Nem tudom már, mi járhatott a fejemben ekkor.

Mindenesetre, ha jól emlékszem, ez volt az első karácsonyi üdvözlőlap, amit megírtam. Még a Ceaușescu-rendszer teljében, egyébként meg akkoriban még a képeslapküldés is nagyon divatos volt, világszerte. Gondolom, ez utóbbi ihlethetett meg engem is, de vagy nem akartam azzal vacakolni, hogy külön bemegyek a városba valamilyen lapot választani, vagy nem volt választék, de az is lehet, hogy ezt csak próbának szántam: a lényeg, hogy most megtaláltam, és hát az van, hogy egy nekünk küldött, régebbi, tehát már megírt, sőt, kifakult lapot írtam meg újra. Illetve most, hogy jobban megnézem az első címzést, feltűnik hogy nem is mi kaptuk, hanem még nagyapámék: ő lelkész volt, és feltevésem szerint a kereszténység legnagyobb ünnepére néhány hívétől kaphatta ezt.

A körülményekre tehát már nem emlékszem, furcsa módon arra az apróságra azonban igen, hogy ekkoriban, gyerekként mennyire élveztem, ahogy ennek a piros filctollnak a hegye siklik ezen a pont neki való, fényes, kicsit talán nejlonos, vagy nem tudom, milyenes felületen. Az akkori kedvenc osztálytársamnak hasznosítottam újra ezt a lapot, de valószínűleg már akkor is lehettek bennem kérdések azzal kapcsolatban, hogy vajon észreveszi-e, hogy ez újrahasznosított, meg azzal kapcsolatban is, hogy nem túlzás-e egy ilyen gesztus, főleg, hogy egy utcára lakik tőlem. Szóval a jelek szerint akkoriban végül nem küldtem el az üdvözletet, mert itt találtam meg, valamint újabb bélyeg és pecsét sincs rajta. Most viszont, évtizedekkel később így elküldöm az illetőnek is – szevasz, Laci, úgy tudom, te is olvasóm vagy –, egyúttal ezzel kívánok minden további kedvesnek is kellemeset.

És ha már a téli ünnepeknél, valamint a megtalálásoknál tartunk: egyúttal előkerült még több, még régebbi képeslap. Nem tudom, ki volt a feladó, a címzett, és hogy kerültek ezek ide. De mellékes is.

Sokkal érdekesebb az, hogy ezek szerint már régebben is létezett a neurózis, ami különféle alkalmakkor felerősödött. Ilyen például az ünnepi neurózis, amelynek számunkra vicces példáját láthatjuk itt, újévi köszöntés köntösében. Csak feltételezhetjük, hogy a címzett ritkán válaszolt a leveleire – ezért lehet, hogy míg a megszólításnál (a helyesírás szempontjából is egyedül elfogadható módon) csak egyetlen felkiáltójel van, az aláírásnál már kettő szükségeltetik, és a dolgok odáig fajulnak, hogy az egyszerű újév-köszöntéshez azt is oda kell írni, hogy választ vár, mégpedig ezt négy felkiáltójellel. Ha sikerült kicsikarni ezzel a választ, akkor is csak elképzelhetjük, hogy mifélét. Az itt egyébként elvtársnak („Tov.”) szólított Coloman, azaz Kálmán írhatott így: „Kedves Fiam! Neked is!! Kálmán!!!!”

Boldog új évet önöknek is, kedves olvasók! Valószínűleg jövőre is lesznek mindenféle témák bennem, amiknek egy töredékét esetleg itt majd megjelenítem, egy részükre pedig legott választ is adok, másokra meg választ várok!!!!