Csíkszeredai újságírók indították, és meghívtak engem is a szerzők közé: volt egy közös szerkesztésű blogunk, pontosabban még mindig megtalálható a neten, csak már rég nem frissül – erre most, sok évvel később hirtelen elémtoppan a neten ez az egész.
Szóval újságírók ötlete alapján született meg a Hejje-siras elnevezésű oldal, ahová helyesírási, fogalmazási hibáktól hemzsegő szövegeket, fényképeket töltöttünk fel. A cél az volt, hogy a nyilvános térben megjelenő szövegek idővel helyesebbek legyenek, miután az elrettentő példákon jól elszórakozik mindenki, és persze jól meg is retten. A blog híre hamar elterjedt az újságírók, magyartanárok, nyelvészek között, az anyaországi tévében is szerepeltünk, riportban mutatták be a Hejje-siras oldalt. 2011 márciusában indultunk, és 2013 júniusában került fel az utolsó bejegyzés. A megszűnés okát én sem tudom, nem volt különösebb indítéka a leállásnak, ahogy nem volt semmilyen megbeszélés sem arról, hogy abbahagyjuk. Valahogy egyszerűen kihullottak, leálltak a társszerzők. A tizennégy szerző közül történetesen én hagytam abba utoljára a feltöltögetést arra a blogra, amikor láttam, hogy egy ideje már csak én csinálom.
Na, de egynek jó volt ez is. Mára már pedig el is felejtettem. Erre most, valamelyik nap – több mint hét évvel a leállás után – valami egészen mást kerestem a neten, amikor a találatok között felbukkant ez. Mégpedig úgy, hogy a rendszer emlékezett is rám, sőt, még mindig be vagyok oda jelentkezve, és fel is ajánlotta, hogy mentsem le az archívumot. Rendben: lementettem.
Ebből mutatok most néhány gyöngyszemet (csak a saját egykori feltöltéseimből). Mert ahogy látom, még ma is nagyon szórakoztató egyik-másik. És megdöbbentő is.
Azt hihettük, csupán valami rendkívül fárasztóvá lett mém a „ne fürggyé le”. Hát tessék! Nem csak ennyi. Nagyonis él a „ne fürggyé le”-szörny, sőt, gyermeke is van. Marosvásárhelyen kaptam el a kölköt, a Félsziget fesztiválon. (Ráadásul akkor egyes nyelvet beszélőknek fürödni tilos, másoknak meg úszni. De erről már említést sem teszek.)
Hm... Először is kérem, ne tegezzen. Aztán: ne dobáljuk a szemetet, ez lenne a lényeg? Rendben, akkor óvatosan, figyelmesen, lassan, precízen odahelyezni lehet... Végül pedig: „dobálda”. Ez olyasmi lehet(ett), mint a célbadobós, rögtön a céllövölde mellett. Kár, hogy vége...
A temetők is tele vannak elképesztő hibáktól hemzsegő emlékekkel. Íme egy, a sok közül.
Mondanám, hogy „haha, allergiabolt”, de a kötőjel hiánya miatt még az sem. Hanem egyszerűen allergia. Meg egyszerűen és. Továbbá egyszerűen diéta. És egyszerűen bolt. Szavak, összedobálva. Amúgy ez Budapesten.
Ez is Budapesten. Vajon miféle berendezés lehet ez, hogy riasztó? És ha riasztó, akkor ki veszi meg? És aki veszi, az – az ég szerelmére – mire használja?! Ne tudjuk meg... Gazdagréten lehet ilyeneket kapni, ott van a kicsiny, de annál félelmetesebb üzlet, ott les, a panelrengetegben. Rémségek kicsiny boltja, igen, akár.
Ez is Budapesten volt, akkoriban. Ó, igen, ez ő: a bizonytalanság, hogy hogyan is írjuk le. Mert megnyílt, ugye az ező. Trombitás is, Gösser is, de attól még ező. Miért kell ebben ragadni ilyenkor? Ha már nem biztos, hogy sikerülni fog leírni, akkor miért nem lehet egyszerűen csak söröző? Bár igaz: lehet, hogy abból meg sör öző lett volna...
