Blogosz

MESE NINCS.

Sajnálom, Csabi – búcsú egy kollégától

2020. február 15. 21:50 - BlogoszEditor

Meghaltál ma, ötvennégy évesen, úgy hallom, egy focipályán, hobbimeccs közben, infarktusban.

Szóval hirtelen. Ahogy hirtelen kerültél be a látómezőmbe is, sok évvel ezelőtt. Már jó ideje egy helyen dolgoztunk, és csak néhány évvel később mesélted el először – utána meg még néhányszor –, hogy miattam lettél újságíró. Azt mondtad, olvastad a cikkeimet, tetszettek, aztán pedig az adott bátorítást, hogy akkor néhány írásodat beküldted az újsághoz, ahol dolgoztam, és ahol történetesen az Olvasó rovatot is vezettem akkoriban, úgyhogy beszerkesztettem oda néhány szövegedet, ami postán érkezett. Azt mondod, még írtam is a válaszrovatba, hogy "még küldjön a tisztelt levélíró", bár én erre az egészre nem emlékszem. Bocs, Csabi, de te is tudod, hogy ez nem sértő, hanem így működöm. Szerinted ez a pár megjelenés adta meg a kezdőlökést neked, meg a bátorságot ahhoz, hogy az újságírói pályára lépj. Pár évvel később így lettünk végül kollégák, ugyanannál a lapnál. Most meg írhatom a nekrológodat...

Két napja még te is nekrológot írtál amúgy. Nagyjából egyszerre indítottuk a blogjainkat, ráadásul az enyém Blogosz néven fut, a tiedet Blogopédusz néven kezdted el, miután egy darabig sikertelenül ötletelgettünk, hogy mi legyen a neve, és én feladtam, te meg ezzel álltál elő. Sajnálom, Csabi, hogy most meg szereplője lettél hát az enyémnek. Mindig örültél neki, ha jelét adtam, hogy történetesen olvastam valamit, amit a tiedbe írtál. Utolsó ottani szöveged tehát pont egy nekrológ lett, ami egy sportolóról szól. Most pedig, két nappal később én írok rólad ilyet, és éppen sportolás közben ért el téged a vég. Nevetnél rajta.

A legelső ami bármikor eszembe jut rólad, pont ez: a jó humorérzék. A második pedig az a pár minőség, ami miatt, örülök, hogy az újságírói pályát választottad, mert néhány olyan kvalitás volt benned ehhez, ami a mostanra inkább sajtómunkássággá silányult szakmához sajnos már nem kell: kiegyensúlyozottság (ez is mindig beugrott rólad, egyből), jóakarat, jóindulat, és bár megvoltak egyes politikai beágyazottságaid is, eléggé ritka példája voltál annak, hogy az mégsem ment át sötét részrehajlásba.

Nem tudom, Csabi: szerintem a legvalószínűbb, hogy nincs semmi a halál után, szóval attól tartok, csak a semmi van. Ez arról jut eszembe, hogy én például azt gondolom, nem kell különösebben arra törekednünk, hogy nyomokat hagyjunk magunk után, hanem vagy marad, természetes módon, vagy nem, de ha nem, az sem rossz tehát – ezt is elmondom néha azoknak, akik sarkallnak, hogy írjak könyvet. Te másképp gondoltad ezt, meg is jelentek köteteid. Most megkerestem az egyiket, belelapoztam. De nincs türelmem olvasni. Sajnálom, Csabi. Előszedtem a külső hardot is, amin vagy tizenhat évnyi fotóimat tartom, hogy megnézzek pár fényképet rólad, meg néhány közös képünket. Meg is néztem párat. De nincs türelmem tizenhat évet végigfuttatni. Sajnálom, Csabi. Nem is teszek fel fotót, hiszen pont születésnapkor szoktak közös képet felrakni, nem halálesetkor. De tudod te. Belenéztem a neten pár videóba, amiben te vagy a főszereplő. De nincs türelmem végignézni. Nehogy nekem megsértődj, Csabi. Meg írom ezt itt. Eszembe jut ez-az, foszlányok – nem mindegyiknek tudok utánakapni, mert ahogy elérném, odébblökődik. Mint lezárt szemhéj mögött a kis úszó pálcikák. Bocs, Csabi.

Ugyanolyan hirtelen volt a távozásod, ahogy a másik egykori kollégánké, az Alferé. Ez szerencsés is – sőt, sokan szép halálnak mondják, amin meglepődtem, amikor először hallottam ezt –, csak persze túl korai. Tudod te is: most jön az egyszerűek mellett sok bullshit is, amikor egy csomóan túlzásokba esnek, és összevissza írogatnak, beszélnek rólad, nagy szólamok, elszállt szövegek, üres lufik. Szórakoznál rajta, mint ahogy párszor együtt is szórakoztunk ilyesmiken is, hiszen a sallangmentesség és a józan ész jellemzett téged. Szinte hallom is a kritikus-humoros megjegyzéseidet erről – a sajátodról immár –, abban a jellegzetes hangfekvésedben, és halkan mondod, hogy azért ne sérts meg senkit. A mondataid hosszúságát, és a ritmikáját is hallom valahogy. De, hogy pontosan mit mondasz erről, azt már nem tudom kivenni, bocs. Ám, hogy egyetértek, az szinte biztos, nagyjából megelőlegezhetem ezt, hiszen a legtöbbször egyezett a véleményünk.

Az egyik kedvenc szóviccem tőled, amit a saját neved kapcsán követtél el: ÓpeRENCZia. Az: most meg már azon is túl... Köszi, Csabi. Szia.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr7215476090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása