Blogosz

MESE NINCS.

Évtizedes küzdelem az árulóinkkal: 30-semmi

2019. december 15. 07:14 - BlogoszEditor

A karácsonyfánál matattam épp valamit, a nappaliban.

Arra, hogy pontosan hol álltam, milyen szögben, emlékszem, arra, hogy mit csináltam, kevésbé, de valamilyen sorrendben a következőket: szaloncukor-felfalás, leesőben lévő dísz visszahelyezése, csillagszóró meggyújtásának fontolgatása, majd szokás szerint lemondás erről, mert utána szellőztetni kellene. A már napok óta szinte folyamatosan bekapcsolt tévé ontotta közben a forradalom kaotikus és euforikus híreit, és én is körülbelül e két utóbbi jelzővel leírható állapotban voltam már napok óta, de épp kezdtem megszokni ezt az addig nem tapasztalt, örömből, izgatottságból, tenniakarásból összeállt állapotot, úgyhogy már azt is megengedhettem magamnak, hogy háttal álljak a tévének, és a karácsonyfa felé fordulva hallgassam csak a gáttalanul ömlő, fésületlen híreket – főleg, hogy már biztos volt az egész győzelem, ugyanis nem sokkal azelőtt elfogták a szökésben lévő Ceaușescu-házaspárt. Pont arra gondoltam, ha szellőztetni kell is, most már gyújtok egy újabb gyertyát a fán, és ez újabbat is az új célból, vagyis a már nagyjából egy hete zajló forradalom áldozataiért, meg a biztos győzelemért. Ebben a pillanatban bicsaklott meg bennem először az egész, de magában az országban is. A hátam mögül ugyanis ebben a másodpercben jelentették be, hogy kivégezték a Ceaușescu-házaspárt.

dec_26_faklya.jpg

Bár tizenéves voltam, ma már furcsállható módon egyből éreztem, hogy ez így nagyon nincs rendben, mintha köhögne a forradalom motorja, és mintha újabb problémákat vetne fel ez a motorzaj. Lehet, hogy nem is tudunk majd olyan egyszerűen és gyorsan haladni a változások útján, mint ahogy azt eddig a pillanatig hittük. Hiszen eleve nincs rendben a halálbüntetés, továbbá illegitim (persze akkoriban ilyen szavakat még nem tudtam, de éreztem a dolgokat) a legtöbb, magát forradalminak vindikáló (ilyet sem), rögtönítélő bíróság, hiszen nem tudni, kikből és hogyan állt össze, következésképp az ítélethozatal módja is gyanús, sőt, maga az ítélet sincs rendben, és a legnagyobb kérdéseket az veti fel, hogy mi a motivációja egy ilyen összecsapott, minden részletében elfogadhatatlanul kivitelezett leszámolásnak, ami a rég várt igazságtétel helyét vette át.

Úgyhogy meggyújtottam azt a csillagszórót, a változás öröméért, sőt, egy gyertyát is, de azt immár a forradalomba vetett feltétlen hit megbicsaklása közben, és a láng az addigi áldozatokon kívül szólt annak is, hogy két újabb embert gyanús körülmények között végeztek ki, és főleg immár annak, hogy vajon miféle sötétséget kell ellensúlyozni, milyen köd nyomul előre ennek az egésznek a hátteréből, amiben tévútra fordulhat most az egész.

nov_24_eore.jpg

Három évtized telt el azóta. És nem hiszem, hogy van még olyan ember, aki úgy vélné, hogy erre számítottunk akkoriban, ami harminc évvel később, azaz most van. Ami a jelenlegi állapotokat illeti, azt nagyjából öt év leforgása alatt tartottuk elérhetőnek azokban az euforikus első hetekben. Ha pedig az eufória utáni, egyre csak lassuló éveket vesszük, még akkor sem gondoltuk volna, hogy harminc év múlva is a fejletlenség – minden területen tapasztalható – ilyen fokán állunk majd. A legelső jel volt csupán a diktátorék felelősségre vonás nélküli, de annál gyorsabb eltüntetése. Utána már sokasodtak a jelek, és mindegyik önmagában is fékező erőnek is bizonyult. Hiszen egy hónappal a forradalom után, 1990. januárjában már nagyobb szabású tüntetések is voltak a suttyomban hatalomba szivárgott új rezsim ellen, ezt követték a hatalom elleni tüntetések sorozatos szétverésére szervezett bányászhadjáratok, a marosvásárhelyi pogrom, amelynek révén és okán sikerült megakadályozni a forradalom kirobbanásakor napirendre került román-magyar összeborulást, visszahozva az ellentéteket, meg a titkosszolgálatokat.