Most pedig vissza Romániába. Kezembe került az a kötet, amelyből az orvosira való felvételire készülhetnek a magyar diákok. A Nagyváradi Egyetemi Könyvkiadó jelentette meg. A 2011-es kiadású tesztgyűjteményt hatan fordították magyarra, románból – de nem sikerült nekik. Nagyon nem. Laikusként is feltűnik, hogy a kiadvány hemzseg a helyesírási, nyelvhelyességi hibáktól. Bárhol felütöm a 246 oldalas gyűjteményt, valamilyen hibát mindenütt találni. Kifejezetten fárasztó, úgyhogy csak néhányat mutatok meg, találomra kiválasztva.
Ami ennél is súlyosabb: egy pedagógustól megtudtam: a helyesírási, nyelvhelyességi hibákon kívül számos tárgyi tévedés is van benne. Így aztán a tesztek egyes kérdései nemcsak nehezen értelmezhetőek, hanem azt is eredményezhetik, hogy a szövegben szereplő tárgyi tévedések miatt egyszerűen be sem jut. Pedig azt hiszi, jó válaszokat adott.
Apróhirdetések. És még csak nem is „rabla”, hanem egyenesen „Rabla”. Hát igen, eléggé ócska Ócska...
Schat. Még nem is ittál, és máris rosszul vagy tőle... (Bár ez nem magyartalanság, de kár lett volna kihagyni, annak idején is, most is.)
Néhány lapszámot ért meg az Együtt/Împreună című, úgymond üzleti kiadvány. Amelyet uniós pénzekből jelentettek meg, Nagyváradon, és amelynek tartalma amúgy erős nulla volt, legalábbis a jobb lapszámok esetében. De legalább együtt/împreună tudtunk jól szórakozni.
Dekoráció egy nagyváradi autóbuszban. Nem semi.
Amúgy vesszőt ne tegyünk, oda sem, ahova kell, tegyünk viszont több felkiáltójelet, mivel egynél több semmikor, sehova nem kell!!! (És a láthatóan meglehetősen nehezen összehozott „Giutar Hiro” sem semi, de az már nem az édes anyanyelvet piszkálja. Legalábbis nem a mienket. De akkor is erős.)
Ezeket pedig nem sokkal az üzletház megnyitása után fényképeztem a nagyváradi Real 2-ben. Ami ma már ReMarkt. Ez csak mustra volt, sokkal több ilyen csemege várt a polcok fölött. Azonban az ilyesmi, vagyis a magyar nyelvű feliratok helytelen volta még ma is gond, országszerte, áruházakban is, máshol is.
És akkor jöjjön néhány finomság a Trei G szupermarket reklámújságjából is. Kedvencem a fűszer ízű csirke, valamint a fűszer ízű zöldség. Ezeken ennyi év után is jól tudok szórakozni. De van itt még más is. Aláhúztam a képeken mindegyiket.
Ez is jól esett: egy üzlet kirakatában volt, Érmihályfalván.
Mondjuk úgy, hogy nem disznó, hanem sertés. És így már szalonképes. Emiatt az elegancia miatt pedig nem is szalonnája van már, hanem szalonja. (És ez rendben is van. Hiszen létezik emellett például még szalontüdő is...)
Bár az is lehet, hogy tévedés az egész, mert valójában zsírleszívó szalon volt itt eladó.
Ez pedig Olaszországból volt. Hazajöttek a rokonok Itáliából. Doberdói zarándoklaton vettek részt, vagyis ott voltak, ahol rengeteg magyar katona veszett oda az Első Világháborúban. A környéken, a San Martino del Carso melletti dolinákban is van egy emlékmű. Azon a vidéken például szegedi és temesvári magyarok estek el annak idején. Itt a tábla, amelyet lefotóztak...
Hát, nem tudom... Amikor másfél évvel ezt megelőzően én jártam arra, még minden rendben volt. Tele van a környék magyar emlékhelyekkel is, de nem tűnt fel semmi. Igaz, ezt a táblát nem láttam...
Zárásképp pedig ez. Nem hittem, hogy épp ezt az ezerszer elkoptatott poént hibaként, valójában, tényleg, komolyan meg lehet még ismételni. Hogy épp ezt el lehet még követni. Szerintem épp ettől csodás: azaz épp attól, hogy mégis. A vessző sem semmi a közepén, de nem az a lényeg...
Valami focis eseményt szervezett egy cég. Ennek az eseménynek a reklámja volt a következő. Az első gól tehát már a rendezvény kezdete előtt megszületett, mégpedig mesteri, hihetetlen öngól.