Blogosz

MESE NINCS.

"Nevekkel nem viccelünk" – avagy hétköznapi abszurdumok, nemzeti kisebbségben

2019. július 11. 08:12 - BlogoszEditor

Hányszor lehet még elszúrni? Ennél lényegesen többször – de csak ennyiről van most fotóm. Persze egyrészt a világban számos helyen szokták elírni az emberek nevét (gondoljunk csak a Starbucksra, ahol a poharakon legendásan gyakori ez, de merőben más okokból rengeteg további helyen, miliőben megtörténik az ilyesmi), másrészt azonban nemzeti kisebbségben élve ehhez még hozzá is adódik valami.

Hiszen az ilyen lét egyik keresztje az, hogy fokozottabban érzékenyek vagyunk az ilyesmire. Hol joggal vagyunk azok (ugyanis szándékosan is elírják néha a neveinket, meg ide sorolnám azt is, amikor egyszerűen azért nem hajlandóak rendesen odafigyelve leírni, mert dühíti őket az idegenség), hol nem jogosan (ugyanis sokszor ártatlan és átlagos csak az ilyen hiba, ilyenkor mi érzékenykedjük túl). Más képeket keresve a régiek között, feltűnt most egy pár hasonló, úgyhogy kigyűjtöttem ezeket, és több dologra is rá akarok mutatni ezek kapcsán.

Az első szintén a nemzeti kisebbségbeli lét hétköznapi abszurdumaira példa. Nevezetesen (érted: nevezetesen - ez véletlen volt) arról van szó, hogy annak idején, a Ceaușescu-diktatúra sötétebb korszakába lépett épp az ország, és akkor találtam megszületni, amikor a nemzeti kisebbségeket sújtó elnyomás is erősödött. Ennek része volt az a nevetséges, ugyanakkor tragikus és primitív gyakorlat is, hogy a tulajdonneveket erőszakosan románosították, akkor is, ha nem volt román megfelelőjük. Ez utóbbi esetekben – jobb híján – eltorzították azokat, csak az eredeti, például magyar változatot ne kelljen használni. Így például a gyerekek születésekor a magyar keresztneveket igyekeztek már eleve román változatban, vagy románosra torzított verzióban beírni a születési anyakönyvi kivonatba. Hogy aztán ilyen torz formában kerüljön abból tovább minden más okmányba. Ellenállásképp is kaptam olyan keresztnevet, amelynek eleve nem létezik román megfelelője, rövidsége miatt pedig torzítani sem lehet (ugyanakkor annak a kitételnek is megfelel, hogy hosszabb vezetéknévhez rövid keresztnév illik, de ez jelen kontextusban mellékes). Persze így is megpróbálkoztak a torzítással – az "Ö" helyett csak "O"-t írtak az anyakönyvi kivonatba –, de ezt könnyedén megoldottam magam később, az akkor még kézzel kitöltött okiratban tussal tettem két pontot az "O"-ra, mint annak idején oly sokan javítgattak még a papírjaikban hasonlóképp. Később pedig még próbálkoztak ugyan hatóságok, de például visszautasítottam az elkészült személyim átvételét, amikor abban is simán "O"-val írták a nevet, sőt, a stikában kijavított anyakönyvi kivonattal is érveltem, hogy ez így nem jó.

Később sem szűnt azonban a variálgatás. Az első két példát egy másik bejegyzésemben már mutattam, de nagyon ide tartozik, ezért ismétlünk. Továbbá a kapcsolódó két első kép rövid háttérinfói is tipikusan a nemzeti kisebbségi lét hétköznapjaiba nyújtanak bepillantást – mégpedig valamelyest egymással ellenkező előjelekkel. Ezen első példán ugyanis én inkább a jóindulatot vélem felfedezni, ugyanis úgy lettem "Örs"-ből "Orsolya", hogy az oklevél kitöltője vélhetően rövidítésnek gondolta azt, hogy "Ors”, ezért meg akarta tisztelni az oklevelet majdan átvevő diákot azzal, hogy rendesen kiírja a nevét. Mondjuk nem kellett volna, ugyanis az elismerések kiosztásakor már nem akartam kimenni az iratért, amikor hallottam, hogy Orsolyát hívnak, de a többiek jókat röhögve kilökdöstek. De legalább így most meg tudom mutatni.

20190704_170628.jpg

Mindeddig azt hittem amúgy, hogy a jóindulatú tévedésért az iskola akkori, Ceaușescu-korszakbeli román irányítói közül felelős valaki. Ám ez a romantikus kép kicsit megdőlt most, hogy sok-sok év után észrevettem: az „elevei” szó szerepelt ott először, és már elfelejtettem, de én írtam azt át később arra, hogy „elevului”. Ez pedig arra utal, hogy a diploma kitöltője nagyon jól tudta, hogy az "Orsolya" női név. Következésképp lehet, hogy mégsem egy kisebbségbarát, román, kommunistaellenes gerilla volt az illető, hanem csak egy olyan magyar, aki még sosem hallotta az "Örs” nevet. Mindkét esetben pikantéria azonban, hogy ez a magyar elírás épp a magyar tantárgyverseny diplomáján van. Meg az is amúgy, hogy a magyar tantárgyverseny emlékoklevele is csak románul volt – újabb tipikus hétköznapi cumi ez, nemzeti kisebbségben élőknek.

Sok évtizeddel később azonban ismét Orsolya lettem. Itt van ugyanis ez a postai értesítés. Az évek során több hasonlót is kaptam már. Vélhetően ugyanaz a személy tölti ki ezeket, és rendületlenül hiszi, hogy olyan név, hogy "Örs” nem létezhet, az csakis rövidítés. Ez azonban már nem tűnik jóindulatú javításnak, inkább tudatlanságnak, vagy nemtörődömségnek. Egyébként én ki sem adnám magamnak erre a küldeményeket, hiszen nő a címzett, de férfi szerepel magán a küldeményen, és szintén férfi szokott érte menni.

20190704_781559.jpg

Itt van aztán egy más kategória. Az, amikor egyszerű figyelmetlenség áll a háttérben. Ez például itt egy dél-tiroli újságnak adott nyilatkozatom beharangozója. A dolog bukéját pedig az adja meg igazán, hogy én nemzeti kisebbségiként egy nemzeti kisebbségekkel foglalkozó szakmai szervezet meghívottja voltam, egy nemzeti kisebbségekről szóló tanulmányúton, ahol ennek a lapnak is nyilatkoztam, amely az adott országban az egyik nemzeti kisebbség lapja – kis ajándékként a nemzeti kisebbségi keresztnevemet és a nemzeti kisebbségi vezetéknevemet is hibásan írták le a nemzeti kisebbségi lapban.

Ha van egy kis időnk, gondoljunk csak arra, mennyit méltatlankodtunk régebben – de azért manapság is szoktunk, csak már unjuk, meg már nem is annyira gyakori –, ha a románok elírták a magyar neveket a sajtójukban… Meg az is volt – de sajnos már ez sem olyan gyakori – hogy éppen ezért mi meg következetesen vigyáztunk a román nevek helyes leírására.

sfbsfb.JPG

Hasonló ez a jóval későbbi emléklap is. Itt az egyik román hatóság hagyta le a két pontot a keresztnevemről. Kontrasztképp aztán direkt úgy javítottam ki, hogy a vastag betűkre csak vékony pontokat tettem, hadd legyen evidens, mi a dolog vastagja.

20190704_171145.jpg

Az orsolyázás később is nehezen szűnt. A gyerekkori orvosi nyilvántartó lapomon is ezt a szép női nevet kaptam. Sőt, voltak olyan precízek, hogy rögtön a következő rovatban, a nemnél ki is húzták azt, hogy „férfi” tehát – az "Orsolya" név rámragasztásának megfelelően – nővé is minősítettek, az is látható ott. Hangsúlyozom: orvosok. Szép gyerek voltam, de ennyire azért csak nem lehettem szép...

Később a rendelőben valaki rájöhetett, micsoda baromság ez, és kijavította. De az sem sikerült. A hosszú „Ő” megint túlkompenzálás, a másik nevem közepén pedig nincs mit keresnie az „y”-nak.

20190704_171522_1.jpg

Jóval későbbi orvosi papír következik. Ez arról tanúskodik, hogy mindent normálisnak találtak – kivéve a nevemet. Ez utóbbit át is írták tehát, így megélhettem végre azt, hogy a vezetéknevem „Szelehalny” lett, a keresztnevem pedig egy olyan betűvel kezdődik, ami vélhetően egy mesebeli népcsoport ábécéjéből származik.

20190704_174747.jpg

Kicsit ugorva az időben itt van aztán az önkéntes véradói azonosító könyvecském. Vélhetően rossz vérből származom, ha a nevem ennyiszer változik, tény, hogy itt már "Őros” vagyok, valamint "Joy” is – ez utóbbinak örülök, már ha angolul van, bár az is lehet, hogy az ott "Joj", ami nem jelent semmit, annak már kevésbé, hogy felül a vezetéknevemmel sincs minden rendben, már megint.

20190704_174818.jpg

Itt van aztán az az egyébként viszonylag gyakori eset, amikor nemest faragnak belőlem. Már majdnem minden rendben, ám a vezetéknév végén az váratlan, ámbátor megtisztelő, és tiszteletet parancsoló "ymár-már arra indít, hogy nekiálljak kastélyokat visszaigényelni.

Kérdés, kiét kérjem vissza akkor. Mert ez nem én vagyok. Ahogy amúgy a többi itteni papíron megnevezett illető sem, ha szigorúan vesszük az azonosítást. Márpedig ezeknek az iratoknak az egyik alapvető funkciója az azonosítás.

20190704_174852.jpg

Nem sokáig tart azonban a jólét, a nemesség, mert az ellenkezőjébe is átcsap a dolog: szintén gyakori hiba, amikor váratlanul "Oros” leszek. Románul kiolvasva, kiejtve ez "orosz". Pedig senki nem gyanúsíthat azzal, hogy ne lennék ruszofób…

20190704_181559.jpg

A következőkben dupla találatot mutatok be. E kettős találatot annak a cégnek sikerült bevinnie, ahol hozzávetőlegesen ezer évig dolgoztam. Amikor az alábbi oklevelet és palack bort kaptam, akkor azonban még csak tíz éve voltam ott. Úgy látszik viszont, ez a röpke évtized nem volt elegendő ahhoz, hogy megtanulják leírni a nevemet. Vagy legalább megnézzék valahol, ha már pont díjaznak.

Így esett, hogy az emléklapomon – a minimalizmus jegyében – még "Ors” vagyok, viszont az ugyanazon ünnepségen, ugyanakkor átvett bor díszdobozán már – ismét a túlkompenzálás jegyében – immár „Őrs”. Ráadásul sajtóról van szó, hiszen ez a cég kiadóvállalat, újabb ráadásul pedig nemzeti kisebbségi médiáról – amelyben pedig épp amiatt is szoktunk nyígni, hogy a románok nem figyelnek a magyar nevek helyesírására.

20190704_171039.jpg

20190705_191505.jpg

Szintén a sajtóval, meg az adott céggel kapcsolatos a következő példa. Itt már a leépítésemről tudósít egy román sajtóorgánum, amely leépítés amiatt következett be, hogy erre a cégre, illetve a kiadványaira is rátette a kezét a Fidesz, amely nem tűri a függetlenséget, a kritikát, sőt, bünteti azt, a sajtószabadságot pedig irtja, akárcsak a szabadság bármilyen más formáját. A főszerkesztőt amúgy azért dobatta ki a Fidesz, mert ő az RMDSZ feltétlen szolgálója, évtizedek óta, és ez most nem eléggé kompatibilis a minden téren őrült dúlásban lévő Orbán-rezsimmel, amely ennél is kizárólagosabb és szervilisebb szolgákat ültet be magának mindenhova – engem pedig azért rúgattak ki vele, közvetlenül azelőtt, hogy őt is menesztették, mert én egyik párt szolgálója sem vagyok, a függetlenség pedig a legkezelhetetlenebb dolog az RMDSZ és a Fidesz számára is, akárcsak az összes többi párt számára.

Nos, itt már „Széghalmi” vagyok. A dolog érdekessége, hogy magam javíttattam ki aztán a nevemet, a saját eltávolításomról is beszámoló cikkben – az adott román internetes újságnál gyorsan és készségesen javították is. Ráadásul kérdés nélkül hozzá is tették, hogy náluk csak egyetlen kolléga tud magyarul, és pont ő írta ezt a cikket.

dfn.png

Bónuszként itt van a keresztelői emléklapom. Ha már épp nevekről van szó, ugye. Ezen is sikerült pont egy nevet elírni. Igaz, a saját keresztelői lapomon legalább nem az enyémet. Ám ezüstérmet érdemel, hogy rögtön a saját édesanyámat írták be keresztanyámként is. Ráadásul úgy javították, ahogy később én javítottam elsőben, a füzeteimben. És úgy is hagyták, nem töltöttek ki új lapot. Be szép is ez: pont nevek kapcsán, pont keresztelői emléklapnak jó lesz az úgy, pont elírt névvel.

20190704_170822.jpg

A hülyeségverseny különdíjasát is megemlíteném. Ő Tőkés László, aki az évtizedek során mindenféle abszolút kicsinyes kekeckedésekkel is nehezítette az újságírók életét. Is. Volt egy körülbelül tíz-tizenöt éves időszak 1989 után, amikor állandóan apróságokkal kapcsolatos reklamációkkal is bombázta a szerkesztőséget, nem beszélve arról, amikor tartalmi kérdésekbe is bele akart szólni, de még abba is, ha például szerinte nem volt elég szép egy róla megjelentetett fotón.

Hiúsági kérdés volt mindez, meg az is okozta, hogy nem tudta megfelelően kezelni az ismertté válását, ugyanis azért írogatott gyakrabban ilyesmiket nekünk (bár a másfelé működő lapoknak is bőven kijutott) mert mi ugyanabban a városban jelentünk meg, ahol ő él. Egyik első hosszadalmasabb nyilvános vitám aztán vele volt egy ügy kapcsán, és az akkoriban még sokszor egyenesen kézírással, faxon beküldött terjengős írásaiban egy adott ponton úgy szólított, hogy "Örshalmi úr”. Magam is azt gondoltam kezdetben, hogy ez szellemes is – ugyanakkor már akkoriban értesültem a munkatársaitól, hogy ilyen úgymond tévedéseket, névelírásokat időnként szokott volt véteni, mindig azokkal kapcsolatban, akikkel vitája volt, ami viszont már szándékosságot mutat, ennek révén pedig gyermetegséget. Minden esetre akkoriban felvettem az "Örshalmi” szerzői nevet is, jó pár cikket is így írtam alá a lapban, sok évvel később pedig úgy tisztelegtem ismét eme infantilis butaság előtt, hogy a Twitterre ezen a néven regisztráltam.

Erről a faxról is feltennék egy szkennelt illusztrációt, hiszen találó zárása lenne a fenti sorozatnak. Ám – úgy hiszem – sokkal találóbb az, ami végül történt. Ugyanis megkerestem az évtizedekkel ezelőtt félretett litániát, szöveg(elés)folyamot, amely Tőkés Lászlótól jött, és ott enyészik sok más régi papír között. És azt kellett látnom, hogy teljesen kifakult, semmi sincs már benne. Mármint a faxról beszélek. Vagy arról is, oké.

Az egész – ez egyébként köztudottan a tipikus sorsa az emberek egy részének a faxpapírnak  – ma már egy teljesen üres, megsárgult lap csupán. Ki is dobtam.

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr5814937188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ételizésítő 2019.07.12. 03:55:06

Választottál volna egy jó kis román nevet, mondjuk Gheorghe vagy Ion, aztán nem lenne ez a cécó.

Egyébként sokkal jobb a helyesírásod, mint sok olyannak, aki Magyarországon, magyar iskolában tanulta.
(A magyar blogolók többségéé förtelmes, de az Index firkászaié is.)

fideSS a retardáltak gyűjtőhelye 2019.07.12. 06:14:25

Bájos történet, de Magyarországon miért is lényeges, hogy romániában egy románnak hogyan írják a nevét?

gigabursch 2019.07.12. 09:10:53

@fideSS a retardáltak gyűjtőhelye:
Te egy mekkora retardált görény vagy...
Félelmetes, hogy Fletó agyhalott december 5-i szavazói még mindig milyen mennyiségben fogyasztanak élelmiszert és oxigént.

Gleccsertetű 2019.07.12. 09:21:43

@fideSS a retardáltak gyűjtőhelye: a kurva anyádat te hazaáruló mocskos geci. csak ilyen nemes egyszerűséggel.

chrisred 2019.07.12. 11:28:35

Ne hidd, hogy Magyarországon magyar nevekkel ugyanez nem fordulhat elő. De ha egy okmányban saját kézzel javitod a hivatal elírását, még büntetőeljárás is fenyegethet. Neked kell bemenni a sóhivatalba, és bizonyítani, hogy neked van igazad.

Venesz 2019.07.12. 11:59:52

Egy régi kollégámnak annak idején a személyibe foglalkozásként az írták be, hogy "rabikus". A mikor szóvá tette, hogy ő "grafikus", azzal tromfoltak, hogy olyan szakma nincs. És ez itthon történt.......

frikazojd · http://kocs.ma 2019.07.12. 12:28:41

érdekes azért, hogy volt egy csomó (beleértve a családomat) akik az Esemény után inkább magyarok szerettek volna maradni, ezért Magyarországra költöztek, ahol nem írják rosszul a nevüket. De később, még a 90-es években is sok lehetőség lett volna Magyarországra költözni. Mármint aki annyira magyar akart maradni, az megtehette. Romániában meg románok élnek.

Gleccsertetű 2019.07.12. 12:42:19

@frikazojd: az ilyen mondatok miatt is jó, hogy kihalásra van ítélve a fajtátok

frikazojd · http://kocs.ma 2019.07.12. 12:50:07

@Gleccsertetű: mármint a székelyek? te magyargyűlölő szarzsák!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.12. 13:12:48

@frikazojd: Akik eljöttek,azok nagyon sajnálják,hogy el kellett jönniük.
És ott is lehetnének erdélyiek székelyek magyarok.

Gleccsertetű 2019.07.12. 13:38:55

@frikazojd: nem nem, hanem az olyan anyabaszó, prájdon vonagló agyatlan senkiháziak, mint te. dehát ezt te is tudod, hisz vergődsz

Feaky D 2019.07.12. 14:15:05

Hogyne viccelnénk nevekkel...egy ilyen csak magamról írok szöveg után egy bizonyos ózdi suttyó, majka jut az eszembe...neki hülyébb a választott neve, mint Orsolyánknak, de ő is szeret tenmagával foglalkozni...egy kérdés van bennem: miről szól ez az írás?

frikazojd · http://kocs.ma 2019.07.12. 14:28:17

@Gleccsertetű: brühühü seggfájós román komcsi patkány, sivalkodj :*

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nem lehetének, az egy másik ország. van határ meg minden. az ilyesmi csak putyint nem szokta érdekelni.

'it's cool to know nothing' 2019.07.12. 17:21:24

@frikazojd:
Ha nem egy troll vagy, akkor arra vagy jó példa, hogy egy országban más népek is élnek. Ti is Magyarországon éltek, pedig nem vagytok magyarok.

2019.07.12. 17:35:56

@Gleccsertetű: @frikazojd: @gigabursch:
Ti mind elmehettek a büdös kurva anyátokba. Az is magyar, aki román allampolgár, de magyar nemzetiségű, a magyar buzi is magyar, a DK szavazó is magyar. A kurva anyátoknak mondjátok meg, hogy nem magyar vagy hazaáruló. Politikai oldaltól függetlenül a hozzátok hasonló véglények ártanak legtöbbet a magyarságnak.

halaloszto 2019.07.13. 07:35:01

@fideSS a retardáltak gyűjtőhelye: Az internet globális. Te vagy Magyarországon, a blog az interneten van.

ételizésítő 2019.07.13. 16:05:12

@gigabursch:
És akkor mit mondjunk az O1Gecigány seggét nyaló agyatlan faszkalap szavazókról, mint pl. te?

András Flórencz 2019.08.30. 05:43:24

Az ember neve az identitásának része. Annak vagyok híve, hogy mindenkinek olyan neve lehessen, amit szeret.
De azért van néhány megjegyzésem.
Ha valakinek a nevében olyan betű van, ami nem szerepel az adott ország írógépeinek betűkészletében, akkor az folyamatos problémát jelent. Ma már nem írógéppel írunk de pl az ilyen betűkkel (pl: ñ, ç, ł, â, å, ę, ş, Ø) ma sem nagyon tud mit kezdeni egy hivatalnok. Ahogy az ékezetes magyar betűk is idegenek Amerikában vagy Nyugat-Európában.
A rendszerváltás előtt Magyarországon nem is engedtek "nem magyar" nevet adni egy gyereknek, csak a Ladó-féle utónév könyvből lehetett választani. Nem tudom, hogy ez még mindig így van-e, de például Vujity Tvrtko-t Balogh Szilárd-ként kellett anyakönyvezni. Vagy hívhatnak Dzsenifer-nek valakit, de azt csak dzs-vel lehet írni és anyakönyvezni.
Ha Békéscsabán egy szlovák nemzetiségű hölgy feleségül megy Novák úrhoz (szlovákul Novak-ot írnának) akkor csak Novákné-t, vagy Novák-ot, vagy a leánykori vezetéknevét használhatja, Novakova-t nem.
Azt hiszem ez még mindig így van. És azt hiszem a világ legtöbb országában ez még sokáig így lesz.
süti beállítások módosítása