számában és megszerezhetőségében is súlyosan egyenlőtlen a verseny, a Fidesz ténykedése miatt, és a Fidesz javára.
A könnyített honosítással magyar állampolgársághoz jutott határon túli magyarokról (vagyis a Magyarországgal szomszédos országokban élőkről) van csak adatom. Ők csak országos pártlistákra szavazhatnak, egyéni jelöltekre nem (mert nem tartoznak egyetlen egyéni körzethez sem). Tehát csak a listán megszerezhető mandátumok alakulását befolyásolják. Hogy pontosan hány mandátumét, a 199 közül, az a szavazási részvételtől is függ, Magyarországon is, a határon túl is, vagyis a választási matektől is. De általában legfeljebb 2 vagy 3 mandátum sorsáról dönthetnek végül a szavazataik. Annál nagyobb súllyal esnek latba ezek, minél alacsonyabb a választási részvétel Magyarországon.
De ez a 2-3 mandátum is fontos, mivel a kétharmad sorsát is eldöntheti, illetve szoros végeredmény esetén akár a választás kimenetelére is hatással lehet.
@Lehetnék én is: Ну, если это все еще вопрос, мне не нужно на него отвечать. К тому же ответ очевиден. Но, несмотря на все это, я сейчас много раз повторяю: конечно, сейчас хорошо голосовать за объединенную оппозицию, это единственная на данный момент сила, которая может заменить невиданную мафию.
Hello, akar valaki a hutlen elektorokrol beszelgetni a demokrata oldalon ?? 4 eve a vizcsapbol is az foly 1 honapig, h Trumpot majd jol nem szavazzak meg az elektorok. akkor 36 hutlen kelett volna ehez, most 10 eleg lesz. Hillarynak is 10 volt......
Nem meglepő, hogy az ember ilyenkor rögtön hazagondol. Folyamatosan azt halljuk, hogy a „nyugati” trendek ha szépen lassan is (vagy éppen gyorsan) begyűrűznek hozzánk. Nos, a hülyeség, illetve a hazugságpropaganda további erősödése nálunk is várható. Pedig már a meglevő helyzet sem megnyugtató.
igen ez rendkívül érdekes, hogy a trumpi illiberált modell teljesen az volt, mint az orbáni illiberált: minden fiskális osztogatás ment a felső 10-20%-nak, eközben a legnagyobb szavazóbázisa meg pont azokból a milliónyi szegény birkából állt, akik ebből csak hangyányi virtuális jólét emelkedést kaptak (pl. valamivel több nettót), de ezt busásan elvitte a többi extra megszorítás és a nem müködő államigazgatás miatt a saját zsebbe nyúlás (pl magánoktatás, magán eü költségei).
És az ostoba tömeget nem tudod erről a szopásról meggyőzni, arról meg pláne nem, hogy ez már középtávon sem fenntartható. Mert a funkcionális illiberált hívőnek nem a kétbites igazságook, hanem az egybites hordószónoklatok kellenek az elmebeteg "Megtámadtak mindket" berretegéssel vagy a "Mevédünk mindenkit" megnyugtató vezéri gondoskodással.
Érdekes egyébként más fórumokon fideszekkel össze csörtézni.
Ők elképesztően hisznek Trumpnak.
Meg hogy mennyire szar szemét a demokrata párt és JB, meg egyébként is csaltak.
úristen világvége, jönnek a buzik a niggerek a bevándorlók a iszlám
Csak olyan alapdolgokat felejtenek el, Trumpli alatt hány gyilkosság volt hány tüntetés hány iszlám robbatgatás. és ha visszanézitek a repubik alatt mindig több a konfliktus.
Egyébként Clintonra én se szavaztam volna, Trumptól én is azt vártam hogy keményen oda csap és megold dolgokat.
De valójában csak keménykédet, soha nem oldott meg semmit. A kampány csapta tartotta csak a felszínen.
Legyen az kína szankció vagy akármelyik másik, Először keménykedett nagy szavak, aztán vissza vonta.
Egy hiteltelen ember lett. (valószínűleg volt előtte is) egy pojáca.
szarabbul áll az ország mint 2015 előtt. Kb semmit nem oldott meg amit beígért... nem is értem a 70 millió szavazatot. Csak a kőgazdagok lettek még gazdagabbak. Rinyál a választás miatt meg hogy FB twitter cnn hogy manipulál.
baszom ő volt az elnök miért nem módosított törvényeket?
Biden legalább nekiugrik olyan évtizedes szociális problémáknak ami már rég társadalmi elvárás.
Vagy működik más országokban. Ott meg úristen világvége, a sátán.
(azért megnézném némelyik fidesz hívőt mit szólna hozzá ha úgy kellene dolgozni mintabban a társadalomban)
Egyszó mint 100 az USA társadalmilag szét esett és ez nem most történt meg hanem vagy 15-20 éve
(de már 40 éve látszódnak a törések) Többségét a repubok okozták a demokraták meg nem tudták megoldani vagy csak súlyosbították a helyzetet. És a repubok mindig ilyen pojáca embereket indítanak Reagan Bush
Ott lett elbaszva amikor nem al Gore került hatalomra 2000-ben hanem repub Bush
ott elvesztettek 20 évet
A 2000-es évek kb a Clinton érából élt. Bush el is baszott mindent amit csak lehet.Obama meg nem volt jó gazdasági embernek +a válság.
hilary -t nem lett volna szabad indítani, J bident kellett volna és sikerült volna.
Reméljük megold problémákat, nem lesz báb
@birkamenet:
Ej, ej! Trumplit 4 év után dobta középámerika bölcs népe, viktorért nem felelősek, ezért is tölti már folyamatában a harmadik ciklusát. Ez azért így csak vágyálom!
Újabb, a világra teljesen közveszélyes elmebeteg illiberált diktátor krült eltakarításra. Bár az őrült trumpli lehet, hogy Lukasenkoi harcot hirdet meg a hatalom megtartásáért. Ha így tesz, akkor viszont annak nem a jelenleg esedékes fegyház, hanem lámpavas lesz a vége.
Eközben a következő illibertalanításra felkészül: orbán!
A konzervatívoknak azt kellene végre megérteniük, hogy ha magukat a normalitás talaján állóknak képzelik ellenfeleikhez képest, akkor nem képviselheti őket egy láthatóan nem normális ember
Örülök egy ilyen józan hangnak erdélyből, aki képes racionálisan szemlélni a politikai helyzetet. Sajnos ritka jelenség.
Az álvalóságok egyébként maguktól leomlanak, amikor már túl nagy lesz az eltérés a valóditól.
Szívszorító. Ezek az emberek nyomot akartak maguk után hagyni, talán sokan érezték, hogy hamarosan megölik őket. Köszönöm, hogy lefotóztad és megörökítetted az utókornak. Egyébként egy ilyen televésett épület a történészeknek is csemege lehet, akár védetté is lehetne nyilvánítani.
Blogosz
MESE NINCS.
Utolsó kommentek:
Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2023.12.24. 05:39:52
Bejegyzés: Karácsonyi hangulatokba'
Dezső Lukács 2023.01.16. 01:20:26
Bejegyzés: Néhány tévedésemről, kitűzőkkel
Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2022.08.15. 06:55:55
Bejegyzés: Látjátuk feleim azokkal a portul irritált szümtükhel, mik vogymuk: isá, por vogymuk (homou egyáltalán nem)
BlogoszEditor · http://mesenincs.blog.hu/ 2022.03.23. 22:53:23
A könnyített honosítással magyar állampolgársághoz jutott határon túli magyarokról (vagyis a Magyarországgal szomszédos országokban élőkről) van csak adatom. Ők csak országos pártlistákra szavazhatnak, egyéni jelöltekre nem (mert nem tartoznak egyetlen egyéni körzethez sem). Tehát csak a listán megszerezhető mandátumok alakulását befolyásolják. Hogy pontosan hány mandátumét, a 199 közül, az a szavazási részvételtől is függ, Magyarországon is, a határon túl is, vagyis a választási matektől is. De általában legfeljebb 2 vagy 3 mandátum sorsáról dönthetnek végül a szavazataik. Annál nagyobb súllyal esnek latba ezek, minél alacsonyabb a választási részvétel Magyarországon.
De ez a 2-3 mandátum is fontos, mivel a kétharmad sorsát is eldöntheti, illetve szoros végeredmény esetén akár a választás kimenetelére is hatással lehet.
Bejegyzés: Vigyázzon! Folyamatban lehetnek már a csalások!
XCoder 2022.03.23. 18:36:05
Bejegyzés: Vigyázzon! Folyamatban lehetnek már a csalások!
BlogoszEditor · http://mesenincs.blog.hu/ 2022.03.21. 18:40:51
Bejegyzés: Именно в этом суть выборов 3 апреля
Lehetnék én is 2022.03.21. 18:37:02
Bejegyzés: Именно в этом суть выборов 3 апреля
BiG74 Bodri 2021.11.07. 21:18:11
Bejegyzés: Szertartás a T3-as járaton: istennel a buszon, misszionáriussal a volánnál
BiG74 Bodri 2021.11.07. 21:18:09
Bejegyzés: Szertartás a T3-as járaton: istennel a buszon, misszionáriussal a volánnál
kaqxar007 2020.11.09. 11:05:02
Bejegyzés: Nehézkes búcsú: és közben a saját trumpjaink még mindig itt ülnek a nyakunkon...!
Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2020.11.08. 20:38:37
Bejegyzés: Nehézkes búcsú: és közben a saját trumpjaink még mindig itt ülnek a nyakunkon...!
birkamenet 2020.11.08. 19:55:22
igen ez rendkívül érdekes, hogy a trumpi illiberált modell teljesen az volt, mint az orbáni illiberált: minden fiskális osztogatás ment a felső 10-20%-nak, eközben a legnagyobb szavazóbázisa meg pont azokból a milliónyi szegény birkából állt, akik ebből csak hangyányi virtuális jólét emelkedést kaptak (pl. valamivel több nettót), de ezt busásan elvitte a többi extra megszorítás és a nem müködő államigazgatás miatt a saját zsebbe nyúlás (pl magánoktatás, magán eü költségei).
És az ostoba tömeget nem tudod erről a szopásról meggyőzni, arról meg pláne nem, hogy ez már középtávon sem fenntartható. Mert a funkcionális illiberált hívőnek nem a kétbites igazságook, hanem az egybites hordószónoklatok kellenek az elmebeteg "Megtámadtak mindket" berretegéssel vagy a "Mevédünk mindenkit" megnyugtató vezéri gondoskodással.
Bejegyzés: Nehézkes búcsú: és közben a saját trumpjaink még mindig itt ülnek a nyakunkon...!
Pöff 2020.11.08. 17:07:31
Bejegyzés: Nehézkes búcsú: és közben a saját trumpjaink még mindig itt ülnek a nyakunkon...!
Pöff 2020.11.08. 17:04:24
Ők elképesztően hisznek Trumpnak.
Meg hogy mennyire szar szemét a demokrata párt és JB, meg egyébként is csaltak.
úristen világvége, jönnek a buzik a niggerek a bevándorlók a iszlám
Csak olyan alapdolgokat felejtenek el, Trumpli alatt hány gyilkosság volt hány tüntetés hány iszlám robbatgatás. és ha visszanézitek a repubik alatt mindig több a konfliktus.
Egyébként Clintonra én se szavaztam volna, Trumptól én is azt vártam hogy keményen oda csap és megold dolgokat.
De valójában csak keménykédet, soha nem oldott meg semmit. A kampány csapta tartotta csak a felszínen.
Legyen az kína szankció vagy akármelyik másik, Először keménykedett nagy szavak, aztán vissza vonta.
Egy hiteltelen ember lett. (valószínűleg volt előtte is) egy pojáca.
szarabbul áll az ország mint 2015 előtt. Kb semmit nem oldott meg amit beígért... nem is értem a 70 millió szavazatot. Csak a kőgazdagok lettek még gazdagabbak. Rinyál a választás miatt meg hogy FB twitter cnn hogy manipulál.
baszom ő volt az elnök miért nem módosított törvényeket?
Biden legalább nekiugrik olyan évtizedes szociális problémáknak ami már rég társadalmi elvárás.
Vagy működik más országokban. Ott meg úristen világvége, a sátán.
(azért megnézném némelyik fidesz hívőt mit szólna hozzá ha úgy kellene dolgozni mintabban a társadalomban)
Egyszó mint 100 az USA társadalmilag szét esett és ez nem most történt meg hanem vagy 15-20 éve
(de már 40 éve látszódnak a törések) Többségét a repubok okozták a demokraták meg nem tudták megoldani vagy csak súlyosbították a helyzetet. És a repubok mindig ilyen pojáca embereket indítanak Reagan Bush
Ott lett elbaszva amikor nem al Gore került hatalomra 2000-ben hanem repub Bush
ott elvesztettek 20 évet
A 2000-es évek kb a Clinton érából élt. Bush el is baszott mindent amit csak lehet.Obama meg nem volt jó gazdasági embernek +a válság.
hilary -t nem lett volna szabad indítani, J bident kellett volna és sikerült volna.
Reméljük megold problémákat, nem lesz báb
Bejegyzés: Nehézkes búcsú: és közben a saját trumpjaink még mindig itt ülnek a nyakunkon...!
BiG74 Bodri 2020.11.08. 11:26:11
Ej, ej! Trumplit 4 év után dobta középámerika bölcs népe, viktorért nem felelősek, ezért is tölti már folyamatában a harmadik ciklusát. Ez azért így csak vágyálom!
Bejegyzés: Nehézkes búcsú: és közben a saját trumpjaink még mindig itt ülnek a nyakunkon...!
birkamenet 2020.11.08. 10:43:37
Eközben a következő illibertalanításra felkészül: orbán!
Bejegyzés: Nehézkes búcsú: és közben a saját trumpjaink még mindig itt ülnek a nyakunkon...!
Gazz 2020.11.08. 10:42:32
Bejegyzés: Nehézkes búcsú: és közben a saját trumpjaink még mindig itt ülnek a nyakunkon...!
Gazz 2020.11.08. 10:42:11
Az álvalóságok egyébként maguktól leomlanak, amikor már túl nagy lesz az eltérés a valóditól.
Bejegyzés: Nehézkes búcsú: és közben a saját trumpjaink még mindig itt ülnek a nyakunkon...!
tatárfejű kutya 2020.10.26. 17:55:43
Bejegyzés: Megdöbbentő: beszélő téglák, elhagyott bakterházban – VIDEÓVAL
Almandin 2020.10.26. 17:40:21