Mindezek csak a legkiemelkedőbb, legközkeletűbb fékek voltak – menet közben napi gyorsasággal és minden szinten zajlott a vakvágányra állítás. A közvetlen közelünkben zajlott ez, bárhol is éltünk, élünk az országban. Annyi csak, hogy volt, meg van aki látta, látja, hogy mi történik a saját környezetében, és volt, van, aki nem.

Én például a sajtó területén voltam tanúja, meg érintettje is ennek. Az 1989-es fordulat heteiben még javában iskolás voltam, de az egyik akkoriban visszatérő gondolatom az volt, hogy most olyan változások jönnek, amelyeknek egyik apró hozadékaként majd valamikor én is benne leszek az újságban, a tévében, a rádióban, a sok megkérdezett polgár egyikeként mindenképpen, hiszen egy nyílt társadalom immár szabad médiájában ez mindennapos semmiség. Ugyanakkor a tettvágy már akkor éreztette velem, hogy valószínűleg a mikrofon másik oldalán is ott leszek, mivel ott akarok lenni, azt gondolom ugyanis, hogy nekem körülbelül ott a helyem, én ezzel tudok és akarok hozzájárulni azokhoz a gyökeres változásokhoz, amik most indulnak. Aztán így is lett – és végül épp idén, harminc évvel később húzhatok most egy vonalat. Tehát például én a sajtóban tudtam évtizedekig követni azt, ahogy lassul körülöttünk az egész. Belső emberek akciói és érdekei miatt is.

dec_22_scanteia.jpg

Az 1989 utáni első években még egyszerre volt örömteli káosz és jóakarat a médiában is, úgy műfaji tekintetben, mint világnézetiben, szervezésiben – aztán már látni lehetett, hogy a meginduló konszolidáció egyben részleges visszarendeződés is. A mi lapunknál először természetesen külső gazdasági erőkkel, politikai szereplőkkel kellett küzdeni, ami természetes is, hiszen épp ez a szabad sajtó egyik fő feladata, és ebből fakadt például az én hivatástudatom is. A 2000-es évek küszöbére aztán már sokasodni kezdtek a frontvonalak: megjelentek azok a romániai magyar politikai szereplők is, akik megtanulták, hogy lényegében mindent a saját javukra fordíthatnak, aztán rájöttek, hogy ezen belül a sajtót is, és, hogy ehhez több eszközük is lehet. Mint például külső nyomásgyakorlás, támogatási pénzekkel való zsarolás, hozzájuk hű emberek bejuttatása a szerkesztőségbe, vagy már ott dolgozó felelősök lekenyerezése. Mint mindenhol, nálunk is bekövetkezett mindez. Sőt, önkéntes árulók is akadtak, akik belülről segítették a függetlenség leépítését, és a függőség kiépítését, mind a kiadó, mind a szerkesztőség berkeiben.

Így az első időszakban úgy lehetett észrevenni a nyomásgyakorlást, hogy megjelentek a romániai magyar tabutémák, aztán a cikkek még nem cenzúrázása, de már úgymond finomítása, később már az tűnt fel, hogy nagyobb összetűzések esetén nem védi meg a saját, független munkatársait a vezetés, sőt, mindig a kívülről érkező politikusi, vállalkozói reklamációk  oldalára áll. Ekkor már az sem volt egyedi eset, hogy bizonyos politikai szereplők úgymond kiengesztelésére a szerkesztőség és a kiadó vezetői a reklamáló színe elé járultak, néha magukkal víve a „bűnös” újságírót is, az ilyen úgymond megbeszéléseken pedig teljesen elhatárolódtak a cikkírótól, és általában bocsánatot kértek az érdekeit sértve érző politikai szereplőktől, mi több, meg is ígérték, hogy egyre nagyobb ellenőrzés alá vonják, hogy egyáltalán mi jelenhet meg, és ezt be is tartották. Így settenkedett vissza, lépésről-lépésre a cenzúra. Még később már kifejezett pártember vezette a lapot (bár ekkor még belső választás útján került tisztségbe), a legutóbbi években már skrupulusok nélkül cenzúrázva mindent. De valóban mindent, a politikai írások mellett a közéletitől a mondén anyagokon át a sportig mindent a mögötte álló pártszervezet érdekeihez szabva. Aztán már mindenféle más szervezetekkel, magánemberekkel is saját kis magánbizniszekbe bonyolódott a lap vezetője, míg végül már a kisstílű magánalkui nyomán született, csak neki, meg a megrendelőnek fontos cikkek adták az anyagok egy hányadát, a pártos, illetve cenzúrázott, lebutított cikkek mellé.

További tragikuma az ügynek, hogy ez pont annál a romániai magyar napilapnál történt, amelyik amúgy az utóbbi majdnem két évtizedben már  teljesen szabadon működhetett volna. És ilyen eséllyel egyetlenként bírt csak, a teljes romániai magyar médiában.

dec_23_faklya.jpg

Ugyanis miközben a támogatási pénzek odaítélése, valamint sajtóorgánumok alapítása révén majdnem a teljes romániai magyar médiát vele való függőségi viszonyba hozta az RMDSZ, ez az egy rommagyar napilap kivétel volt, mert – némi újabb pártos üzleti manőverek után – egy tőkeerős ausztriai cég vásárolta meg, amely biztosította a jó keretet a munkavégzéshez, viszont egyáltalán nem szólt bele tartalmi kérdésekbe, sőt, hangsúlyozta, hogy szabad lapszerkesztést akar. Ez az újság 1990-ben úgy indult, hogy nagyon hamar az egész romániai magyar sajtópiac legszínvonalasabb, gazdaságilag legerősebb, legnyereségesebb, valamint legnagyobb olvasótáborral bíró kiadványa volt, tehát minden szempontból első helyezett. Ez az újság tudta volna aztán egyedül lerázni magáról a béklyót jelentő pártbefolyást. Szerencsétlenségére azonban olyan vezetője lett, aki maga rángatta le a kiadványt az egyenes útról, és a saját érdekei szolgálatában mindenféle pártérdekeknek kiszolgálva elárulta a lapot is, az olvasótábort is, a munkaközösséget is. Mindent, amit e területen el lehetett árulni és ki lehetett árusítani 1989. vívmányaiból és céljaiból. Ő az RMDSZ ifjúsági neveltje volt, és a kezdeti lelkes fiatalból a tömörüléssel együtt vált az évek során opportunista hátramozdítóvá. Egy különösen perverz időszakban nyíltan egyszerre tevékenykedett a párt tanácsosaként és a lap vezetőjeként is, amikor pedig – épp a függetlenség jegyében – az ausztriai tulajdonos választás elé állította, akkor formailag lemondott pártfeladatairól, ám onnantól kezdte erősíteni az ő politikai irányítóihoz való illeszkedést a lapnál. Majdnem két évtized kellett hozzá, hogy az újság főként ennek a nyomásnak az ezerféle hatása miatt teljesen buta tartalmú, mindenféle személyes magánbizniszt kiszolgáló kiadvánnyá váljon. Tulajdonképpen úgy züllve el tartalmilag is, és külső megítélésben is – hiszen az olvasók egy része már évek óta inkább keserűen nevetett rajta –, hogy közben a kiadványnak minden eszköze adott lett volna ahhoz, hogy elbutulás helyett fejlődjön, mutyik és visszahúzás helyett a tisztességes haladást szolgálja. Végül egy még erősebb párt vette át az egész helyi harsonát, és kipenderítette onnan magát az addigi vezetőt is, az újság pedig szintén politikailag befolyásolt maradt.

Íme tehát egyetlen példa, egyetlen ember környezetéből arra, hogy miként következett be a lassulás, sok értelemben visszafordulás. Hogy miként történhet meg az, hogy már harminc év eltelt a változások kezdete óta, de körülnézve azt láthatjuk, hogy az állapotok nem mutatják ennyi idő elteltét. Pocsékolásnak is hívják ezt.

dec_25_faklya.jpg

Az is vagy húsz éve volt közkeletű, hogy arról beszéltünk, áldozati generáció vagyunk, de sajnos nem is lehet ez másként, hiszen minden forradalom után átmenet jön, és annak a generációja maga is az átmenet. Csakhogy nálunk ez az időszak még most sem ért véget. Nem egy, hanem több újabb generáció is felnőtt már időközben. Vannak ma már olyan fiatal felnőttek, akik nem is éltek akkor, amikor ez az átmenet elkezdődött. Sőt, olyanok is, akik már majdnem harmincévesek, mégis csak hírből hallottak mindarról ahonnan elindult ez, ami még ma sem zárult le, azaz nem is tapasztalták meg a viharos kezdeteit. Ők – főként emiatt – már nehezebben azonosítják a folyamatokat, meg főleg a felelősöket, hiszen induláskor még nem éltek. És egyébként teljesen természetes is ez, hiszen egyrészt percepció kérdése – ami nekik szükségszerűen más, mint az előttük járóknak –, másrészt ők más tapasztalati készlettel bírnak, hiszen már mást éltek meg.

Úgyhogy furcsa lehet nekünk azzal szembesülni, hogy egyesek inkább történelmi anyagként viszonyulnak ahhoz, mi mindenben bűnös Iliescu meg a PSD, hogyan dőlt le a sárba saját munkája révén is a Tőkés-bálvány, miként vált a közösség képviselőjéből annak legközvetlenebb akadályozójává az RMDSZ, vagy éppen hogyan hülyült el a helyi lap is. Mindebben cseppet sem hibásak ezen újabb generációk, akik már nem ezeket tartják közvetlen szívügyeiknek. A gond nem velük van, hanem azzal, hogy ez az egész 1989 óta tartó átmenet, átrendeződés, visszarendeződés, újrarendeződés úgy fog rövidesen a történelem homályába veszni, hogy az elfecsérelt három évtized rengeteg közismert bűnéért sem felelnek a legfontosabb elkövetők, és a közismert bűnökön kívül szinte hetente kiderülő újabbakért sem, sőt, maga az átmenet sem zárult le, csak félbe maradt.

dec_26_fakklya.jpg

Vagy egy másik példa a rengetegből. Gondoljunk csak bele, hogy a forradalom 1989. december 15-én kezdődött, és néhány héttel később már skandálták az illegitim új hatalom ellen tüntetők azt is, hogy követelik a forradalom során elkövetett gyilkosságok és diverziók kivizsgálását, a bűnösök felelősségre vonását. Mondom: ez harminc éve történt meg először, utána meg még sokszor. Ehhez képest a forradalom során elkövetett bűncselekmények úgymond vizsgálatát és szankcionálását harminc évig húzták. Legalábbis eddig, mert még tovább fogják. Ugyanis a vonatkozó vádiratot a főügyész csak három évtizeddel később, azaz idén küldte át a bíróság elé. Vagyis az egész még csak most kerül ítélethozatali szakaszba. Tessék tehát, ez egy további példa arra, hogyan és mennyire lassult le minden körülöttünk: szinte azonnal igyekezett minden féket behúzni 1989. decembere után az akkori boldog káoszban hatalomra került csoport. Nagyjából ezzel is harcol még ma is az egész társadalom. Jó nagy a most harmincadik évfordulóját ünneplő forradalom során elkövetett bűnök vádirata, ami tehát még csak most került bíróság elé: 332.000 oldal, 3320 kötetnyi, a nyomozati szakaszban 5000 embert hallgattak ki hozzá. De mindez sajnos nem sokat ér, hiszen a felelősöket harminc éve nem ítélik már el végre, ami viszont még fontosabb, az az, hogy ha el is ítélnének néhány embert (a vádlottak között van például Ion Iliescu, Gelu Voican Voiculescu, Petre Roman) akkor is mi vesztettünk, ugyanis a művük még mindig itt van. Hiszen egy olyan gazdasági, politikai, társadalmi berendezkedést alakítottak ki, amely három évtizede inkább ellensége a fejlődésnek, elősegítője a stagnálásnak, és egyáltalán nem csak országos szinten, hanem a saját környezetünkben is, kedvez az árulók, a visszahúzók kifejlődésének és fejünkre növésének.

dec_3_faklya.jpg

Éreztük 1990 elejétől, csak akkor még nem tudtuk szabatosan megfogalmazni, főleg azért mert épp benne voltunk, ma pedig már konkrétan tudjuk: két forradalom zajlott harminc évvel ezelőtt. Az úgymond igazi kezdődött napra pontosan ilyenkor, vagyis 1989. december 15-én Temesváron (azóta annak a kulcsfigurája is lerombolta saját művét, akaratlanul, az elmúlt évtizedekben egyre intenzívebben végzett elvtelen, pártos és kontraproduktív tevékenységével), majd ez a forradalom terjedt át az egész országra.

Amikor aztán 1989. december 22-én a diktátor elmenekült Bukarestből, megkezdődött ott a „párhuzamos forradalom”, vagyis a palotaforradalom gyakorlatba ültetése. Ez azt jelentette, hogy Ion Iliescut előre tolva felkészült elvtársak egy csoportja gyorsan átvette a vezetést, kihasználva a keletkezett hatalmi űrt. Sok felkelés, forradalom jut hasonló sorsra, mi is így jártunk. Ám a forradalom során elkövetett bűnökkel kapcsolatos dosszié, amely tehát harminc év után idén került a bíróságra, maga sem erről szól, hanem csak egy véres epizódért akarnak felelősségre vonni néhány embert. Nevezetesen azért, mert akkor, amikor átvették a hatalmat, egyfajta puccsszerűséget hajtva végre, úgy próbálták elkendőzni ezt, hogy kirobbantották a terrorista-pszichózist. Azt a diverziót hajtották végre, hogy álhírekkel mérgezték meg a köztudatot, főként a közszolgálati tévén át terjesztve ezeket, az ország több pontján kihasználták a káoszt, és fegyveres egységekkel lövették a tömeget, azt a látszatot keltve, mintha léteznének a már bukott diktátorhoz hű terrorista alakulatok, és ezekkel harcolnának a fegyveres erők. Terroristák azonban nem voltak, az egész azt szolgálta, hogy a senki által meg nem választott, de ideiglenes ügyvivésre sem konszenzus által delegált hatalom minél zavartalanabbul el tudja foglalni a kulcspozíciókat. Miközben az igazi forradalmárok a kitalált terroristáktól rettegnek, valamint bizonyos településeken valós tüzet zúdítanak rájuk egyes fegyveres csoportok, az összevisszaságban, amelyet az új hatalom táplált. Jó pár emberáldozatot is követelt mindez, különféle tragikus, abszurd helyzetekben haltak meg emberek. Például voltak tüntetők, akiket már a diktátor bukása után lőttek le ismeretlenek, de a forradalmárokhoz tömbben átállt katonaságnál is volt több baráti tűz, amikor egyes félretájékoztatott egységek azért érkeztek, hogy segítsenek az állítólagos terroristákkal harcolóknak, ám a megsegítendők az érkező társaikat vélték terroristának, és lőtték halomra.

Önmagukban is rendkívül súlyos ügyek ezek, de még az említett bírósági eljárás során is legfeljebb ezekért fog felelni maximum néhány ember. Már ha fog. Az elmúlt, és nagyrészt elvesztegetett harminc évért senkit sem vontak felelősségre, és nem is fognak. Pedig ez nem lózung: három évtized alatt további számtalan olyan esemény történt, ami köztörvényes bűnökkel is teli. De mindez immár nemcsak elment mellettünk, hanem egyre távolodik is, az igazságtétellel együtt vész ködbe, és tűnik el nemsokára a történelmi horizonton.

apel_23.jpg

uuuu.jpg

Azt is gondolhattuk, hogy nem csak nagyon kulturált és fejlett lesz három évtizeddel később itt minden, hanem fajsúlyos és jelentőségteljes lesz a harmincadik évforduló is. Nézzünk körül, meg nézzünk magunkba: az? Egy cseppet sem. Leginkább semmilyen. Mint a még mindig félbehagyott, szanaszét képet mutató településeink, társadalmunk, politikumunk. Harminc-semmi. Vagy harminc-majdnem semmi. Azt hinné az ember, hogy a teniszben van ilyen. De nem: ez körülöttünk van, mindenhol. És attól tartok, hogy az elmúlt harminc év nyomán immár valahol bennünk is.

Az első között volt a még el nem térített forradalom arcai között Ion Caramitru ellenzéki személyiség, színész, (későbbi művelődési miniszter), aki bement a felszabadított közszolgálati tévébe, élő adásba. Később, amikor az eseményeket megkaparintó és eltérítő Iliescu-csoport kezdte átvenni az uralmat, megérkezett a tévébe a régi hatalmat is kiszolgált filmrendező, Sergiu Nicolaescu is, (aki később az Iliescuék embere, pártjuknak tagja, majd szenátora is lett). Pár napja hallottam az egész félrevitt eseménysorozat jó összegzését Caramitrutól, aki épp a harmincadik évforduló kapcsán emlékezett vissza, így: "az a forradalom, amiben én is részt vettem, elbukott – az a másik győzött helyette, amiben Sergiu Nicolaescu is részt vett"...

ili.jpg

A képekről: mind saját, ezeken a korabeli lapokból álló gyűjteményemből származó részletek láthatóak, illetve az elmúlt időszak egyes helyszínei; minden fotó nagyítható, rákattintással. Sorrendben a következők vannak az illusztrációként felhasznált fotókon:

1. A diktátor-házaspár kivégzéséről szóló közlemény a helyi lap, a Fáklya 1989. december 26-i számában

2. Időben egy kicsit visszábbról indulva: egy évtizedekig átlagos lap-arculat. Három héttel az események beindulása előtt még így nézett ki a magyar nyelvű, központi romániai napilap címlapja

3. Ceaușescuék utolsó hivatali napja: a román központi pártlap tudósítása arról, hogy a diktátor a december 15-én kezdődött eseményeket elítélő nagygyűlést tartott Bukarestben. Ezen – "gyanús mozgások" miatt eleve többször felfüggesztett – nagygyűlés után kezdődtek ellene a bukaresti tüntetések, amelyek közben a hatalmat az addigi elvtársai ragadták magukhoz, a közvélemény számára szinte észrevétlenül.

4. December 23.: a helyi lap, amely addig a kommunista párt helyi, magyar nyelvű orgánuma volt, immár merőben más tartalommal, a forradalmat ünnepelve jelenik meg. Ebből lett aztán a blogbejegyzésemben példaként említett újság, amelyik pár éves szabad működés után, tovább is független, szabad lapként létezhetett volna, ám immár a saját, új vezetője rángatta vissza a pártos cenzúrába, pitiáner seftelésbe, és ilyesminek a foglya is maradt a kiadvány, a mai napig.

5. December 25.: a helyi lap címoldalán a konszolidáció elősegítésére szólítanak fel mindenkit. Még ezt is az addigi kommunista stílusban teszik, de itt még nem egyértelmű senkinek, hogy e konszolidáció az addigi második vonalbeli kommunisták és a titkosszolgálatiak hatalmának kiépülésével jár közben.

6. 1989., karácsony: az új hatalom mindenütt, folyamatosan csendet és nyugalmat kér – ez nagyjából jól hangzott, de már akkor picit gyanús volt, hogy talán Bukarestben, majd helyi szinteken is a forradalmat eltérítő hatalom kiépüléséhez kell valójában ez a csend és nyugalom. Úgy is volt...

7. 1989. utolsó napja: a helyi magyar nyelvű lap, amely addig a kommunista párt megyei kiadványa volt, keretes írásban közli, hogy új nevet vesz fel, és új szellemiségű lesz. Ezt követően még évekig valóban remek volt ott dolgozni: részben fiatal csapat állt össze a fokozatos érkezésünkkel, és együtt éltük meg az euforikus, majd tragikus, majd a lassuló éveket az országgal, igyekezve jó irányba terelni mindent - majd a végül mindent kijátszó és eltérítő belső árulók is ezen újonnan érkezettek közül kerültek ki.

8. Szórólap, amit akkor nyomtak a kezembe, amikor a diktátor bukásának napján, tizenévesen magam is bementem a városközpontba, a városháza előtt hömpölygő tömegbe, hogy részese legyek az eseményeknek (addig nem mertünk a város széléről bemenni, rengeteg álhír keringett ugyanis, országszerte, és ezek egyike az volt, hogy a mi útvonalunkon lévő kis dombokon géppuskafészkeket telepítettek a terroristák, meg a szekusok, akik mindenre lőnek, ami mozog).

9. A forradalom kiindulópontjaként is ismert Temesvár, 1990-ben: azért utaztam oda, hogy megnézzem a helyszíneket. Itt például golyónyomok, az Opera-téren lévő lakások homlokzatán.

10. Körülbelül 1993., Nagyvárad: gyülekeznek a résztvevők a csaló módon hatalomra jutott Iliescu-rezsim elleni egyik demonstrációra. Azokban az években nagyon sokszor tüntettünk itt is – nagyrészt hiába.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr4115350914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása